- Utálod az újságírókat? Mert amikor megbeszéltük ezt az interjút, valami olyasmit mondtál a telefonba, hogy mindig átírják a mondandódat, és nem az kerül be, amit mondasz.

- Nem utálom őket, de sokszor mást tartanak lényegesnek, máshogy fordítják át a szavaimat, más derül ki belőle, mint amit mondtam, vagy amit hangsúlyosnak gondolok.

- Volt már afférod is újságíróval?

- Nem volt afférom, mert általában előre megkapom a cikkeket, és amit nem tartok közölhetőnek, azt kihúzom - van, hogy az egész cikket átírom. Általában többet nem is szoktak jelentkezni az újságírók... Így sok emberrel találkozom, mert többször nem keresnek meg.

- Milyen filmeket forgattál mostanában?

- Nagyon sűrű volt ez a félévem. Augusztus eleje óta dolgozok folyamatosan, megállás nélkül, egy vasárnapom sincs. Két divatbemutatót is csináltunk, az arcosat, és Szentendrén egy másikat. Egy főiskolás vizsgafilmet forgattunk két hétig nyáron a Balatonon, amelyet Joó Tamás rendezett, és Tóth Máté operatőrnek volt a vizsgamunkája. Egy Ottlik Géza adaptáció, a Drótszemüveg. Bacsó Péterrel forgattam tévéjátékot, a Tigriscsíkos kutyát, amely egy Hunyady Sándor novella adaptáció és Rudolf Péter készíti az Üvegtigrist - ebben is játszottam. Most forgatok Mihályffy Sándorral egy második világháborús kétrészes tévé-áldokumentumfilmet.

- Azt olvastam, szüleid nagyon nem akarták, hogy színésznő legyél.

- Persze, hogy nem akarták. De nem a színészettel volt bajuk, hanem azt szerették volna, ha van egy polgári állásom, és amellett hobbyból játszom. Nem hitték azt, hogy hosszútávon összejöhet. Totál bizonytalan szakma, mert nem tudod, hogy ebben a hónapban lesz-e munkád, állásod és pénzed vagy sem.

- Nem akartál volna valamilyen "polgári állást"?

- Nem tudtam, hogy mit jelent a színészet.

- Ezért akartad kipróbálni? De még számtalan dolog van, amiről nem tudjuk, mit jelent...

- 16 éves koromtól dolgozom. Böszörményi Zsuzsával forgattam a Vörös Kolibrit, a Múltkor című tévésorozatot, Földessy Margit stúdiójába jártam, tehát egy idő után a szereplés az életem része lett. S akkor úgy gondoltam, hogy megpróbálom. Bár nyilván csak a felületét érzékeltem belőle - igazából még nem fogtam fel, hogy mit jelent színésznek lenni.

- Most már felfogod?

- Most már kezdem kapizsgálni. Ez egy életforma. Nem munka, ebből nem tudsz kizökkenni. Egy állapot. Nincs ünnep, nincs karácsony, nincs olyan, hogy "én most fáradt vagyok", hanem minden este ki kell hozni magadból valamit, és nem menekülhetsz el magad elől. Nem lehet lezárni a múltat, nem felejtheted el a bajaidat, hanem mindig azokból kell építkezned a szerepeidben. De hasonlít, mondjuk, orvos-szakmára is, hiszen neki is gyógyítania kell, bármi történik is. Koncentrálnia kell.

- "Elméletem" szerint a színészi szakma annyiban hasonlít az újságíró szakmához, hogy egyszerre nem kell értened semmihez - mint polgári foglalkozás -, és mégis, mindenhez kell értened, hogy el tudd játszani, hozzá tudj szólni.

- Szerintem a színészetnél az a fontos, hogy magadra figyelj. Az egész életed abból áll, hogy figyeld magad. Minden helyzetben: hogy most "mi van éppen velem?", "hogy élem ezt meg?", "hogyan reagálok?". A színészet semmi másról nem szól, minthogy figyelj magadra és az emberekre, hogy "ki, miért olyan, amilyen?".

- Mióta gondolod ezt így?

