Gerdelics Miklós  frissen végzett ELTÉ-s hallgató vizsgamunkája egy számítógépes játék, amelyben egy zöldfülő filmkészítőnek (a játékban filmidéző) saját filmötletét (kisállat formában megjelenő filmlidérc) kell megharcoltatnia a (néhai) MMKA pályáztatási rendszerén keresztül. A Magyar Film Szellemének első része nemrég készült el, a játék az MMKA pályázati pénzének elnyerésével ér véget. A tervezett második részben a fiatal filmidézőnek ki kell szabadítania a Magyar Film Szellemét, amelyet – nagyon frappánsan- egy megkeseredett, bétékás filmkritikus őriz és gyengít.

mfsz_01_500


A játékban rengeteg apró rejtett vagy épp nem rejtett utalásba botlunk a szerepjáték során. A Filmkészítők faluja az első helyszín, amelynek legszebb háza előtt Cuncika sétál, és amely palota nem másé, mint Kovié, aki mint a magyar pornófilmezés legnevesebb képviselője méltán kapott helyet ebben a virtuális filmes környezetben. A filmidézőt a kocsmában terepszemlét tartó Avatar Béla bácsi segíti, jótanácsokkal látja el, hogy hogyan tudja filmlidércét erősíteni, nevelni. Az ő tanácsára látogathatunk el a Filmművészeti Főiskola felvételijére is, ahová a készítő szándékai szerint -építve a sztereotípiákra és a tapasztalatokra- sosem juthat be egyetlen filmidéző sem. A Filmkészítők falujában áll egy temető is, amely nem más, mint maga a Nemzeti Filmarchívum: a Szegénylegényektől Nyúl Béláig sok el nem feledett filmszereplő nyugszik békében a játék világában.

A filmlidérc nevelése során a filmidézőnek nem a hagyományos értelemben vett vérremenő harcokat kell megvívnia páncélzattal és fegyverrel, ehelyett retorikai csatákat kell megnyernie ahhoz, hogy filmlidércével célba érjen. A Kitartás és a Kreativitás a két érték, amelyet a szópárbajok során fejleszteni lehet. A Világtérkép Trafikjában vagy az ELTE büféjében tudjuk feltankolni játékosunkat a sör, a kávé, a gyorskaja vagy épp a pálinka erejével kaphat újabb erőt a későbbi küzdelmekhez. Egy-egy szócsata során Gyors Vágással, Ütős Zenével és még sok tanártól elsajátított képességgel tudja gyengíteni ellenfeleit, azonban ennek hiányában csupán Üres Dumával tud csak harcba szállni az útjába kerülőkkel. Ha Kreativitásuk teljében áll lelkes filmidézőnk és filmlidérce, akkor hol Rosszmájú Ismerősőkkel, Befektetőkkel, Ügyintézőkkel, hol egy-egy Lustaság Démonnal kell megharcolniuk annak érdekében, hogy filmötletét először a Nemzeti Filmirodában regisztrálja, majd onnan továbbjuthasson a (néhai) MMKA épületébe. A Nemzeti Filmirodában a bürokratikus tennivalók rémálmát élhetjük át, hiszen ahhoz, hogy megszerezzük a pályázati lap lepecsételt változatát, elég idegtépő és monoton módon, irodáról irodára kell járnunk szüntelenül.

mfsz_03


A Magyar Film Szelleme lehetőséget ad arra, hogy nosztalgiával tekintsünk a néhai MMKA egykori pályáztatási rendszerére. A szerepjáték készítője nagy kreativitással állította össze a virtuális filmtámogatási rendszer minden apró részletét, így szórakoztató élményt nyújthat mindazok számára, akik játékos vagy éppen szomorkodó kedvükben szívesen elevenítenék fel az elmúlt években bejáratott rendszert. 2011 áprilisában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium úgy döntött: az MMKA adósságállománya a felelőtlen gazdálkodás következtében konszolidálhatatlan, ezért megszünteti, feladatait az Andrew Vajna kormánybiztos által kialakított új struktúrában helyezik majd el.

A nosztalgiázni vágyók a játékot itt tölthetik le.