Karlovy Vary – az utolsó napok

Az utolsó három napba megállíthatatlanul begyűrűzött a nálunk is forgalmazásra kerülő, de húzóneveket felsorakoztató filmek dömpingje. Látni kellett az Elefántot (Gus Van Sant) , a Swimming Poolt (Francois Ozon) és a Dogville-t is. A Far from Heavenre (Todd Haynes többszörös – például velencei – fesztiválnyertes) filmjére bejutni a délután lazán (és felelőtlenül) fürdőzőknek sajnos lehetetlenség volt.

Számomra Karlovy Vary igazi arca a nem különösebben kiugró pillanatokban mutatkozott meg: a vetítés utáni lelkes tapsokban, a mezítlábas nézőkben, és abban a pillanatban, amikor Gus Van Sant áll meg tőlem egy méterre, vagy Morgan Freeman sétált el úgy mellettem, mintha ő is épp egy knédlire ülne be a sarki büfébe. A felhajtás teljes hiánya ez, kamerát és mikrofonnal futkározó riporternőt összesen kettőt láttam. Pedig itt volt Udo Kier, Stephen Frears, Diana Douglas és Ferzan Ozpetek is. Hálistennek a fesztivál a vörös szőnyeget mégsem csak a sztárok számára tartja fönn, azon többnyire a mezítlábas látogatók lézengenek a kivetítőt bámulva.

Freeman új filmje, a Dreamcatcher bemutatójára érkezett csütörtökön. A sajtótájékoztatón elmondta, hogy legközelebb Nelson Mandelát fogja játszani, a szerep megformálásában Mandela már most nagy segítségére van. Hogy kivel dolgozna Freeman szívesen? „ Spielberggel. Ő abszolút ideálisan partner a kollégáival. Tisztában van vele, hogy nem Isten, és rajta kívül még rengeteg emberen múlik a süllyedő hajó sorsa:” (miért pont süllyedő hajó…) Egyébként Morgan Freeman is rendezett már, 1993-ban a Bopha! című filmet, ami egy dél-afrikai rendőrről szól.

A dokumentumfilmek között fontos megemlíteni az Onibus 174 című filmet (r.: José Padilha) elementáris ereje miatt, ami precíz megszerkesztettségéből származik. 2000-ben Rio de Janeiróban egy fekete fiú túszul ejt egy buszt, rajta több emberrel. Gyilkossággal fenyegetőzik, próbálja felhívni magára a média figyelmét. A film vázát a mindvégig jelen lévő televízió (több kamerás!) felvételei adják. A rendőrség egyrészt tehetetlen, másrészt szerencsétlenkedik, képtelen megoldani a helyzetet: a forgalom a megszokott módon halad, nem zárják el az utat stb. Több túszt megszólaltat a film, mégsem tudjuk a legutolsó pillanatig, mi történt valójában, csak a kiszámíthatatlan túszejtő őrjöngéséből fakadó pánikot követjük nyomon, egyre feszültebben. A film folyamatosan visszautal Sandro gyerekkorára, fiatal éveire, a főszereplő valójában ő maga – és egyben áldozat is. Sandro barátait, a színesbőrű utcagyerekeket korábban a hivatalos szervek gyilkolták le, édesanyja torkát pedig a kisgyerek szeme láttára vágják el. Közben képet kapunk az embertelen körülményekről hírhedt riói börtönökről is. Folyamatosan adagolva az információt, a film felépíti a történet jelenből múltba át-átnyúló belső dramaturgiáját: a nap végére a kör bezárul. Megszólal a szociológus is: „látható”, ez a szó hangzik el legtöbbször a társadalom elhanyagolt rétegeivel kapcsolatban. „Látni fogjátok” „a szemetek láttára” – üvölti Sandro a buszablakból, miközben pisztolyt tart az egyik lány fejéhez. Kegyetlen társadalomrajz és médiakritika az Onibus 174, a történet igazolja önmagát: Sandro sorsa a láthatatlanná válás, bírái tüntetik el örökre.

Okosan tesz lóvá Francois Ozon: Swimming Pool

A Swimming Pool izgalmas alkotás. Napokkal a vetítés után is gondolkodásra – jobban mondva megfejtésre késztet. Egy írónő békére vágyva kiadója nyaralójában kezdene új detektívregény írásához alkotói válságából épp kifelé evickélve. Amikor is megjelenik a hosszú combú szőke, a tulajdonos lánya. A kezdeti szokásos női marakodás után az írónő egyre inkább inspirálva érzi magát a rebellis teremtéstől, majd mindketten egyre aktívabbá válnak a regény izgalmassá alakítási folyamatában… Ebből az alaphelyzetből még készülhetne melodráma, vígjáték, sőt thriller is. Meg krimi. A Swimming Pool leginkább utóbbira hajaz, de zseniálisan keveri az említett műfajok sajátosságait. Talán ezért is kever meg minket is a végén: talán mi lennénk a detektív ebben a bűnügyi történetben? Mindenesetre szórakoztató, kedves film a Swimming Pool, és a végén kiderül, hogy sokkal több is ennél: nagyon okos munka, okosan tesz lóvá.

