Az unoka története nagyon személyes nekem. Az érdekel, mire képes egy középosztálybeli, nagyvárosi „jófiú” akkor, amikor kénytelen kitörni a komfortzónájából, hogy rosszfiúk üldözésébe fogjon, hogy igazságot szolgáltasson a szeretteinek” – nyilatkozta a forgatókönyvet is jegyző Deák Kristóf készülő filmjéről, melynek gyártását 721,9 millió forinttal támogatja a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága.

A napjainkban játszódó mozifilm egy különös bosszú története lesz. Főhőse a szelíd, jólnevelt irodista elhatározza, hogy saját maga szolgáltat igazságot, miután szeretett nagyapja egy különösen lelketlen csalás áldozata lett. Hamarosan kezdődik a szereplőválogatás, majd a forgatás nyár végén indulhat, a kész film pedig a tervek szerint 2021 őszén kerülhet a mozikba és a nemzetközi fesztiválokra.

Az unoka operatőre Maly Róbert lesz, akivel Deák Kristóf együtt dolgozott az Oscar-díjjal jutalmazott Mindenkin. Maly Róbert számos elismert rövid- és dokumentumfilmet, továbbá a Szerdai gyerek című mozifilmet is operatőrként jegyzi.

Zákonyi S. Tamás

Zákonyi S. Tamás (Flashback Media) Az unoka producere. „Amikor - két évvel ezelőtt közösen forgatható témákat kerestünk Kristóffal – elmesélte a személyes érintettségű történetét, azonnal lecsaptam rá. Tudtam, hogy ez kell nekem. Kristóffal nagyon régre nyúlik vissza a munkakapcsolatunk és örömmel tölt el, hogy én lehetek első mozifilmjének a producere” – mesélte a készülő filmről Zákonyi, aki legutóbb 2018 kiemelkedő közönségsikerét, a BÚÉK-ot készítette, előtte a nagyszabású Szabadság, szerelem producere volt, a München című Spielberg-film forgatásán a magyar stábot vezette a budapesti munkálatok során.

A döntőbizottság 3 millió forintot adott a Herendi Gábor-Hegedüs Bálint párosnak az Akasztófavirágok című filmtervük fejlesztésére, ők készítették az elmúlt évtized legnagyobb hazai közönségsikerét, a Kincsemet. A vizsga folytatása, A játszma is halad tovább a megvalósulás útján, az idén tíz éves Itt vagyok című remek kisfilm író-rendezőjének viszont nem szavaztak bizalmat, a Fülcsengés nem kapott támogatást, így továbbra sem tudni, mikor nézhetjük meg végre Szimler Bálint első nagyjátékfilmjét. A projekt társírója Rév Marcell operatőr volt.

A borítóképet Pozsonyi Janka készítette.