Mesélj egy kicsit a produkciós cégetekről, a Hero Squaredről. Hogyan jött létre és milyen külföldi projekteken dolgoztatok eddig?

Idén nyáron lesz öt éves a cég, Jonathan Halperyn producerrel alapítottuk, miután együtt dolgoztunk a Korda Stúdió gyártási részlegén. Most tartunk a 14. projektünknél, ezek általában nagyjátékfilmek és tévésorozatok. Mi csináltunk például a Rob Zombie-féle The Munsters-t, a Mrs. Harris Párizsba megy-et (Mrs. Harris Goes To Paris) és a Teremtőm (Archive) című sci-fit. A legutóbb a Knights of the Zodiac című élőszereplős japán fantasy akciófilmen és a Fallen című nyolcrészes sorozaton dolgoztunk, amik még bemutató előtt állnak. Tavaly forgattunk az Oscar-díjas dokumentumfilm-rendezővel, Errol Morrisszal is, de erről többet még nem mondhatok.

Brandon Cronenberg már az első két alkotásával (Antiviral, Gyilkos tudat) is egy elég markáns, felkavaró stílust képviselt. Mennyire voltál tisztában a korábbi filmjeivel és mi fogott meg leginkább az Infinity Poolban?

Nem ismertem korábbi filmjeit, de nyilván megnéztük őket, amikor kapcsolatba kerültünk vele. Emberileg ő és az operatőre, Karim Hussain nagyon szimpatikusak voltak, ahogy a fiatal, lelkes kanadai producerek is. Tudtuk, hogy a Neon stúdió benne van, így amikor Alexander Skarsgård is aláírt a főszerepre, egyértelmű lett, hogy ez egy jó projekt számunkra és muszáj lesz vele foglalkoznunk. Gyorsan és szépen összeállt a csapat, mindenki látta, hogy ezt együtt szeretnénk csinálni, csak az volt a kérdés, hogy hogyan, és főleg, hogy mikor.

Kresmery Dániel

Cronenberget biztos sokat hasonlítgatják híres apjához, David Cronenbergez. Te milyennek ismerted meg?

Nagyon jó humora van, sokat lehet vele hülyéskedni. Intelligens, főleg, ami a filmeket illeti. Egyedül azt nem szereti, ha sokan körbeveszik. Kicsit introvertált, a kisebb társaságokban érzi jól magát de egyébként egy nagyon korrekt és kellemes személyiség.

Az Infinity Pool kanadai-horvát-magyar koprodukció. Hogyan jött a lehetőség, hogy becsatlakozzatok magyar félként?

A film egy mediterrán resortban és a körülötte lévő, kevésbé eszményi országban játszódik, így a kanadaiank tudták, hogy nem tudják otthon megcsinálni, máshol kellett keresniük az megfelelő helyszíneket. A producereknek ajánlva lettünk egy másik producer csapat által, akivel 2018-ban forgatunk itthon egy filmet. Ránéztünk a forgatókönyvre, és mondtuk, hogy a resorton kívüli jeleneteket posztkommunista országként biztosan meg tudjuk valósítani itt, de az üdülőkomplexumhoz Horvátországot ajánlottuk. Még a COVID előtt bejártuk a helyszíneket a rendezővel, Brandon Cronenberggel. Elkezdeni viszont nem tudtuk, mert beütött a pandémia, így kisebb-nagyobb csúszásokkal 2021. őszén tudott leforogni a film a két helyszínen.

Mi volt a Cronenberg véleménye a magyar helyszínekről?

Imádta őket, nagyon tetszettek neki a kommunizmusból itt maradt brutalista épületek. Mutattunk neki nagyon extrém helyszíneket Salgótarjánban, meg még több erőművet is. Annyira tetszettek neki, hogy majdnem beleírta őket a filmbe, végül csak a gyártási praktikum szempontjából nem kerültek bele.

Mia Goth és Alexander Skarsgård az Infinity Pool forgatásán / Fotó: Hero Squared

Koprodukciós partnerekként milyen folyamatokért feleltek ti a film készítésében?

Segítettünk összerakni és levezényelni az egész filmet. Európai koproducerként mi állítottuk össze kanadaiakkal a finanszírozási tervet és struktúrát, és mi hoztuk be koproducerként a horvátokat, akik állami támogatást is szereztek otthonról. Hárman együtt sikerrel megpályáztuk az Eurimages támogatást, ami egy fontos része lett a költségvetésnek. A Nemzeti Filmintézetnél is pályáztunk, de ők nem támogatták a filmet. Ennek ellenére hivatalosan magyar koprodukciónak számít, mert megfeleltünk minden koprodukciós egyezménynek.

Mennyit forgattatok itt és mennyit Horvátországban? Mik voltak a konkrét helyszínek?

