Habár a derékhad hiányzott szerdán a Rátkay Klubból, hiszen alig 4-5 játékfilmrendező jelent meg a beszélgetésen, a fiatalok hiánya pedig végképp feltűnő volt.
Szomjas György bevezetőjében elmondta, hogy a Filmművész Szövetség Játékfilmes Szakosztályában a pályázati és elbírálási szisztémát érintően végigjátszották a lehetőségeket, de a hosszú, heves vitáktól sem mentes egyeztetések során egységes elképzelést nem sikerült létrehozniuk. Most tovább szeretnék árnyalni a képet, hogy a szakmában milyen elképzelések vannak az elosztás lehetőségeiről. Időközben azonban az állami támogatás kérdésessé vált. Két hónapja az MMK és az NKÖM között létrejött az erről szóló szerződés, az azóta bejelentett elvonások („maradványképzés”) miatt most mégis bizonytalanná vált a helyzet.
Garancia, ígéret vagy átütemezés? - pénzutak bank és állam között
Grunwalsky Ferenc, az MMK Kuratóriumának elnöke röviden vázolta a pénzügyi helyzetet. Hosszútávon a filmfinanszírozás egyetlen biztosítéka a banki finanszírozásra való átállás, amiben az állam utófinanszírozást vállal, fejtette ki. Kérdés azonban, hogy ez a Magyarországon még ismeretlen konstrukció megéri-e a bankoknak: hiszen egészen másféle adminisztráció szükséges hozzá, valamint kérdés az is, hogy egyáltalán mennyire biztonságos a filmiparba pénzt fektetni. Egyelőre csupán a Raiffeisen Bankkal jött létre ilyen kapcsolat. A jelenlegi finanszírozásban a jövő évi költségvetés terhére 2,8 milliárd Ft-os banki hitel felvétele már megtörtént, mondta el Grunwalsky, hozzátéve, hogy a hitelt a produkciók vehetik fel, az MMK nem.
A közvetlen állami támogatásról július elején egyeztek meg a minisztériummal, és hónapokra felosztva megállapodtak 1,5 milliárd Ft-os pénzösszeg átutalásáról. Időközben megjöttek a hírek az NKA körüli kifizetések elhalasztásáról, az MMK-t illetően azonban hivatalos válasz nem érkezett arra vonatkozóan, hogy a már megkötött szerződés érvénytelen lenne. „Amíg nincs válasz ebben a kérdésben, a Kuratórium nem tehet felelős ígéreteket, lépéseket”, tette hozzá Grunwalsky, aki szerint valószínűleg a támogatások átütemezésére kerül majd sor. Ebben az esetben pedig az MMK-nak is fel kell tennie a kérdéseket: „Hol tartunk vissza, hol csökkentünk, mit mikor indítunk el, meg tudjuk-e tartani egyáltalán a jövő évi Filmszemlét?”
A banki finanszírozás kapcsán merült fel az a kérdés, hogy a megkurtított költségvetés mellett még a kamatterheket is a filmeseknek kell-e megtermelniük. Grunwalsky elmondta, ez másfél játékfilmnyi pénzt jelent, amire elkülönítettek egy keretösszeget. Az is kiderült, a bankok felé az MMK a garancia, az MMK-nak pedig az állam. A bankok az MMK-t perelhetik, de csőd már csak azért sem lehetséges, mert a pénzek folyósítása 10-20 milliós tételekben történik, és ha nem jön az állami támogatás, a rendszer kénytelen leállni.
Túl az esztétikán – az elosztás-elbírálás rendszere
A financiális helyzet felvázolása után Grunwalsky az elosztási szisztéma kérdéseire tért át: olyan rendszert kell kidolgozni, amely végrehajtható, realitása van és ellenőrizhető. A döntéshozó szakkollégium kialakításánál a művészi szempontok mellett figyelembe kell venni a zsánerfilmeket is, valamint – különösen a normatív támogatás bevezetése esetén - a producerek és a rendezők közötti egyensúlyt is fenn kell tartani. Grunwalsky, Bozóki kultuszminiszter Narancs-interjújában a megkövesedett struktúrákról szóló provokatív megjegyzésre reagálva, megjegyezte: éppen a filmszakma és az MMK az egyetlen olyan szervezet, amely vadonatúj struktúrát épített ki - bankokkal, alkotókkal, minden más szereplő bevonásával, és képes volt túlélni 3 milliárdos veszteséget is.
