Idén november 8. és 13. között rendezték meg a Cottbusi Filmfesztivált, a fiatal filmes versenyprogramba (U18 Youth Film Competition) nyolc alkotás versenyzett, a Larry cseh, horvát, szlovén, lengyel, litván, bolgár és ukrán filmekkel került egy kategóriába, a zsűri német, lengyel és cseh diákokból állt. „Az általunk kiválasztott film fontos leckével szolgál az élethez: minden gyengeség átalakítható lehetőséggé” – olvasható a diákzsűri értékelésében. A díjhoz ötezer euró jár, amelyet Cottbus városa ajánlott fel.

"Rendkívül meggyőző felnövéstörténet, egyben a posztszocialista társadalom differenciált portréja, amelyben a társadalmi kirekesztés és erőszak minden klisén túlmutatóan látható, ugyanakkor a barátságot, az emberi vonzalmat és az ebből fakadó erőt és képességet is bemutatja, amely az egyént cselekvésre bírja. A főszereplő, Vilmányi Benett törékeny férfiasságot testesít meg, és olyan meggyőzően játszik, hogy azt az illúziót kelti, mintha ő maga lenne Larry” - így indokolt a legjobb elsőfilm díját kiosztó zsűri.

Vilmányi Benett a Larry című filmben


A Brandenburgi Műszaki Egyetem Cottbus–Senftenberg tanáraiból állt össze a zsűri, és itt sem maradt el a pénzjutalom, háromezer eurót ajánlott fel két egyetem, a már említett BTU és a Babelsbergi Konrad Wolf Filmművészeti Egyetem.

A film főhőse, a juhászként tengődő, 21 éves Ádám (Vilmányi Benett) magának való vidéki fiú, aki szégyelli dadogását. Egészen addig nem találja a helyét, amíg rá nem ébred, hogy a rapzene segítségével – Larry művésznéven – kifejezheti magát, és szembe nézhet a tehetetlenségből fakadó frusztrációival. Explicit, dühtől fűtött szövegeire felfigyelnek a helyi fiatalok, majd a neten váratlan mértékű népszerűségre tesz szert. Egy országos tehetségkutató lehet számára a kitörési lehetőség, ám ehhez előbb a kezébe kell vennie a saját élete feletti irányítást.

Bernáth Szilárd és a díjak

A Larry a november 11-én elrajtolt Tallinn Black Nights Filmfesztiválra is meghívást nyert. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült film forgatókönyvét a rendező jegyzi, a címszereplő édesapját Thuróczy Szabolcs alakítja, az operatőr Hartung Dávid, a zeneszerző Sperling Andor, a vágó pedig Szabó Tomi. A FocusFox produkciójában készült alkotás producere Muhi András és Ferenczy Gábor. A Larry december 1-től látható országosan a Mozinet forgalmazásában.