Huszonéves fikció

Tegnap még a játékfilmek okozta csalódásra egyedül a kísérleti munkák nyújtottak nekem gyógyírt, ma már megizmosodva toppant elém a fikció, igaz, kicsiben, harminc alatt. A harminc ezeknek a kigyúrt filmeknek nemcsak a percszámát, hanem rendezőik életkorát is maximálja. Magyarán szólva a generációs különbségekből fakadó előítélet folytán megint csak saját korosztályom művei érintettek meg a legjobban. Mielőtt azonban rátérnék ezekre a darabokra, érdemes egy pillanat erejéig elidőzni a kísérleti és a kisjátékfilm közti nehezen megfogalmazható különbségnél. Komolyan felvetődött bennem a kérdés, hogy Dyga Zsombor Tempója vajon a csavaros sztori ellenére nem tartható-e inkább mozgástanulmánynak, mint játékfilmnek, a történet ugyanis teljesen eltörpül a szereplők változatos megoldásokkal felvett és rendkívül dinamikusan összerakott futásához képest. Nyitrai Márton 2000 című filmje esetében pedig nem is kétséges, hogy a történet csupán keretet ad a lóverseny dinamikájáról készült ügyesen megcsinált és élvezetes kinematográfiának. A másik oldalról példát hozva, a Beszélő fejek a formai ötlete nyomán kísérleti filmnek számít, mégis a szereplők játéka és az elmesélt élmények révén beszippantja nézőjét a fikció terébe. A kísérleti és a játékfilm közti elmosódott határvonal problémáját azért is emlegetem itt, mert azok a filmek, amiket különösen fontosnak érzek a mai, igazán színvonalas kínálatból, és amiknek a címét most már nem is titkolom tovább, tehát az Afta, a Szortírozott levelek és az Öt után, hat előtt, mind valamilyen módon - kis túlzással szólva -kísérleteznek, pontosabban fogalmazva utakat keresnek a történetmondásban.
Legmerészebb a fikcióval való játék Oláh Lehel filmjében, ahol a fantázia és valóság összefonódása folytán az elmesélt történet értelmezése közel sem egyértelmű. Az Öt után, hat előtt egy házaspár egy napját követi végig, de úgy, hogy a feleség városbéli csatangolásáról és a férj idegölő munkájáról beszámoló felvételeket jól megválasztott pillanatokban a rendező vad szeretkezések képeivel keveri. Ezeknek a képsoroknak a státusza, melyeken a férj a fodrásznővel csalja nejét, legalább négyféle lehet: a valóság, a nő fantáziája, a férfi emléke, a férfi elképzelése a nő álmáról. A hipotézisekkel való nézői játszadozás adja a pikantériáját ennek a szép és könnyed super 8-as felvételekre fogalmazott, kellemes francia dalokkal megspékelt élvezetes filmnek.
A Szortírozott levelek egy postai dolgozó életét térképezi fel egy kicsit túlrészletezett, egyenes vonalú történetben. Kocsis Ágnes a kihagyásokkal, a titkokkal ügyesen vezeti a néző érdeklődését, de nem ezekkel emeli el a filmjét a sültrealista történetektől, hanem azzal a groteszk szemlélettel, amivel karakterét, a helyszíneket és a helyzeteket láttatja. Képzeljünk el egy szortírozót, aki évtizedek óta gondosan nyomon követi egy-két család levelezését, katalogizálja a róluk szerzett információkat, pontosan tudja mi történik velük, és mindezt egyedül házi rágcsálójával osztja meg, akinek akváriumába díszítésül Tatlin spirális Internacionálé-emlékművének fémmodelljét rakta. Az akvárium felett a képeslap az el nem készült emlékműről, a brigád küldte még anno a Szovjetunióból. Erős helyzet, csábít a túlzásokra, de Kocsis Ágnes kezében a színészi játék, a díszlet és a fényképezés egyaránt mértéktartóan szolgálja a groteszket. Szocializmus-retró érzésünk támad a filmtől, na de miért ne létezhetne ilyen pali, aki saját rezervátumába zárva még mindig a hetvenes éveket konzerválja? Azért kíváncsi lennék egy olyan groteszkre, ami nem az elmúlt rendszer díszletei és figurái közt, hanem egy tipikusan mai helyszínen játszódik. Avagy a groteszk rendszerspecifikus volna?
Mundruczó Kornél az Aftában sem tágított a brutálisan mai valóság lefilmezésétől, sőt, ha lehet, még nyomasztóbb ez a világ és még koncentráltabb a fogalmazásmód mint a Nincsen nekem vágyam semmi esetében. Az Afta a lakótelepi lakásokban és a grundon tengő-lengő, verekedő, cigiző, közösülő kiskamaszok életében mutatja meg azt a kibaszott reménytelenséget, amit a Nincsen… egy tízessel öregebbek között követett nyomon. Kritika nem érheti az Aftát, mert hiányoznak a laza kis pumpás betétek ebből a rövidfilmből, itt csak a sűrű, robbanásig feszült jelenetek követik egymást nagy csendekkel, a kép, a helyzet önmagáért beszél, és ezeknek az egymás mellé rakott tömböknek a sora felesleges magyarázatok nélkül, szükségszerűen vezet el a végkifejlethez. Hihetetlenül jól megválasztott a helyszín, ami mint egy labirintus veszi körbe a fiúkat, nagyon jók a srácok, izgalmas a fényképezés, szóval minden nagyon együttvan ebben a filmben, rég láttam ilyen kiérlelt munkát, és mégis, mégis, valahogy nagyon ott van a Gummo az agyamban a film nézése közben, ez egy magyar Gummo, tűpontos adaptáció, mégis kevésbé személyes és kevésbé érint meg mint tavaly a Nincsen…Telhetetlen kritikus vagyok, na.. De örülök, hogy sok hangon szól ez a huszonéves fickó, vagy fikció vagy mi az ördög, és hogy bizony ezek erős, tiszta hangok. A remekmű pedig majd csak megszületik.