Ezután Szomjas György ismertette a szakosztály munkája során felmerült szempontokat, dilemmákat a játékfilmes pályázatok elbírálása kérdésében.
1. Többször felmerült például annak igénye, hogy több zsűri legyen, akik külön pénzek fölött ítélkeznek, és ne csak egy helyen lehessen kopogtatni filmtervekkel. A jelenlegi helyzetben (kevés pénz) azonban Szomjasék úgy látták, a pénzek szétaprózódnának, ezért a flexibilitást más módon kellene biztosítani.
2. A másik fontos kérdés, hogy hány pályázat legyen egy évben. A szakosztály álláspontja, hogy a tavaszi főpályázat mellett egy őszi, kiegészítő pályázat szükséges, ahol a tavasszal beérkezett pályaművek ismeretében lehet döntést hozni arról, milyen irányokat vagy műfajokat segítsenek. A két pályázatot pedig ne ugyanaz a zsűri bírálja el.
3. Felmerült egy közbülső, lektori testület létrehozása is, akik közül sorsolásos alapon egyvalaki véleményt írna a projektről, az pedig mind a szakkollégiumhoz, mind az alkotókhoz eljutna. Ilyen módon bővülne a döntésben résztvevők száma.
4. A kurátorok ne legyenek bebetonozva, és legyen biztosítva a folyamatosság. Egy év múlva a már átdolgozott forgatókönyv más elbírálókhoz kerülhessen.
5. Ugyancsak régi kérdés ill. igény a filmtervekről való konzultáció szükségessége. Itt markáns ellentét feszül az alkotók és a producerek között, hiszen az előbbiek érthető módon szeretnének kommunikálni a döntéshozókkal, míg ezt a producerek ellenzik, mondván, hogy éppen ez az ő munkájuk, a zsűri ezt ne vegye át tőlük, mondja ki az álláspontját, de „ne kotnyeleskedjék bele” a forgatókönyvbe.
6. A filmtervek fölötti vitának egy pontozási rendszer szolgálhat alapjául, amit a pályázóval közölnének. A döntés indoklásában azonban – a lektori véleményen túl – még nem alakult ki egységes nézet.
Lugosi László a szakkollégiumoknál azt tartja a legfontosabb problémának, hogy nem lehet kiosztani a szerepeket, ha nem ismerjük pontosan a funkciót, amit be kell tölteni. Lugosi szerint ellentmondás van a rendszerben, hiszen a szakkollégium javaslatáról az elvileg minden döntést meghozó Nagykuratórium határoz, azonban csak egyöntetűen változtathatja meg azt. Vagyis konfliktushelyzetben egy nagykuratóriumi tag szavazata fele annyit sem ér, mint egy szakkollégiumi kurátoré. Tisztázni kellene tehát, hogy egy megválasztott kurátor milyen alá-fölérendeltségi viszonyok közé lép be, ott milyen felelőssége van.
Tóth Erzsébet, az MMK főtitkára kifejtette: ez a szisztéma az alapító okiratban rögzített, vagyis csak az alapítók változtathatják meg. Másrészt ennek a célja éppen az volt, hogy szakmailag legitim döntések szülessenek, ez pedig jogilag csak a fenti formában oldható meg. Grunwalsky hozzátette: egy ilyen szervezetre háruló ellenőrzés és felelősség felülírja az esztétikai elveket. A Nagykuratórium tagjai személyes vagyoni felelősséggel tartoznak az egész rendszer életben tartásáért, vagyis az egyensúly megőrzéséért, az alkotókedv, a filmek elkészülésének biztosításáért.
Hogyan tájékozódnak a Nagykuratórium tagjai a szakmán belüli erőviszonyokról, ha nem olvasnak forgatókönyveket? - érkezett a következő kérdés az MMK tisztviselőihez. Grunwalsky elmondta, a kéthetente megtartott 7-8 órás ülések során minden részdöntésről tudniuk kell a tagoknak, tehát pontosan tisztában vannak a produkciók helyzetével. Ráadásul szétosztották egymás között a részterületeket, és minden ágazatnak van saját referense a testületen belül.
