A Filmunió által szervezett „magyar esten” kedden szépszámú külföldi vendég is tiszteletét tette, eljött a fesztivál művészeti igazgatója Eva Zaoralová, a versenyprogramba meghívott Dolina stábjából pedig Molnár Piroska és Kamondi Zoltán, valamint Eszenyi Enikő jelent meg a rendezvényen. Eszenyi Enikő a Dolinából tartott Grand Hotel-beli vetítés kapcsán elmondta, hogy a közönség igen kedvezően fogadta a filmet, és sok fiatal megvárta a vetítést követő közönségtalálkozót. Eszenyi Enikő az elhangzott kérdések alapján úgy vélte, a nézők megértették a mozit, s annak mélyebb rétegeit.
|
|
Nemcsak testileg sérültek
Negatív gondolkodás művészete |
Az elmúlt napok vetítései után egyre inkább úgy tűnik, hogy a közönség számára a Negatív gondolkodás művészete című norvég film lesz a legkedvesebb. A Dogma-stílusban készült produkcióban egy csoport testi sérült pozitív gondolkodású tréninggel szeretné felrázni egy tolókocsiba kényszerült depressziós férfi és neje kapcsolatát. Az este azonban nem úgy alakul, ahogy a tréningvezető hölgy tervezte, s az éjszaka végére a tolókocsisok a Szarvasvadász ihlette vörös kendőkkel orosz rulettet játszanak, sikertelen öngyilkossági kísérletekkel próbálnak végezni magukkal, míg a szájon vágott trénerasszony feldagadt arccal és sértett önérzettel viharzik el már az este kezdetén. A negatív gondolkodás művészete elsősorban fanyar humorával, s társadalomkritikus szemléletével okoz vidám perceket, így a mozi a megfelelő karakterválasztások és a színészek kiváló jellemábrázolásai segítségével valóban kellemes meglepetést okoz.
A közönség számára a legtöbb izgalmat az éjfélkor (pontosabban 23 óra 59 perckor) kezdődő vetítések okozzák. A stílusosan éjféli vetítések blokkba sorolt erőszakfilmek (horrorfilmek, horror-paródiák, horror-vígjátékok) között játszották a Magyarországon már bemutatott legújabb Tarantino-filmet, a Halálbiztost, a nálunk is hamarosan látható Johnny To mozit, a Száműzötteket, a Motel 2-t, valamint két valóban kellemes szórakozást, a Fidót és a Fekete bárányt.
A Fido maró gúnnyal és szarkazmussal tálalt szatíra, mely az ötvenes években játszódik, ahol az emberek „megszelídítették” és „háziasították” a zombikat. A tavalyi Torontói Filmfesztiválon debütált fesztivál-kedvenc tökéletes társadalomkritika, melyben az emberek legalább annyira zombik, mint az általuk befogott élőhalottak, akik a tejkihordástól kezdve az újságkézbesítésig minden monoton feladatot ellátnak – s mindezt ingyen. Mindehhez csak egy erőszakelfojtó nyakörv kell a zombik nyakára, s máris minden házimunka elvégzésére alkalmassá váló „robot” válik belőlük. Persze az erőszak elszabadul, ha lekerül a róluk a nyakörv.
 |
| Szatíra egy zombitársadalomról Fido |
A Fekete bárány szintén csavar egyet a műfaj sablonján, amennyiben a jámbor bárányokból csinál vérengző gyilkosokat. Érdekes módon a közönség a legkevésbé humoros részeknél is hangos nevetésben tört ki, s tapsolt a brutális jeleneteken is, mely jelzi, hogy a nézők nem feltétlenül vették komolyan a mozit.
Sokkal komolyabb vizekre evez ugyanakkor a Shochiku újhullám blokkba sorolt néhány formabontó hatvanas évekbeli japán produkció, melyek között igazi klasszikusok is fellelhetők voltak – ráadásul pergetett filmen! A rakparton japán remake-je legalább annyi izgalmat okozott, mint a Tigris és sárkányt megelőző szamuráj-repkedés a Szamuráj kém című filmben. Oshima két 1960-as filmje pedig önmagáért beszél: mind a korabeli fiatalság útkereséséről szóló tragikus dráma, a Meztelen fiatalság, mind az illegális vérkereskedelemből és önmaga áruba bocsátásából élő fiatal lány drámájáról szóló Napégés vitathatatlanul igazi klasszikus.
