Pszichológia, filozófia és a lét értelmét boncolgató animációk bizarr eszközei egyszerre vibrálnak ebben a nyomasztó atmoszférában, melyben Michell lépésről lépésre vezeti szereplőit az igazi lelki mélységek felé. A rendező feltálal egy nem kifejezetten szokatlan történetet, majd ezt annál szokatlanabb epizódok fűzérén keresztül elvezeti egy elfogadható megoldásig, a szálakat azonban nem varrja el végleg. Végig ott lebegteti a párhuzamos valóság lehetőségét, s felhívja a figyelmet a „Mi lett volna, ha…” örök felvetésére. A legrosszabb, hogy nincs megoldás, csak problémafelvetés: a komfortossá alakított életből nem tudunk már visszatalálni magunkhoz. Michell filmjéből süt az idegenség, a tehetetlenség, a reménytelenség.

Egy tökéletes tájkép élénk színeiből kígyózik elő a dráma
Egy tökéletes tájkép élénk színeiből kígyózik elő a dráma. Ez nem mese, tragikus segélykiáltás a látszatvilágok számunkra legszebbikéből. A piknikre és életfogytiglani fogadalomra készülő ifjú pár életét egyetlen tragikus véletlen borítja fel örökre. Egy elszabaduló hőlégballon emberéletet követel, s a szokványos újsághír hirtelen testközelivé válik. Túl a lelkiismeret furdalás okozta kételyeken, melyek Joe-t, a magabiztos egyetemi tanárt eddig oly stabilnak tűnő elveinek átgondolására késztetik, egy új, megkerülhetetlen szereplő költözik az életébe. Az esemény helyszínén megismert, magát prófétának képzelő fiatal férfi, aki szerelmével szabályosan zaklatni kezdi az ifjú férjjelöltet. Itt találkozik össze az alapjaiban megrendülő filozófiai rendszer, a valódi felelősség fogalma és a rejtett vágyak ördögi szövevénye. Mert amíg Joe a katedrán arról szónokol, hogy a szerelem puszta illúzió, a létfenntartás apró és nagyon is gyakorlatias csapdája, addig rohamléptekben távolodik leendő feleségétől, s furcsa szorongás űzi őrült rajongója felé. A szakadék óriásira nő elmélet és gyakorlat között, a hűvös, megfontolt távolságtartás biztonsága nélkül az egyén sebezhetővé válik, s elveszetten kóvályog egy számára ismeretlen világban. Ez a világ ugyanaz, amiben eddig élt – csak a nézőpont változott. A bonyodalom megoldásául, mintegy feloldásként érkezik a tragikus végkifejlet. A hullámok azonban csak elcsitulnak, de többé sohasem szűnnek meg.