Tullio Kezich, a kötet szerzője Federico Fellini közeli barátja volt, hosszú ideig dolgozott Federico című kötetén. A könyv kronologikus sorrendben egy-egy fejezetben egy-egy témát, korszakot dolgoz fel, megismerjük a gyermek Fellinit, a rajzolót, az újságírót, a forgatókönyvírót majd az olasz film mesterét.

Noha Jancsó Miklós majdnem tíz évig élt ugyanabban a Rómában Fellinivel, mégis keveset találkoztak. Róma akkoriban szinte kisvárosias  volt, és a rengeteg nagy embert magában foglaló művészvilág összejárt esténként. „Federico azonban igazi fehér sejk volt, csak ritkán tette tiszteletét körünkben, és akkor is mindig nagy tömeg rajongta körül” – emlékezett vissza a magyar film mestere. Jancsó egy alkalommal melléjük szegődött, amikor is kiderült, Fellini pontosan tudta, hogy a nevét nem ksz-szel kell ejteni. Ennél közelebb csak egyszer sikerült kerülnie, amikor Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál elnökeként Fellini Intervistájának adta a fődíjat.

"Egy hatalmas ego kitárulkozása."
Kovács András Bálint hozzáfűzte, hogy Fellininek valóban mindenki az ismerőse volt, ezért rengetegen írtak, forgattak, nyilatkoztak róla az autenticitás jegyében. Az esztéta ezért kezdetben nem volt kibékülve a címmel (Fellini élete és művei), hiszen így is nagy a magyar nyelven elérhető Fellini irodalom. A Kezich könyv azonban mégiscsak kiemelkedő, hiszen ezúttal egy avatott ember vállalkozott Fellini életének leírásába, és meglepő módon a szerző keveset szerepel benne. A könyv tehát végre tényleg a nagy rendezőről szól: ennek tükrében a cím is helytálló.

Fellini is gyakran szerepeltette saját nevét műveinek címében: az életmű tehát nem más, mint egy hatalmas ego kitárulkozása. Jancsó hozzátette, Fellini az életben nem volt olyan szimpatikus, mint amilyennek filmjei alapján gondolták volna. Ellenségei italiotának, olaszkodónak tartották, megint mások úgy gondolták nem valós a filmjeiben megjelenő Itália. Fellini azonban konokul tartotta magát az igazához, így sikerül felépítenie sajátos művészetét.

Fellini ugyan unikumnak számít a filmtörténetben, és nem létezik Fellini-iskola, szép számmal akadtak követői. Kovács András Bálint szerint hazájában leginkább Lina Wertmüllert inspirálta, de a magyar rendezőkre is nagy hatással volt: a korai Szabó István vagy Sándor Pál filmekben felfedezhetők Fellinire utaló jegyek a kamerakezelésben és a színészvezetésben. De Kovács szerint minden nagy európai rendező elkészítette a maga Nyolc és féljét: Wajdától kezdve Truffaut-n át egészen Tarkovszkijig. Sőt, az amerikai Paul Mazursky a Nyolc és fél amerikai változatát Alex Csodaországban címmel forgatta le. A film egyik jelenetében a főszereplő Donald Sutherland bolyong a Cinecittában, benyit egy vágószobába, ahol Fellini éppen a Bohócokat vágja. Fellini egyébként valószínűleg ebben a jelenetben találkozott először Sutherlanddel, és ez alapján választotta ki őt a Casanova címszerepére.
Tegyük hozzá: valószínűleg, hiszen a Fellini-mítoszban nagyon sok sztori kering. Saját maga által kreált kitalált történetek váltakoznak a valósággal és a mások által kerítettekkel. Az egyik legismertebb szerint vonaton született – Tullio Kezich rögtön a könyv elején rácáfol erre. A mítosz azonban csak dagad a korrekcióktól, eggyel több változatban létezik tovább a városi legenda. Kovács András Bálint szkeptikus Kezich néhány megállapításával szemben: a Sandra Milo-szerelmi szálat, amelyről a színésznő hosszú szerelmi viszonyként beszélt egy interjúban, Kezich például semmisnek nyilvánítja.

A wikipedia neorealista rendezőként definiálja Fellinit, mégis kevés köze volt az olasz valósághoz: a pszichoanalízis hatására szabadította fel álmait, és szembesült azzal, hogy nem tud mondanivalót kreálni a filmjeinek. Így lett Fellini maga a Film, Kezich könyvének címe pedig Fellini élete és műve: azaz Federico.