- Zsámbéki Gábor osztályába jártam a főiskolán. Egyik óráról a másikra, vagy egyik napról a másikra olyan helyzetgyakorlatokat kellett hozni, hogy "mi történt veled a buszon, az utcán?". Tehát, hogy mitől válik érdekessé egy szituáció? Mitől kapod fel a fejed egy emberre? Mitől különleges? Mitől más? Megtanultuk - illetve folyamatosan tanulom is -, hogy mitől válik egy pillanat emlékezetessé. Az élet annyira gyorsan rohan. Ezt főleg filmben lehet érzékelni. A filmforgatásnál minden pillanatnak jelentősége van. A megismételhetetlensége miatt. Megbecsülni az életet - úgymond. Igyekszem, hogy az életem is ilyen legyen.

- De a színpadi pillanatok is megismételhetetlenek.

- Igen, de a színházban én kreálom a helyszínt, a filmben ez sokkal életszerűbb. A színházban egy helyzet le van lassítva, a filmben pedig egy az egyben megy, mint az életben. Mert a filmben egy szempillantás, az arányok miatt, teljesen más jelentőséggel bír. A színpad nem ennyire természetes. Hiszen az ötödik sorban már nem látják, ha hozzányúlok egy papírhoz az asztalon.

- A színházi honlapon olvastam egy mondatos jellemzésedet: "Fanyar humorral, intenzív játékkal megáldott érdekes karakter". Ilyennek tartod magad?

- Nagyon szép meghatározás. Ilyen is vagyok. De vagyok még ezerféle. Hogy milyen vagyok valójában? Fogalmam sincs.

- Ez a megállapítás a színészi játékodra vonatkozik...

- Szerintem, az a jó a színházban, hogy totál szubjektív dolog. Az embertől függ, hogy milyen asszociációkat ébreszt benne.

- Persze, de neked van valamilyen szándékod, célod a játékkal.

- Igyekszem önmagam lenni. Akinek van szeme hozzá, finomabb dolgokat is észrevesz, és van, aki csak a nagyját érzi meg annak, amit csinálok. Tök mindegy. Ha a néző egy előadás megtekintése után, valamennyivel előrébb jut magában, ha életében egy adott helyzetben "jobban" tud reagálni, akkor már megérte.

- Hogy jön össze, ha - azt mondod - magadat adod, amikor a Leonce és Lénában játszol, vagy a Kalózokban a sofőrlányt alakítod?

- Ez én vagyok. Hogyhogy hogy jön össze?

- Az embernek sok arca van. De van egy legbelső, amit csak saját magának vall be - vagy nem vall be -, de mindenestre nem mutatja meg akárkiknek.

- Én nagyon sokszor vagyok védtelen, szerintem. Annyi szerepet játszok mindig. Annyiféle helyzetben kerülünk össze emberekkel, s azokkal mindig másképp viselkedünk az adott szituációnak megfelelően. A színház, vagy a film ugyanez. Benne vagy egy szituációban, s azt a tulajdonságodat erősíted meg, ami az adott szerepre jobban jellemző.

- Ha azt mondod, hogy élet-színház-film ugyanaz - ebben az összefüggésben -, akkor miért van szükség színészekre? Mert akkor bárki eljátszhatna bármit.

- Ez így van. Egyetértek. Csak nekem életfunkcióm, hogy ezt megmutassam, hogy kiadjam magamból ezeket az energiákat, mert egy sokkal intenzívebb "ottlétet" kíván a színjáték. Nem tudom, egy civil, hogyan tudná azt megvalósítani, ha azt mondják neki: "O.K., öt perc múlva, ebben a jelenetben szerelem!", és úgy nézz a másik emberre, hogy el tudd mondani ezt a mondatot, pedig a legszívesebben belevágnád a kést. Ezt tanuljuk meg, hogy a helyzetnek megfelelően, pillanatok alatt, meg tudjuk változtatni a lelkiállapotunkat.

- Ennek hasznát veszed a magánéletedben is?

- Hogy visszaélek-e vele? Nem szoktam élni vele, mert nincs rá szükségem. Bohóckodni viszont szeretek.

- Volt már, hogy "legszívesebben belevágtad volna a kést" a kollegába, holott pont az ellenkező érzelmi állapotot kellett eljátszanotok?

- Hál’istennek, még nem voltam ilyen helyzetben. De akkor meg kell szeretni. Érdekes megtalálni azt, hogy vajon miért utálod. Megkeresed magadban, összeírod az okokat. Akkor már meg tudod válaszolni, s akkor már talán nem is utálod. Szokták mondani ha valakit utálsz, akkor magadban kell keresni a hibát, azt, hogy mi az, ami ennyire irritál benne.