Tényi István hozzászólásában a Nagykuratórium létjogosultságát vonta kétségbe. „A rendszer áttekinthetetlen, ízléstelen, még a bolsevikok sem tudtak ilyet kitalálni”, fogalmazott. Tényi szerint a szakkollégiumok elnökeiből kellene felállítani ezt a testületet, és akkor a személyes felelősség és a döntési mechanizmusok között valódi kapcsolat jöhetne létre. Szomjas György szerint azonban nem véletlen, hogy az alapítók ezt az ötletet már többször leszavazták: nem akarták ugyanis, hogy a kuratóriumon belül az egyes szakterületek képviselői egymással harcoljanak a pénzek ágazatonkénti elosztásáért. Referensként felvállalni egy-egy ágazatot, ez most jó megoldás, mondja Szomjas, mert mind a kapcsolat, mind a kellő távolság megmarad. Másrészt a szakkollégium összetételében a gyors cserélődésre, míg a kuratórium esetében a hosszabb távú munkára kell törekedni.
Felmerült a pályázatok névtelenségének kérdése is, de ez számos problémát vetett fel, mesélte Szomjas. Például hogy kicsi a szakma, és úgyis ki fognak szivárogni a nevek. Janisch Attila ehhez hozzáfűzte: ha a névtelenség egy közjegyző beiktatásával meg is oldható, a középutas megoldásoknak kedvez. Másképp olvassa az ember ugyanis a forgatókönyvet, ha már ismert alkotó áll mögötte biztosítékul. Példaként Pálfi György Taxidermiáját hozta fel, aminek a forgatókönyve a Hukkle ismeretében egészen másképp ítélhető meg, mint anélkül. Az előolvasó lektorok kapcsán pedig arra a veszélyre hívta fel a figyelmet, hogy tapasztalatai szerint az ilyen szakemberek hajlamosak harmadik alkalommal ugyanarról a forgatókönyvről már egészen más véleményt leírni.
Péterffy András a döntési mechanizmus nyitottsága mellett foglalt állást, szeretné azt is, ha kb. 1 oldalas indoklást kapna a döntésről, „hátha tanul belőle az ember”, valamint mindezt a nyilvánosság előtt is el tudná képzelni, hogy „lehessen beszélni arról, mi kapott, mi nem kapott támogatást. Nem egy szégyentábláról van szó”, tette hozzá.
Létkérdés a partneri viszony - producerek vs. rendezők
Mióta a produceri rendszer elkezdett kiépülni, az egyik legfontosabb dilemma a producerek-rendezők közötti érdekellentétek, illetve az egyensúly fenntartása. Grunwalsky szerint nem szabad kijátszani egymás ellen a szakmai területeket. Márpedig a produceri szövetség minisztériumhoz küldött szakmai javaslata éppen erre ad felületet. „A producerek 70%-ban normatív támogatást követelnek, miközben ők maguk a filmterveik közül szelektíven válogatnak.” Grunwalsky úgy látja, az egészséges vitát nem lehet megúszni, tisztázni kell a produceri-rendezői viszonyokat, mert már a forgatásokon is szerepzavarok mutatkoznak.
Szomjas György elismerte, hogy a filmrendezőknek létkérdés, hogy jó producereket találjanak. Partneri viszony és egyensúly szükséges. Az állami támogatások szisztémájában azonban az alkotónak van meghatározó szerepe. Arra is emlékezetett, hogy a Filmjus már kidolgozott erre egy szerződés-mintát, ahol éppen ez az egyensúly és biztonság tételeződik.
Gerő Péter a normatív támogatást éppen azért tartja veszélyesnek, mert a stúdiórendszer felé vezet vissza. A producer-rendező viszonyt egy házassághoz hasonlította, ahol a költekezés kényes kérdéssé válhat.
Grunwalsky a két nappal korábbi fiatal filmes beszélgetésre utalva elmondta, a fiataloknál felmerült egyfajta „stúdiórendszer” igénye, de nem a klasszikus, eszméken alapuló módon, vagyis nem szellemi vezetőt keresnek, hanem producert, aki „összekaparja” nekik a szükséges pénzt. A műhelyeket sokkal inkább egy praktikus csoportosulásként igénylik. Hozzátette: mindenképpen szükséges egy elsőfilmes pályázat kiírása.
Hőbörgés, kiabálás, szolidaritás – morális mélypont a kultúrában?
