Tudósítónk jelenti az az 59. Velencei Filmfesztiválról

A fesztiváligazgató és az elnök – házigazdához illően - a kapuban állnak és várják a sztárokat. Jönnek is a nagy nevek: Sophia Loren és fia, Edoardo Ponti, Gwyneth Paltrow, Antonioni, Salma Hayek -akinek a filmjével később megnyitották a fesztivált - és a többiek, majd Berlusconi volt kultuszminiszter-helyettese, Vittorio Sgarbi. Nagy integetésre nem volt lehetősége, a tömeg csúnyán kifütyülte, néhányan Mussolinit kiabáltak utána.

Augusztus 29. hajnali két óra. A Lido di Venezia csöndes, néhány dzsigoló az utolsó simításokat végzi az aznapi zsákmány dekoltázsán, még a csendes eső is inkább tompítja a fúrás faragás illúzió romboló zaját. A Biennálé központi épülete, a Palazzo del Cinema előterében ugyanis még igen nagy a felfordulás: farostlemezekből összetákolt paravánok hevernek szerteszét, valószerűtlennek tűnik, hogy néhány óra múlva elindul a világ egyik legnagyobb filmfesztiválja.

Egy kicsit arrébb, a Casino épülete teljesen csendes, két rendőr téblábol ide-oda, de ez is inkább csak formalitás, az arrajáró akár a Casino lépcsőjén is megágyazhatna magának.

Reggel negyed-kilenckor megjelenik két elegáns fiatalember és a bejárat elé állnak. Az egyik idegességében az állát tapogatja, a reggeli borotválkozást ellenőrzendo. Kilencre úrrá lesznek zavarukon és elkezdik kéregetni az arrajárók sajtójegyét.

Az 59. Velencei Filmfesztivál, lustán, ráérősen indul el, ahogy a Tour de France egyes etapjai: mindenki tudja, hogy fölösleges a rohanás, hiszen még rengeteg van hátra. Az információs pultoknál még tettenérhető a kezdeti zűrzavar, ám az emberek számának növekedése nem növeli a káoszt, sőt, mintha csak a megfelelő mértékű emberáramlásra várt volna, a gépezet egyre olajozottabban kezd működni.

Megkezdődnek a vetítések, első nap csak gyerekadagot szolgálnak fel a filmekből, hadd higgye a néző, újságíró, forgalmazó hogy létezhet olyan időbeosztás mely minden számára fontos film megtekintését lehetővé teszi. Ez azonban lehetetlen, a fesztivál érdeke, hogy minél több kimaradt film címe halmozódjon fel a látogatók fejében, hogy aztán annál nagyobb érdeklődés előzze meg a bemutatókat. A művészfilmfesztivál is üzleti vállalkozás, pontos költségvetéssel, mely igen komolyan igyekszik megfogni a kiadásokat, kedvezményeket.

Délelőtt még ki-be járhat a sok érdeklődő a Palazzo kapuján, este héttől azonban ez lehetetlenné válik: három sor korlát védi az illetéktelenektől a bejáratot, rendőrökkel megtámogatva. A fesztiváligazgató és az elnök – házigazdához illően - a kapuban állnak és várják a sztárokat.

Jönnek is a nagy nevek: Sophia Loren és fia, Eduardo Ponti, Gwyneth Paltrow, Antonioni, Salma Hayek és a többiek, majd Berlusconi volt kultuszminiszter-helyettese, Vittorio Sgarbi is, akit, miután Cannes visszautasított, most Velencében próbál szerencsét. Nagy integetésre azonban itt sem volt lehetősége, a tömeg ugyanis igen csúnyán kifütyülte, néhányan Moussolinit kiabáltak utána.

Az ünnepélyes megnyitón a fesztivál nyitófilmje, a Frida került vetítésre, de ezt már megelőzte egy sajtóvetítés előző este, és egy sajtótájékoztató aznap délelőtt. A Frida Kahlo mexikói festőnő, Diego Rivera festő és a film egy bizonyos szakaszában Trockij életét is feldolgozó majd kétórás film Julie Taymor rendezőnő és Salma Hayek címszereplő-producer szerint is alacsony költségvetésű alkotás. A végösszegben aztán nem sikerült megegyezniük, Taymor 13-16 millió dollárra becsülte, Hayek pedig még ez alá licitált volna.

Egy angol újságíró kissé provokatív kérdésére azonban, miszerint “Miss Taymor” Brodway rendezőből “Hollywood-Babylon”-ba tette-e át székhelyét, mindketten leszögezték, hogy ez nem egy igazi hollywoodi film, hiszen egy csúnya kövér férfi és egy szőrős, kripli lány szerelmét meséli el, akik nem hajlandók kompromisszumra lépni a külvilággal vagy behódolni egymásnak.

Bár hasonló üzenetű filmet számtalant láthattunk, már, a film éppen annyit hoz amennyit várni lehet tőle, nem zsákbamacska, tehát ideális nyitófilm, aztán jöhetnek a kockázatosabb művek is.