Vitavezető: Stőhr Lóránt
Opponens: Horváth György
Meghívottak: az előzsűri és a zsűri tagjai, alkotók, producerek

Különleges vitán vehetett részt az, aki vállalta, hogy hétfő délelőtt beevickél az országimázst tükröző millenniumi roncstelep szívébe, s felbandukol annak is a legfelső szintjére. Ugyanis ekkor zajlott az egyes vitateremben az idei Szemle talán legszínvonalasabb és legizgalmasabb alkotásainak egybevont vitája. A kisjátékfilmekről volt szó. A terem producerekkel és alkotókkal volt tele, kívülálló nemigen akadt, de pótolta hiányukat a teljes létszámban jelen lévő játékfilmes zsűri. Mint a téma szakértője, a nagy asztal mögé ült a zsűri- s előzsűritag Mispál Attila, illetve az előzsűris Csejdy András is. Minthogy mindösszesen huszonöt filmről kellett beszélni egyhuzamban, ráadásul a magyar film útját kijelölő alkotásokról, a beszélgetés csaknem két órásra nyúlt, éppen ezért eme kis szüzsé is kissé terjedelmesebb a megszokottnál.
Némi késlekedés után elindult a sokkal kevésbé vita, mint inkább útkeresés jellegét öltő diskurzus Horváth György igen hosszúra nyúlt bevezetőjével. A Titanic-fesztiválkapitány védelmébe vette a kisjátékfilmet, mint műfajt. Mi is a kisfilm? – tette fel a kérdést. A három-öt perc hosszúságú, egy gegre épülő kontinentális, ill. a briteknél jellemző 18-20 perces, 35-re forgó alkotásokkal szemben a magyar kisfilmek sajátossága a 25 perc körüli hossz, és a videó gyakori használata. Az idei termés trendje a műfaji összemosódás. Ez az eklekticizmus Horváth szerint igen nehéz helyzetbe hozhatja a nézőt, s ennek eredménye a művek céltévesztése lehet. Ezután az előzsűri tagjai felé intézték a kérdést: nem fájt-e a szívük a válogatáskor, tényleg ezek a filmek voltak-e a legjobbak? Mispál Attila közölte, hogy az előválogatásnál szempont volt, hogy minél szélesebb műfaji színvilágot felölelő kisfilmeket válasszanak be a versenyprogramba, másrészről zsűritagként javaslatot tett a nagyjátékfilmek előzsűriztetésére, minthogy jelenleg a Szemlére kerülés egyetlen kritériuma a minimum 70 percnyi hosszúság, s így olyan minőségű filmek is a versenyprogramba kerülhetnek, melyek csak a zsűri idejét rabolják. A másik előzsűritag, Csejdy András is kézhez ragadta a mikrofont, és közölte, hogy csak igen kevés kompromisszumot kellett kötnie az előzsűrinek egymás közt a válogatás során, majd rámutatott egy problémára, s ezzel az egész beszélgetés testét képező témára terelődött a beszélgetés.
A probléma: a négy K-alapítvány összesen fordít 18 milliót kisfilmekre. Ez Csejdy szerint nevetséges, hisz a kisjátékoknak nagy a piaca, jobban forgalmazhatóak. Nem lenne szabad sok gyenge nagyjátékfilmre adni 150 milliókat, csak három-négy színvonalas kisfilm után kellene egy rendezőnek pénzt kapnia nagyfilmre. Horváth csatlakozott Csejdy álláspontjához, és ismét a brit példát hozta fel érvként. Szerinte kisjátékfilmben lehet egy fiatal rendezőnek durrantani. Az idei kisfilmes mezőny olyan erős, hogy össze lehetne állítani egy öt filmből álló csomagot, amelyre bárhol a világon rámondhatnánk: tessék, ez az új magyar film. Persze zsűritagként nem emelt ki egy filmet sem cím szerint (ekkor).
Mispál a stúdiókra és az alkotói műhelyekre terelte a szót, akik között szétosztották a 18 milliót. Az idei Szemle volt a BBS comeback-je, az Inforg Stúdió a tavalyi boom után most még több filmmel van jelen, míg a Duna Műhely termése visszaesett az elmúlt évihez képest. A főiskolás filmek közül szokás szerint csak két-három (konkrétan az Afta és a Tévéjáték) volt olyan erős, hogy versenybe kerülhessen, ezzel szemben a függetlenek (Kotnyek és Káldy életükben először a „nagy” Szemlén) jelenléte folytatódik. Konklúzió: a kisjátékfilmek előrébb járnak a szemléletben: nem az számít, honnan jövünk. Ekkor léptek színre szép sorjában a producerek, és szóba kerültek a forgalmazási nehézségek. Az első Durst György volt: szerinte a kisfilmek útját Meskó Zsolt mutatta meg, és ez az út a kísérőfilmeké. Van azonban egy probléma: a forgalmazónak kisfilmet bemutatni nem érdeke, produceri szempontból nem kifizetődő. Durstot követte Muhi András és Meskó, mint moziban futó kisfilmekkel rendelkező producerek, s tapasztalatuk hasonló volt: a kisjátékfilmek moziforgalmazásából egy fillért sem láttak, a televízió az, ahonnan pénzt remélhet a kisfilmjéből egy producer.
A vita utolsó témájaként a konkrét alkotásokra terelődött a szó. Horváth szerint a stílusbeli bizonytalanságokat a fiatalok sokkal jobban kiküszöbölték, mint a nagynevű rendezők. Horváth számára Kenyeres Bálint Tévéjátéka, vagy a Szortírozott levelek pontossága többet mondott, mint Gothár vagy El Eini Sonia „becsületes munkái”.Kiemelte a 2000 métert igényes megvalósításáért, az Aftá és a Ferikét, amik egy-egy ökölcsapássá sűrítik össze az aszfalt valóságát. Csejdy András a Tempot hozta fel még annak jeleként, hogy a Dyga-műhely példátlan lendülettel alkot továbbra is, és a sztorigondok ellenére egy kivételesen új hangvételt képviselnek a hazai filméletben. Végül Csejdy egymás közti diskurzusra kérte a jelenlévő alkotókat, ez persze nem történt meg, s így az ülést berekesztettnek nyilvánították.