A fesztivál talán legnagyobb érdeme, hogy a meglehetősen arisztokratikus helyszínen a cseh tradíciókhoz, Bohémia légköréhez hasonló hangulatot sikerült megteremteni. Így csak járkál az ember a megannyi érdekes vetítési helyszín, no és persze kocsma között, s csak bámulja a furcsábbnál furcsább arcokat, csodabogarakat. Egy magas, hihetetlenül szikár és csontos, hatalmas műfüleket viselő öregember láttán jutottam el Germán Berger Hertz: Utazás Narragoniába című dokumentumfilmjére, amelyet a szintén kiváló cseh Luxus előzött meg. Narragonia a hajóra száműzött bolondok képzeletbeli országa volt a középkorban, az őrültek utópiája. A rendező kilenc európai művész útját követte végig kamerájával, akik az Azart nevű hajón két év alatt beutazták Európát, Izlandtól Portugáliáig, keresvén Narragoniát. Hatalmas téma ez a történet az egyre nemzetközibbé váló világban, de a kétségkívül csodabogár művészeken túl semmi sem tartja össze a filmet. Látjuk őket, ahogy kikötőről kikötőre járva előadásokat celebrálnak, idősek otthonában mókáznak, s közben illegálisan hajókáznak. Mind a szárazföldön, mind a tengeren egy nagy színház az élet, vallják a szereplők, s ez a kilenc, otthontalan ember ezen a hajón, az utazás közben találja meg önmagát.

Valószínűleg a nemzetközi jelleg miatt került egy vetítési időbe ezzel a filmmel a Luxus című kiváló cseh dokumentumfilm. A mélyen gyökerező cseh groteszket és iróniát itt egy manchesteri akció-festő portréjában véljük felfedezni, miközben nem tudjuk eldönteni, hogy komolyan vegyük a filmet, vagy tegyük elé valóban az ironikus jelzőt, mindenesetre a nézőtéren gyakran feltörő nevetés ez utóbbit támasztja alá. Színek pompájában telik a film félórája, miközben a „festő” hangos „fuck off” kiáltások közepette teljes erőből dobálja a festéket két marokkal a vászonra, majd nekiesik és szétmaszatolja az egészet. Kontraszként pedig a kiállításon járunk, ahol a festő emelkedett esztétikai terminológiával elemzi képein a sárga foltok speciális helyzetét és jelentőségét.

Az elmúlt években egyre erősebbé válnak a keleti filmek a rangos európai fesztiválokon, nem volt ez másképp Karlovy Varyban sem. Számos díjat hozott el Kim Ki-duk Coast Guardja, viszont kimaradt a díjesőből az ideérkező magyar nézőknek nagyon tetsző Mang Jing. A Coast Guard nem Kim Ki-duk legjobb filmje, ez kétségtelen, viszont megvan benne az őrület megalomániás, „kimkidukos” ábrázolása, ami a székhez tapasztotta a Bad Guy nézőjét. Dél-Koreában járunk, ahol a háborús helyzet miatt a parton mindenkit lelőnek, aki a tengerparti sáv tiltott részére lép. Ez a szomorú eset történt meg a főszereplővel is, aki talán túl sokat is várt a katonaságtól, aki vagy teljes mértékben képes katona lenni, vagy sehogy. Feltüzelve várja tehát minden éjjel, hogy lelőhessen egy kémet, aki a tiltott zónába lép, balszerencséjére azonban csak a szomszéd halászfaluból tér arra egy szerelmes pár. Főhősünk azonban nem teketóriázik,

Szintén kegyetlenségével tűnik ki Li Yog: Mang Jing

az éppen szerelmeskedő párrá ereszti az egész tárat, majd biztonság kedvéért egy kézigránátot is dob a még vánszorgó fiúra. A lány életben marad, de megőrül, s fokozatosan az őrületbe kergeti mind főhősünket, mind az egész szakaszt. A film ezáltal vall a háború, az ellenségeskedés tébolyáról, iszonyatáról, azonban túllő a célon, a sok borzalom nem éri el célját, miközben az őrültség egy-kettő, igen szépen komponált és nagyon költői képe nem éri el a nézőt.

Li Yong Mang Jing című filmje szintén kegyetlenségével tűnik ki. Csakhogy a Kína – európai ember számára ismeretlen – északi sivatagjában játszódó film olyan szikár és csöndes, mint maga a puszta, ahol játszódik. Ezt a világot még nem nagyon láthatta európai ember filmen, a kommunizmus lepusztultsága keveredik itt az emberi humánum általános kérdéseivel. A két bányász főhős fiatal munkanélkülieket saját családtagjaiként visz el a bányába dolgozni, ahol majd kis idő elteltével megölik őket, ők pedig tovább állnak a kárpótlásként kapott pénzzel. Csakhogy az újonnan kiválasztott fiú és a „nagybácsi” között furcsa kapcsolat, az emberi szeretet mélyről jövő érzése jön létre, s ez vezet végül a két nagybácsi végzetéhez és a fiú megmeneküléséhez. Hihetetlenül erős képek egy olyan társadalomról, ahol sztereotípiáink szerint a család egysége, s ezáltal az ember szeretete mindennél erősebb, s ez a kontraszt, valamint a film egysége felejthetetlenné teszi a filmet.