Szent Karácsony ünnepén az egész média nekilódul, szeretet - túlteljesítéssel rója le adóját nézői előtt, mintha vezekelne is köznapi durvaságáért, indiszkréciójáért, gyilkolászásban való tobzódásáért. Nincs mit tenni.

Még ha különféle közelítésből statisztikailag összegeznénk is: hívők/világiak béke-vallomásaitól, családi szertartásoktól miséken, ökumenikus istentiszteleteken át, az ajándékozás fétiseiig, az ecsegi betlehemestől a 100 tagú cigányzenekaron át - Bachig: az ünnep feneketlen zsáknak bizonyul majd. Leszámítva a hajléktalanokat az idei zord hidegben (melegedés 20 perc, egytálétel, kis ajándékcsomag - öt közül egynek).

Az evangéliumi Jézus ettől kiborulna. Bennünket azonban a mozi jóvoltából Jézus Krisztus Szupersztárral tömnek. Amióta film létezik, a Szentírás újra meg újra felpiszkálja a forgatókönyvírók képzeletét, a passiók divat szerint változó Jézusokat koholnak, a díszlet-, és jelmeztervezők (költségfüggően) imádják a szentföldi motívumokat, helyszíneket, a csodákat, a rendezők az istenember ihletettségét, a nagy vonulásokat, "preferálják" Keresztelő Szent Jánost, Júdást, Pétert, Pilátust, Kajafást, a nők közül Szűz Máriát, Mária Magdolnát. A mennyei karból főleg a kísértő Gonoszt.

Amennyire tudom, két látnoki változat: Pier Paolo Pasolinié és Martin Scorsese-é váltotta ki az egyházak rosszallását. ők az evangélium mélyebb olvasata szerint merészelték a galileai származású Jézust kvázi forradalmárként megjeleníteni s nem állították a mesterről, a gyógyítóról (amit maga sem vallott), hogy ő lenne a messiás. Aki nem állít, tagad? - elegendő indok rá, hogy műve dobozban maradjon?

December 25-én, parallel ment két közszolgálati csatornán egy amerikai meg egy európai Jézus-film. Mindkettőben a főszereplő magyar hangja Szakács Sándor volt, kedvenc szinkronszínészem. Hiteles volt s még érzékeltette is a két Istenfia közti különbséget. Az amerikai teletűzdelve sztárokkal, az európai érdekes színészekkel. Az amerikai gyorsabban haladt: abban Jézus már kiverte a kufárokat a templomból, Júdás már tüntetőleg készült árulására, míg e másikban még voltak kételyei, hogy alkalmas-e prófétikus küldetését betölteni. Persze azért itt is csodatételekkel győzte meg kétkedő híveit, s ha nem is az oly fotogén szamárháton, de eljutott Jeruzsálembe, elveszejtése helyszínére. A kufárok korbácsolása nagyjából egálban volt. Az európai Kajafás értelmiségibbnek tűnt szimplán gonosz tengerentúli alteregójánál. A hollywoodi Péter jobban hozta a kősziklát meg a három kakasszavas, elgyötört megtagadót. Festői jelmezek tekintetében sem mutatkozott jelentős különbség, az európaiakét egy fokkal jobban viselték ruha gyanánt. Monumentalitás tekintetében mind a két-, rómaiak megszállta zsidó főváros egyenrangúnak látszott, talán az amerikaiak "jobban rámentek" kameráikkal.