- Egy internetes chat fórumon arra kérdésre, hogy "Te ki vagy?", azt felelted, hogy "Kecskés Karinának hívnak, jelen pillanatban színészettel foglalkozom". Bizonytalannak tűnik ez a válasz: "jelen pillanatban", "de foglalkozhatnék mással is, ha úgy tartaná kedvem" - lehetne folytatni a választ.

- "Ki vagy(ok)?" - erre mit válaszoljak egy vadidegennek? Önéletrajzba mit ír az ember? Így hívnak, ekkor születtem, szüleim elváltak, van egy testvérem... Milyen elvárás szerint válaszoljak?

- Persze, de nem így értem. Mennyivel más, ha azt írod: "Kecskés Karinának hívnak. Színésznő vagyok."

- Nem így gondoltam, amikor ezt írtam. "Színésznő vagyok" - mert van egy diplomám? Nem vagyok. Tanulok egy folyamatot. Attól, hogy valakinek van egy ügyvédi diplomája, attól még nem ügyvéd, hanem - jelen pillanatban - ez a szakmája, ezt tanulja. Nem tudom, hogy mikor leszek színésznő.

- Mikor lehet kimondani?

- Ki kell mondani? Ez számít?

- Nem, de te mikor mondod majd magadról szívesen, hogy színésznő vagy?

- Magamról nem. Mondják mások!

- Mi újság a füredi Bergman Cukrászdával? Állítólag bárhol is vagy a Balaton körül, oda elmész.

- Igen, oda mindig elmegyek. Nem az a kedvenc cukrászdám, de a Balaton környékén nagyon szeretem azt a helyet. Isteni süteményeik vannak. Fantasztikusan jó a cukrászuk. De Pesten is vannak nagyon jó helyek: Bambi, Király Cukrászda...

- Süti minden mennyiségben?

- Nem szoktam sütit enni. Inkább kávé. Szeretem a cukrászda közegét.

- Nem akartál volna cukrász lenni? Rendes polgári foglalkozás...

- Még lehetek cukrászlány! Nagyon szeretem a színészetben, hogy annyiféle ember lehetek, hogy korokon és foglalkozásokon suhanhatok át. Végtelen a paletta. Százezer életem lehet. Millió helyre tudok eljutni a forgatásokon keresztül, ahova civilként valószínűleg nem. És nem élném ennyire sűrűn sem az élemet. Akkor egy nap nem 30 órából állna, hanem - ahogy "normálisan" - csak 12-ből.

- Melyik a kedvesebb - jön a közhelyszerű kérdés - a színház vagy a film?

- Imádom a filmet. Az a Top. Biztos, azért is, mert ritkán jutok hozzá. Filmezéskor az életem minden pillanata, a kamera miatt, jelentőséggel bír, nagyon intenzívvé válik. A film olyan, mint amikor van valamilyen megfeszített pillanat az életben, például egy karambolnál, vagy valamilyen drámai helyzetben, amikor kikockázódik. Nemcsak átmész órákon, perceken, hanem az agyadban minden képekké válik. Tök pontosan tudod, hogy most éppen mire gondoltál abban a pillanatban. Szuper jó. Ilyen a film is, és próbálom az életemet is így élni. A pillanatokat emlékezetessé tenni. Megbecsülni az órákat, kihasználni - amennyire lehet. A színházban az ember kimegy a takarásba, pihen. A filmforgatásnál pedig két hónapig egy másik életet él. Ilyet a színházban nem tudsz megtenni. Kamerafüggőségben vagyok. Van egy szem, amelyik csak engem figyel.

- Pedig te nem is vagy kitárulkozós típus, vagy igen?

- Így gondolod? Örülök, ha így látod. Nem gondolsz őszintének, vagy miért mondod ezt?

- Nem ezzel függ össze, hanem azzal, hogyha te befelé forduló egyéniség vagy, miért isteni, ha figyel téged egy szem, a kamera?

- Mert én leszek fontos. Fontos lesz minden mozdulatom, minden pillanatom. A kamera segített rájönni, hogy mi fontos az életben. De nagyon fájdalmas is tud lenni - ha az ember őszinte.