filmhu: Miért pont ezt a filmtervedet forgattad le?

Kormos Gyula Krisztián: Még 1996-ban a Repeta című oktatási műsorban volt egy történelmi személyiségekről szóló miniportré sorozatom. Akkor találkoztam először - mint filmkészítő - Aczél György nevével. Azután számtalan interjú és beszélgetés során fel-felbukkant az ő neve és egyre jobban kezdett érdekelni a személy és a személyéhez is kapcsolt korszak, a kádárizmus-aczélizmus. A film forgatókönyvét 2005-ben kezdtem el írni. Minél jobban beleástam magam a témába, annál inkább érződött, hogy valóban filmre kívánkozik nemcsak az ő életútja, hanem az a harminc év is a magyar történelemből, amit alapvetően meghatározott Aczél sajátos teljesítménye és sajátos személyisége.

{extrainfo}
filmhu: Hogyan választottad ki a stábodat?

K.Gy.K.: A film operatőre a barátom és egyik szakmai mesterem, Boldizsár András. A film kisebb-nagyobb megszakításokkal négy éven keresztül forgott, több hangmérnök és technikus is dolgozott velünk.

filmhu: Hogyan állt össze a költségvetés?

K.Gy.K.: Kisebb részben a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásából, nagyobb részben az RTL Klub, a Wifilm és a Metaforum Film saját forrásaiból.

filmhu: Mi volt a legjobb élményed a forgatás alatt?

K.Gy.K.: Nádas Péter hosszas unszolás és a számomra kiosztott jelentős mennyiségű „házifeladat” elolvasása után végre fogadott gombosszegi házában és elkészíthettem vele azt a három órás interjút, ami a film egyik dramaturgiai vonalát adja.

filmhu: Mi volt a legrosszabb élményed a forgatás alatt?

K.Gy.K.: Szűrös Mátyást nem engedték be az interjú megbeszélt helyszínére, a Képviselői Irodaházba. Végül barátaim jó sajtókapcsolatainak köszönhetően megkaptuk az egyik párt nagytermét, ahol felvehettük az interjút.

filmhu: Mit vársz az idei szemlétől, mi érdekel a mezőnyből?

K.Gy.K.: Alapvetően mindenre kíváncsi vagyok, leginkább persze az ismeretterjesztő szekció versenyfilmjeire, ahol a kult_ur.hu az egyik résztvevő. És egy-két közeli, régen látott ismerős filmje is érdekel.

filmhu: Milyen díjra érzed esélyesnek a filmedet?

K.Gy.K.: Diplomatikusan: nem is gondoltam erre. Őszintén: mint minden alkotó, a filmkészítő is kicsit (nagyon) hiú. Aki benevezi a filmjét, nyilván szeretne nyerni, de legalábbis begyűjteni néhány szakmai elismerést, egy-pár vállonveregetést. Nem?

filmhu: Legjobb/legrosszabb bonmot a filmedben?

K.Gy.K.: Legjobb: Jancsó Miklós miközben éppen pipára gyújt az interjú közben: „Aczél nem apafigura volt, mondom: ő volt a producer.” Legrosszabb: rengeteg ilyen volt, de azokat nem vágtam be.

filmhu: Legtöbbször felvett jelenet?

K.Gy.K.: Dramatizált jelenetet nem rögzítettünk a filmhez, a forrásanyagokkal, fotókkal elszöszöltünk hosszú órákat.

filmhu: Melyik A kategóriás fesztiválon látnád a legszívesebben versenyben a filmed?

K.Gy.K.: Bármelyiken.

filmhu: Mi a legmeghatározóbb élményed a Magyar Filmszemlével kapcsolatban?

K.Gy.K.: Ez az első filmszemle, amire neveztem és az első filmszemle, amin részt veszek.