Buckley tudatosan nincs jelen a közösségi médiában és tartózkodó a magánéletével kapcsolatban. Nincsenek imázsépítő, aprólékosan felépített profiljai és a sztárság hagyományos fogalma is távol áll tőle, azt szeretné, ha a kizárólag a munkáján keresztül ítélné meg a közvélemény. A forgatást is inkább olyan közösségi élménynek tekinti, ahol együtt dolgozhat egy csomó érdekes emberrel. A végeredmény azonban az utómunka során gyakran teljesen átalakul (a jobb vagy rosszabb irányba), a filmezést ezért igen különös élménynek tartja. Talán ezért sem meglepő, hogy továbbra is rendszeresen lép fel színpadon is.
Édesanyja operaénekesből lett énektanár (vocal coach), apja költő, a család pedig egy vendégházat üzemeltetett. A nem éppen szokványos családi háttér gyakorlatilag előre kijelölte a színészi pályát, hiszen a tánc és a zene egészen kicsi korától fontos része volt az életének. Később iskolai produkciókban szerepelt, gyakran férfi karaktereket játszott. Az éneklés és a színészet mellett számos hangszeren játszik, a gimnázium elvégzése után így nem túl meglepő módon Londonba ment szerencsét próbálni.
A kiugrási lehetőségre nem is kellett sokat várnia, 2008-ban, alig tizenkilenc évesen a BBC egy tehetségkutató műsorába válogatták be. Az I’d do anything (Bármit megtennék) nagyjából a Megasztár-féle kiesős rendszer receptjét követte annyi különbséggel, hogy itt kimondottan a jövő musical-tehetségeit keresték a Twist Olivér egy konkrét előadásához. Bár a szerepet végül nem Buckley nyerte el, másodikként végzett, de nem sokkal később a West End színpadára állhatott. Ő azonban úgy érezte, a kellő technikai képzettsége még hiányzik, ezért nemsokára a rendkívül patinás Royal Academy of Dramatic Art (RADA) növendéke lett.
Háború és Béke
Innen aztán nemcsak a világhírű Globe színpadán találta magát, de különféle brit tévésorozatok apróbb szerepeiben is feltűnt. Komolyabb figyelem először a Háború és Béke 2016-os BBC-miniszériája kapcsán irányult rá. Marja Bolkonszkaja az orosz regényfolyam fontos (állítólag Tolsztoj saját anyja ihlette) karaktere. Az apja árnyékában élő, vallásos és félénk fiatal nőt Buckley rendkívül érzékenyen keltette életre. Alakítását az angolszász kritika is kiemelte, innen pedig szép sorban jöttek a lehetőségek.
Buckley karrierjében 2018 jelentette az igazi áttörést, hiszen számos kiváló filmben és sorozatban tűnt fel. Első filmszerepe a Vadállat (Beast) különleges hangulatú pszichothrillerének egyszerre sebezhető, zaklatott és titokzatos hősnője. Buckley hibátlanul oldotta meg a feladatot, ráadásul a hajmeresztő fordulatok és klausztrofób feszültség szempontjából is nagyon fontos az alakítása. Szintén csodálatos a Vadrózsa (Wild Rose) főszerepében, ahol egy tehetséges glasgow-i countryénekest kelt életre, aki a szegénységből törne ki és amerikai karrierről álmodik. Ebben az énekes szerepben Buckley egyszerre képes megragadni a figura viharos energiáját és eltökéltségét, illetve a tulajdonképpeni tragédiáját. A nőnek ugyanis választania kell a családja és az álmai között, ami ráadásul erősen rímel Az elveszett lány Oscar-jelölést elhozó tavalyi szerepére.
Az elveszett lány
A Buckley által megformált nőalakokban mindig van valami titokzatosság. Egyszerre van meg bennük a kőkemény eltökéltség és a törékenység, a kifelé mutatott határozottság mögött felsejlik a belső dráma. Az egyetlen évadot megélt Taboo viktoriánus társadalmában boldoguló Lornája az erőszaktól sem riad vissza és mindenkit a saját céljai szerint manipulál, de az alulról jövő nőnek nyilvánvalóan súlyos múltja van. A Csernobil tűzoltófeleségét semmiféle veszély nem tántoríthatja el, hogy a férjével legyen és megtudja az igazságot. Ha kell veszteget, törvényt szeg, de közben egy szempillantás alatt hullik darabokra az addigi élete. A Fargo ötödik évadának rendkívül jó kedélyű és kedves nővérkéje mögött pedig egy hamisítatlan pszichopata rejtőzik.