Pont a felét forgattuk nálunk és a másik felét Horvátországban, tizenhárom napot itt voltunk, tizenhármat pedig ott. A rendőrséget az egykori BÁV székházban rendeztük be, de forgattunk egy erőműben és stúdióban is. A resorton belüli luxuslakás belsőjét egy Fót melletti luxusvillában találtuk meg. Horvátországban gyakorlatilag kibéreltünk egy egész szállodát a tengerparton és ott laktunk majdnem három hetet az utószezonban. A resort környékén szimplán kimentünk az utcára, a kivégzőhelyet pedig egy nagyon érdekes, fagerendás csónakházban vettük fel a tengerparton. Szerencsénk volt, hogy megtaláltuk a környéken.

Mi volt a legnagyobb kihívás a munkában?

Nem volt egy egyszerű forgatás, tehát ennyi embert, ennyi filmgyártási kultúrát összehangolni nehéz feladat volt, már csak azért is, mert a munkaórák definiciója mindenki fejében más. Ráadásul amikor itthon forgattunk, a magyar kapacitás szinte csúcsponton volt, annyi produkció forgott itt egyszerre, ami szintén nehezítő tényezőnek bizonyúlt.

Alexander Skarsgard a horvátországi forgatáson/ Fotó: Hero Squared

Alexander Skarsgård egy írót alakít a filmben, aki nyaralás közben teljesen lealjasul, miután a klónját végzik ki helyette az általa elkövetett bűnért. Milyen volt vele dolgozni?

Skarsgård igazi minimalista svéd úriember, egyáltalán nem hozta magával a más hollywoodi sztároktól látott igényeket. Nagyon szerettük és nagyon barátságos volt a stábbal, szerintem sok-sok baráttal is távozott.

Mia Goth most a horrorfilmek felívelő csillaga, itt is egy nagyon intenzív alakítást nyújt az főhőst elcsábító “femme fatale”-ként. Róla milyen benyomást szereztél?

Amikor megismertük, még nem indult el ez a hirtelen szárnyalása. Igazán tehetséges színésznő, a filmben is zseniális volt. Nagy szerencsénk, hogy dolgozhattunk vele, úgy érzem, hogy egy napon Oscar-díjas lesz.

Mi volt a kedvenc forgatási élményed?

Az egész horvátországi forgatás, de főleg az a jelenet, amikor Miáék leállítják a buszt. Egyrészt alig hittem el, hogy sikerült az egész utat lezárnunk egy ilyen gyönyörű környéken, de a horvát szakembereknek sikerült elintézniük. A felvétel előtt viszont egyszer csak látom, hogy Mia elindul dühöngve az úton, hegynek felfele. Rögtön a legrosszabbra gondoltam, hogy úristen, összeveszett valakivel, és most megy haza. De kiderült, hogy abszolút nem erről van szó, hanem csak így hergelte fel magát a szerepre, föl-alá futkosott az úton idegesen. A beállásnál pedig belekezdett egy zseniális monológba, ami szerintem a film egyik fénypontja.

Mia Goth a horvátországi forgatáson / fotó: Hero Squared

Mély nyomot hagytak bennem az elképesztően torz maszkok, amiket a szereplők néha felhúznak az ámokfutáshoz. Ezeket magyar szakemberek készítették?

Brandonnak van egy maszkmestere, akivel a Gyilkos tudatban is együtt dolgozott, mindenképpen vele akarta folytatni a munkát most is. A maszkok és egyéb furcsa prostheticek tehát mind Angliában készültek, a magyar csapat csak kezelte és itt-ott kiegészítette őket.

Elég sok explicit tartalom van a filmben, Amerikában emiatt készült egy külön verzió is, amiben visszavettek a durvább mozzanatokból. Volt olyasmi, ami leforgott, de végül még a vágatlan verzióba se került be?

Nem volt ilyen. Van egy rendezői vágat, nevezzük európai verziónak vagy fesztivál verziónak, amit a Sundance-en láttak a nézők. Az Amerikában forgalmazott verzió maximum néhány másodperccel rövidebb, egy két dolog kicsit csonkolva lett, de szerintem mindkét verzió ugyanazt az élményt nyújtja.

Van információd arról, hogy itthon lehet-e majd moziban látni a filmet?

Abszolút, egész Európában jön a mozikba rövidesen. A magyar dátum még nincs kitűzve, de valamikor májusra várható.

A balkáni korrupció megeszi a nyugati lelket

Brandon Cronenberg újabb metafizikai rémálma a dalmát tengerparton és részben nálunk forgott. A történet elképzelt helyszíne, Latoka borzongatóan ismerős lesz a számunkra, ami csak még jobban mélyíti a film szürreális stílusát. Az Infinity Poolt a Sundance filmfesztiválon láttuk.

Címlapkép: Mia Goth az Infinity Pool forgatásán