Mit tehet ilyenkor a magamfajta befolyásolható néző? Szörfözik. S aszerint, hogy éppen melyik Megváltó filmbeli képmása megragadóbb vagy misztikusan titokzatosabb - azon ragad. Nekem többnyire az európai koprodukciós Istenfia tetszett, több volt belőle az ácsból, a vidéki sarjból, a népi gyógyítóból. Viszont a Gonosz kiköpött CIA ügynökre lett véve, mintha tálibok között ármánykodna. S az nem tesz jót.
Szent Karácsony ünnepén az egész média nekilódul, szeretet - túlteljesítéssel rója le adóját nézői előtt, mintha vezekelne is köznapi durvaságáért, indiszkréciójáért, gyilkolászásban való tobzódásáért. Nincs mit tenni. Még ha különféle közelítésből statisztikailag összegeznénk is: hívők/világiak béke-vallomásaitól, családi szertartásoktól miséken, ökumenikus istentiszteleteken át, az ajándékozás fétiseiig, az ecsegi betlehemestől a 100 tagú cigányzenekaron át - Bachig: az ünnep feneketlen zsáknak bizonyul majd. Leszámítva a hajléktalanokat az idei zord hidegben (melegedés 20 perc, egytálétel, kis ajándékcsomag - öt közül egynek).

Az evangéliumi Jézus ettől kiborulna. Bennünket azonban a mozi jóvoltából Jézus Krisztus Szupersztárral tömnek. Amióta film létezik, a Szentírás újra meg újra felpiszkálja a forgatókönyvírók képzeletét, a passiók divat szerint változó Jézusokat koholnak, a díszlet-, és jelmeztervezők (költségfüggően) imádják a szentföldi motívumokat, helyszíneket, a csodákat, a rendezők az istenember ihletettségét, a nagy vonulásokat, "preferálják" Keresztelő Szent Jánost, Júdást, Pétert, Pilátust, Kajafást, a nők közül Szűz Máriát, Mária Magdolnát. A mennyei karból főleg a kísértő Gonoszt.

Amennyire tudom, két látnoki változat: Pier Paolo Pasolinié és Martin Scorsese-é váltotta ki az egyházak rosszallását. ők az evangélium mélyebb olvasata szerint merészelték a galileai származású Jézust kvázi forradalmárként megjeleníteni s nem állították a mesterről, a gyógyítóról (amit maga sem vallott), hogy ő lenne a messiás. Aki nem állít, tagad? - elegendő indok rá, hogy műve dobozban maradjon?

December 25-én, parallel ment két közszolgálati csatornán egy amerikai meg egy európai Jézus-film. Mindkettőben a főszereplő magyar hangja Szakács Sándor volt, kedvenc szinkronszínészem. Hiteles volt s még érzékeltette is a két Istenfia közti különbséget. Az amerikai teletűzdelve sztárokkal, az európai érdekes színészekkel. Az amerikai gyorsabban haladt: abban Jézus már kiverte a kufárokat a templomból, Júdás már tüntetőleg készült árulására, míg e másikban még voltak kételyei, hogy alkalmas-e prófétikus küldetését betölteni. Persze azért itt is csodatételekkel győzte meg kétkedő híveit, s ha nem is az oly fotogén szamárháton, de eljutott Jeruzsálembe, elveszejtése helyszínére. A kufárok korbácsolása nagyjából egálban volt. Az európai Kajafás értelmiségibbnek tűnt szimplán gonosz tengerentúli alteregójánál. A hollywoodi Péter jobban hozta a kősziklát meg a három kakasszavas, elgyötört megtagadót. Festői jelmezek tekintetében sem mutatkozott jelentős különbség, az európaiakét egy fokkal jobban viselték ruha gyanánt. Monumentalitás tekintetében mind a két-, rómaiak megszállta zsidó főváros egyenrangúnak látszott, talán az amerikaiak "jobban rámentek" kameráikkal.

Mit tehet ilyenkor a magamfajta befolyásolható néző? Szörfözik. S aszerint, hogy éppen melyik Megváltó filmbeli képmása megragadóbb vagy misztikusan titokzatosabb - azon ragad. Nekem többnyire az európai koprodukciós Istenfia tetszett, több volt belőle az ácsból, a vidéki sarjból, a népi gyógyítóból. Viszont a Gonosz kiköpött CIA ügynökre lett véve, mintha tálibok között ármánykodna. S az nem tesz jót.