Közben a kulturális szférában egységesen felháborodást kiváltó friss kormányzati döntésről Mészáros Márta erélyes felszólalása kissé más irányba terelte a beszélgetést. „Arról beszéltek, ami nincs!”, érvelt, hiszen éppen bizonytalan az állami támogatás kérdése, e nélkül hiába a struktúra. A kultuszminiszter nyilatkozatai a rendezőnő szerint hozzá nem értésről, és diktatórikus hangnemről árulkodnak. „A magyar államnak van pénze, de visszatartják! Négy év alatt semmilyen kulturális koncepció nem született, csak jönnek-mennek a miniszterek, belepiszkálnak, és azt hiszik, hogy ez így rendben van, meg vannak győződve arról, hogy igazuk van.” A karrierjét már gyakorlatilag befejezettnek valló Mészáros Márta úgy látja, az ország morálisan és gazdaságilag mélyponton van. Ezt szerinte nem szabad annyiban hagyni. „A lengyeleknél, amikor felmerült, hogy elveszik a pénzüket, öt filmrendező a televízión keresztül a néphez fordult. A politikusok beszartak, és levették napirendről a felvetést.”
Nagy Imre-filmjével az országot beutazó Mészáros Márta szerint „nem igaz, hogy buta az ország. Érdekes, komoly beszélgetések történtek, az embereket izgatja a magyar film, és jogosan hiányolják a történelmi, háborús filmeket, vagy a melodráma műfaját.”
Janisch Attila mindezzel egyetértve arra hívta fel a figyelmet, hogy a szakmán belül sem szabad hangulati hátteret biztosítani a pénz elvételéhez. A Magyar Producerek Szövetségének szakmai javaslata miért a minisztérium asztalán landolt? – tette fel a kérdést. A politikusokról pedig: „nem a saját pénzüket osztják! Azt meg lehet ítélni, hogy milyen színvonalon, de mi vagyunk a kultúra megteremtői!”
Mészáros Márta hozzátette, még Aczél elvtársat is le lehetett szidni annak idején, „mire bevett 8 tablettát, elismerte, hogy nehéz a helyzet, majd megmutatta a lehallgató-készülékét. Őket legalább lehetett utálni, és adtak pénzt. Ma viszont mindenkit szeretni kell, és nem adnak.” A médiáról ugyancsak lesújtó véleménnyel nyilatkozott: a sajtóban arról beszélnek csupán, hogy mit mondanak a politikusok. Az ország fölött megy egy párbeszéd, és ez katasztrofális, még az oroszoknál is jobb a helyzet.”
Durst György producer kultúraellenes megmozdulásnak nevezte a kormányhatározatot, ami a kormány számára a maradék értelmiségi szavazóbázis elveszítéséhez vezet. Gerő Péter Bozóki nyilatkozatában erős cinizmust vél felfedezni: az volna a demokrácia, hogy ha felrúgom a szerződést, akkor be lehet perelni?! Az MMK-ról pedig megjegyezte: „Nem mondom, hogy nem vagytok hitelesek, de a belső hibákat, a logisztikát, az összehangolatlanságot is ki kell javítani, éppen azt, ami ebben az országban jelenleg mindenhol katasztrofális.”
Székely Orsolya filmrendező arra hívta fel a figyelmet, hogy a problémák gyökere mélyebben van. Nem az „aktuális paprikajancsi-miniszter” érdekes, nem egy „aktuális hülye döntés”, hanem hogy „elveszítettük a fonalat, nem tartjuk rajta a kezünket az ütőéren.” Székely szerint nem elég hőbörögni, kiabálni, hanem a folyamatokat évtizedekre visszamenően mélyen át kell gondolni. „Saját dolgainkat szépen rendeztük, ma is ezért vagyunk itt”, szólalt fel Szomjas György. „És mindezt egy tollvonással elveszik. Csak kell egy kicsit hőbörögni.”
Grunwalsky Ferenc szerint Bozóki „pökhendi kijelentései” mögött az húzódhat, hogy nem mérte fel az erőviszonyokat, vagy a következményeket. A magyar film a 60-as évek óta állandó értékeket hozott létre. A miniszter feladata az lenne, hogy ehhez továbbra is biztosítsa a minimális feltételeket. Példaként Klebersberg Kunót említette. „A többi a mi dolgunk”, tette hozzá. „Nem szabad arra kényszeríteni a szakmát, hogy évente bizonyítsa létjogosultságát, nem szabad az embereket talpnyalóvá tenni.”
Egy újabb felvetés szerint a kultúra képviselőinek nyílt levelet kellene megfogalmazni, és egységesen fellépni a magyar kultúra félreállítása ellen. Siklósi Szilveszter filmrendező szerint a probléma onnan ered, hogy míg Klebersberg az akkori kormány egyik legerősebb tagja volt, ma Bozóki az egyik leggyengébb. Siklósi szolidaritásra szólított fel, idézvén Jancsó Miklóst, miszerint a nyilvánosságnak van a legnagyobb ereje.
