Mesélj a kétezernégyes forgatásról! Hogyan álltatok össze Vízkelety Mártonnal? Mi volt akkor a koncepció?

Marcit a gimnáziumból ismertem, és akkor ő már az SZFE-re járt, operatőr szakra. Olyan városfilmre gondoltam, mint a Nizzáról jut eszembe: emberek, terek, járművek, sűrű város. Kodachrome 40-es Super8-as filmre forgattunk, harmincvalahány tekercset. Egy rövid etűdöt vágtam akkor csak össze, a felvételek nagy része dobozban maradt.

Húsz évvel később hogyan kerültek elő ezek a felvételek? Miért izgalmasak most ezek szerinted?

Néhány éve eszembe jutott, hogy ezt vissza kell adni a városnak. Archívvá vált az anyag, megváltoztak a terek, egyre érdekesebbnek tűnt, hogy ezt újra fölhozzuk a víz alól. Imádom az archívokat, és amikor ezt a 17 percet összeraktuk, arra gondoltam, hogy olyan filmet kéne csinálni, amilyeneket néha éjszaka én is nézek a YouTube-on. Városi felvételek, amatőr filmek, híradók, töredékek, amik hosszú évekig keringenek ott, és rájuk lehet találni. Az archív nézése élvezetes kiszakadás, de tanulás is.

Meglepő alkotói döntés, hogy a múlt színes és a jelen fekete-fehér; a 2004-es felvételek nappal, a 2024-esek éjszaka játszódnak. Mesélj erről! Miért döntöttetek így? 

Az a játék, hogy a múlt az otthonos és a jelen a kiismerhetetlen, a nyugtalanító. Amúgy a színes és a fekete-fehér váltakozásával a film könnyebben nézhető, a két idősík jobban különválik. Primitív, de szerintem érdekes megoldás. Az idővel játszunk mindig.

 

A Super8-as felvételek közül hogyan választottátok ki azokat, amelyekre érdemes volt a jelenből reagálni? Balogh Benedek és Vághy Anna hol kapcsolódott a projektbe?

Kerestük, hogy melyik helyszínek fényképezhetők le a mai állapotban. Néhány hely teljesen megváltozott, más meg alig. Annával és Benedekkel a Saját erdőben is dolgoztunk, jó volt őket hívni, hogy keltsük életre ezt. És mindenképpen jó volt tavaly filmezni, ha ilyen módon is: készíthettünk néhány snittet, leülhettünk a vágóprogramhoz. A represszió időszakában – értsd úgy, hogy amikor a döntéshozók elvágják az útját annak, hogy rendes körülmények között filmet csináljunk – keresni kell a szakma gyakorlásának az ilyen, egyszerűbb vagy rövidebb formáit is. Emlékszem, amikor másfél évtizeddel ezelőtt az egyetemen Enyedi Ildikó mondta nekünk, hogy figyeljük csak meg ilyen szempontból Pálfi Final Cut-ját. A Budapest időkapu is found footage, de saját archívból.

Hogyan alakult ki a film hangi- és zenei világa?

Bodnár Vajda Dávid zenéit korábban hallottam a neten. Eszembe jutott, hogy őt kérjem fel ehhez a feladathoz, aminél a teljesen néma Super8-hoz utólag kellett létrehozni a város hangi atmoszféráját és az ehhez kapcsolódó zenei hatásokat.

 

Mennyire reagálnak máshogy a streetvideózásra az emberek most, mint régen? Volt-e ebből valamilyen összetűzésetek, és ha igen, mi történt?

Akkor nem volt még telefonnal kamerázás, a turisták vagy a híradósok kameráztak az utcán. Összetűzésre nem emlékszem, de többen megkérdezték, hogy mit filmezünk.

A graffitis szekvencia végén láthatóvá válik, hogy “Budapest” feliratot rajzoltak az elhagyatott falfelületre. Ez alapján Budapest nem csak egy város, hanem sokkal több annál: életérzés. Mit gondolsz erről? Hogyan változott ez húsz év távlatából?

Igen, valamiféle anzixot akartam 19 évesen Budapestről. 2012-ben Reisz Gábornak jutott eszébe, hogy a rendező osztályunkkal filmezzünk a városról, abból lett a Nekem Budapest. Most meg ezt készítettük, úgyhogy ez a várossal kapcsolatos filmes kihívás mindig ott van.

Szeretem a városról szóló dokumentumfilmeket, Hajas Tibor Öndivatbemutatóját, Kovásznai György Város a szememen át című filmjét, vagy Chantal Akermantól a Hírek otthonrólt. A Peter Hutton-filmek is eszembe jutnak. Sok jó példa van erre. Múltkor láttam egy városszimfónia-gyűjteményt a MUBI-n, sok helyről készült ilyen.

A színes és a fekete-fehér felvételek kontrasztja azt sejteti, valami talán elveszett ebből az életérzésből, annak ellenére (vagy éppen azért), hogy technológiailag fejlődött a világ (analóg és digitális technikával forgattatok, megváltoztak a tömegközlekedési eszközök, a Margit szigeten a vízesésre vetítenek). Mit gondolsz erről? Számodra honnan hova nyílik az időkapu?

Azért sem veszett el, mert ott van ezeken a filmeken – és nekem ez az időkapu.

Min dolgozol most?

Két éve írok egy játékfilmet, amire a Proton Cinemával készülünk.

Borítókép: Hecker Sára