A Tabán mozi és a filmhu közös filmklubja idén a hazai filmes alkotóműhelyek munkájának feltérképezésére vállalkozott. Az első áldozat, a Duna Műhely, mintegy kétórás filmfolyamot indított útjára a nézők képzeletében. A válogatás a hat éve létező alkotóközösség kimondottan sokoldalú kivesézésre törekedett, mert a bemutatott filmeknek a legváltozatosabb formában és mértékben sikerült elgondolkoztatniuk.

A három asszony, mint támpont, és az alapos körsvenk, mint történés a Szélben már Cannesban is Arany Pálmára érdemesítette Iványi Marcellt, míg az este leghosszabb darabja, a Különböző helyek Fésűs Andrástól a Velencei Fesztiválra kalauzol a mozi 100. születésnapján. A fekete-fehér kockákon a világ leg(el)ismertebb rendezőinek magvas gondolatai elevenednek a hitelesség kedvéért eredeti nyelven, a kép kedvéért felirat nélkül. A szobabelsőből, ablaküveg-tükröződésen keresztül és félárnyékból figyelő kamerák közvetítette képek mindenesetre nemzetközi nyelven szólnak. Győrik Mihály Gyilkosság zárójelben című rövidfilmje egy értő kézzel ballanszírozott filmnoire esszencia. 18 perc üdítő alámerülés a 40-es évek talányos világába. Egészen másféle utazásra hív az Urán. Lugosi Lugo László filmje egy igazi bányaklip, sok állóképpel és sok zenével. A mozgalmasságot a Semmittevők pótolják Komár István celluloidjáról. Hat férfi összefüggő, egymásba kapcsolt gondolatmenete az életről, a kábulatról, meg a magányos kocogó lankadó bosszúszomja végig a híd mentén feleséggyilkos felhangokkal. A helyszín már itt is Budapest, de a válogatás utolsó két darabja kimondottan főváros sightseeing jellegű.

Dyga Zsombor az ifjú filmes nemzedék lendületével rángat végig a cityn. A címét nem hazudtoló TempoLola futását idézi, csak a lány most szőke, és a fiú is vele tart, a szajrétól viszont ezúttal szabadulni igyekeznek. A Durst-Komár-féle Freeport HÉV-en utazik és gondolatokban. Az Idő értelmét feszegető filozófia szavakkal és megfelelőn időzített gyorsított vagy lassított képekkel tartja fogva az érzékelés különböző szintjeit. Talán a benyomás teszi, hogy ezek után a legtöbben inkább hazasietnek magukba révedni és tépelődni, így a közönségtalálkozó a büfébe terelődik és csendes sörözésbe torkollik a legkitartóbb rajongók közreműködésével. De - ahogy Durst György megjegyzi - ez jó is így, mert a filmek ugye magukért beszélnek.

Duna Műhely