A road movie nagy hagyományú műfaja sajnálatosan szinte teljesen hiányzik a magyar filmgyártásból. Igaz, egy széltében kétszázötven, hosszában bő ötszáz kilométeres országban törvényszerűen nehéz az ismeretlenbe vezető végtelen útról mesélni, ám ennél a filmtípusnál sohasem a konkrét távolság, hanem a hajszolt szabadság számít igazán. Már csak ezért is különleges csemege Zsombolyai János idén negyvenöt éves filmje, a road movie műfajával izgalmasan kacérkodó A kenguru

Főhőse, a fiatal tehersofőr az érett Kádár-rendszer földrajzilag és minden más tekintetben is szűkös keretei között keresi a szabadságot, amit végül az akkori hivatalos ifjúságpolitikával összhangban talál meg. A konformista keleti blokkos lázadás a mából nézve nemcsak tömör időkapszulaként érdekes, hanem egy kimondottan szórakoztató filmet eredményezett.

A kenguru az úton levéssel, a csajozással és a vagány zenékkel nyilvánvalóan a korabeli fiatalokat szólította meg, egyébként maximális sikerrel. Hosszú hajú hősünk, a Kánya becenevű Varjú István a TEFU-nak hívott Teherfuvarozási Vállalat sofőrje, azaz magányosan falja a kilométereket. Igaz, Chevy helyett Zil teherautót vezet és nem a semmibe száguld, hanem súlyos betonelemeket szállít az épülő paksi erőműbe. A Budapest-Paks viszonylat persze távolról sem az arizonai sivatag, ahogyan a döcögő szovjet tehergépjárműben sincsen autórádió, de az anyósülésre dobott elemes kazettás magnóról azért üvölt a rock ‘n’roll. Mondjuk nem Steppenwolf, hanem Szörényi meg Frenreisz.

Koltai Róbert és Gálffi László / Forrás: Alapfilmek (Inkey Alice)

A szocialista magyar hippi képzeletbeli figurája törvényszerűen komoly önellentmondásokat sűrít magában, amit a film alkotói úgy próbáltak feloldani, hogy a kőbányai sofőrből nagyot álmodó idealistát faragnak. Kánya nemcsak úgy általában a szabadságról álmodozik, hanem nagyon is konkrét tervei vannak. Irigyelt példaképe az a Jocó, aki a francia és olasz riviérán vezeti a menő Volvo (hungaro)kamiont és marlborós nejlonszatyorban teríti a nyugati portékát. A Makk Hetesben tatárbifszteket falatozó kamionos a szűkös Kádár-rendszerben a hétköznapi halandók számára elérhető legnagyobb szabadság birtokosa. Kánya tehát nem véletlenül szeretne a pöfögő szovjet Zil helyett áramvonalas svéd Volvót vezetni, hisz más kiút nem is nagyon létezik.

A dörzsölt idősebb Jocó figyelmezteti, a privilegizált állást csak a legjobbak nyerhetik el. Hősünk pedig tényleg annyira komolyan építi a karriert, hogy felveszi ugyan a szexi szőke stoppos csajt, de arra már nem hajlandó, hogy a kedvéért tegyen egy kisebb kitérőt elhagyva a fuvar hivatalos útvonalát. A külvárosi presszó teraszán ráadásul ott várják a lányok, köztük a mosolygós Zsozsó, aki évek óta szerelmes a fiúba és nyilvánvalóan egészen máshogy képzeli a fiú jövőjét. Kánya szótárból magolja az angolt és az ormótlan műszerfalra nyugati magazinból kivágott Camel-reklámot ragaszt, ám végül Zsozsó váratlanul betoppanó anyjával kénytelen a lepukkant konyhában pálinkázni.

Vándor Éva és Gálffi László / Forrás: Alapfilmek

A kenguru érzékletesen mutatja be a nyugatról álmodozó, de a szomorú realitásokkal előbb-utóbb szembesülő fiatalok keserédes életérzését. A Kányát alakító, külseje alapján erősen értelmiséginek tűnő Gálffi László hosszú hajjal és bajusszal, koszos Trapper farmerban szórja a vagány korabeli szlengeket. A megfelelő szögekből, a magyar rock ritmusára fotografált súlyos Zil teherautó is nagyjából úgy falja a felezőcsíkokat, mint a vasfüggöny másik oldalán szokás. Dübörög a magyar rockzene, a presszókban is szépen habzik a duci üveges Kőbányai és a lányok is szépek, úgyhogy látszólag minden rendben van. 

Csak épp kissé lomha és nehézkes a szovjet gépjármű, a szőke stoppos csaj meg csalóka álom marad. Kecó sincsen soha, így kerül végül Kánya és Zsozsó a leendő anyós kikerekedett szeme elé. Az asszony ijedtében le is kapja a sublót tetejéről a házi főzésű pálinkát és felajánlja a megszeppent párnak az életre szóló fullasztó kisszobát. Majd töltenek még egyet a nagy ijedtségre, mert ez az ital jobb, mint az állami. A papa ugyanis az Ikarusztól “szerzett” csövekkel főzte le az egy rész cukorral és két rész vízzel kevert cefrét. Innen persze az lenne a logikus, ha Kánya futva menekülne és meg sem állna az osztrák határig, ám ilyesmiről akkoriban nyilván szó sem lehetett.

Forrás: Alapfilmek

Bár az író-rendező-operatőr Zsombolyai János eredetileg maga is ilyen befejezést szeretett volna, A kenguru végül szépen rákanyarodik a Kádár-rendszer hivatalos irányvonalára. Kánya kipróbálja ugyan Jocó híres Volvóját, de mégsem tapos a gázba és húz el a vágyott nyugatra, ahol a pancsolt házi pálesz helyett Jack Daniels csoroghatna a torkán, hanem fanyalogva csak annyit vet oda, a Zil bizony gyorsabb. A paksi erőmű környékén épül már a panel és a jóságos főmérnök is beígéri az állást, úgyhogy jöhet a házasság és a szocializmus tisztes építése, vagyis a fentről elvárt szép betagozódás és csendes gyarapodás. 

Ez a hamiskás gulyáskommunista vörös farok persze nem igazán zavarta a műfajra éhes korabeli nézőket. A kenguru nemcsak az 1976-os év legnézettebb magyar filmje lett, de az úttörő módon a bemutatóval egy időben boltokba küldött filmzene is szépen fogyott. A mából nézve pedig szórakoztatóan bizarr egy olyan road movie, ami épp a szabadságba száguldás esszenciájával szembemenve azt üzeni: lehet kérem álmodozni és lázadni, de azért csak mértékkel!

A kenguru elérhető a Filmió kínálatában.

Borítókép: Tarján Györgyi és Gálffi László