A színésznőre természetesen Hollywood is hamar felfigyelt. A Judy Garland utolsó hónapjait feldolgozó Judy egy apróbb, de fontos mellékszerepében a sztár asszisztensét alakította. A kihívást ebben az esetben az jelentette, hogy egy valóságos, még élő személyt kellett megformálnia. Ezek után a nem éppen fényesen sikerült beszélő állatos Dolittle masszív sztárgárdájához csatlakozott és egyenesen magát Viktória királynőt keltette életre. A futár kémtörténetében a hidegháború kellős közepébe csöppenő üzletember feleségét játszotta, A Rendbontók komédiájában pedig több társával együtt nőket megalázó szépségversenyt trollkodja szét.
A befejezésen gondolkodom
E gyors áttekintésből is jól látható, hogy Jessie Buckley biztosan nem szokott unatkozni. A rendkívül sűrű 2020-as évét a színésznő A befejezésen gondolkozom szürreális pszichothrillerével zárta, Charlie Kaufmann rendezésében. A Netflixen elérhető, a képzeletet és valóságot zavarbaejtően keresztező filmben szintén remekelt a bizarr családi vacsorába csöppenő barátnő szerepében. Ám arra a kérdésre, ő maga érti-e, mi történik pontosan a filmben, széles vigyorral és egy határozott nemmel válaszolt.
A színésznőt főleg a Wild Rose kapcsán már jelölték komolyabb díjakra (többek között a brit Oscarnak számító BAFTA-ra), de Az elveszett lány szintén Netflixen debütált erőteljes hangulatú drámájában nyújtott alakítása egyértelműen az eddigi pályája csúcsát jelenti. Maggie Gyllenhaal filmjében Buckley egy olyan irodalmárt alakít, aki a gyerekei helyett a karriert választja. Ez a figura homlokegyenest szembe megy a társadalmilag elfogadott anya-képpel, Buckley mégis képes arra, hogy empátiát ébresszen és felvillantsa az elsőre egyértelműnek tűnő dilemma mélyebb személyes rétegeit.
Wild Rose
Bár a legjobb női mellékszereplő kategória idei mezőnyét látva nem sokan fogadnak Buckley győzelmére, már-már szimbolikus, hogy Az elveszett lányban a csodálatos Olivia Colman fiatalabb énjét játssza. Szintén fontos, hogy a két színésznő úgy döntött, nem fogják egymás gesztusait másolni, hiszen a sztoriból úgyis kiderül, hogy ugyanarról a figuráról van szó. Buckley így szinte egy önálló filmet kapott Az elveszett lányon belül, egy önmagában is abszolút érvényes és vitákra invitáló alakítással.
Az elképesztő karrier, a jobbnál-jobb alakítások és a komoly színészi teljesítmény ellenére Jessie Buckley idei Oscar-jelölése még a kritikusok és szakírók egy része szerint is komoly meglepetésnek számít. Mindennek az oka talán éppen az, hogy manapság éppen az tűnik kirívónak, ha egy színésznő nem fürdik a nyilvánosságban és inkább az alakításain keresztül kommunikál a közönséggel. Buckley nem az a klasszikus felfelé ívelő sztár, aki fürdik a nyilvánosságban, hanem aki folyamatosan dolgozik és legfőképp a stáblistákon olvashatjuk a nevét.
Csernobil
A nyilvános szereplései alapján Jessie Buckley mosolygós és energikus személyiség. Mégsem bukkan fel mindenfelé, nem történnek vele címlapokra kívánkozó dolgok, nem tesz hangzatos nyilatkozatokat, nem szívesen beszél a magánéletéről. Néha előkerül persze honnan indult és az ír öntudatára kifejezetten büszke, de a vele készült interjúkban elsősorban a munkájáról beszél. Amit tudható róla, hogy például imádta Londont, de most egy ódon vidéki házban él távolabb a várostól, nem épp a bulvársajtó tollára való téma. Buckley tehát egyáltalán nem olyan állandó figyelemmel kísért figurája a szórakoztatóiparnak, mint mondjuk Jennifer Lawrence.
Ami viszont közös bennük, hogy mindketten kiváló színésznők. Szerencsére ez mégis elég még ahhoz, hogy felfigyeljenek rá szélesebb körben is. Innen nézve pedig szinte lényegtelennek tűnik, megkapja-e idén a leghíresebb filmes aranyszobrocskát, vagy ez csak néhány év múlva történik majd meg. Az eddigi karrierjét és a készülő filmjeit látva ez ugyanis szinte borítékolható. Buckley nemsokára Alex Garland várva-várt új sci-fi horrorjában (Men), illetve Sarah Polley traumafeldolgozós drámájában (Women Talking) tűnik majd fel. Azt persze még nem tudhatjuk, ezek a filmek hogy sikerülnek, de Buckley játékára szinte biztosan nem lehet majd panaszunk.
