Kapcsolódó anyagok

(Grunwalsky emlékeztetett rá, hogy a Nyócker is így született.)

Harsányi László, az NKA képviselője volt a tanácskozás legkonstruktívabb hozzászólója. Csupa jó hírrel szolgált. Ugyan kicsinyke alap az övék, de pl. az animációs pályázatok náluk többnyire sikeresek, 2004-ben 90 százalékuk kapott támogatást. Elsősorban alkotói támogatásokkal tudják segíteni a szakmát, ez viszont a jövő évben nagyságrenddel fog emelkedni. Ez év őszéig közzéteszik a pályázati naptárat, s az eddigi 2 kiírás helyett jövőre évi 4 pályázatot ígérnek.

A tanácskozás végére többen megfogalmazták, (pl. Macskássy Kati, Morvay Gábor producer) hogy ha a magyar animáció a mostaninál több pénzt, nagyobb mozgásteret szeretne kiharcolni a kulturális életben, ehhez minden bizonnyal erősebb lobbytevékenységre, egységesebb fellépésre lesz szükség. Morvay példaként a dokumentaristákra utalt, akik az elmúlt hetekben felszámolták megosztottságukat, és létrehozták egységes érdekvédelmi szervezetüket.