Lányok 

Faur Anna saját bevallása szerint is vonzódik a marginális helyzetű kamaszok témájához: erről a Filmhu Filmklub nézői is meggyőződhettek, amikor a Lányok előtt levetítettük Nuker című vizsgafilmjét. (Erre a filmre figyelt fel Sándor Pál, a Hunnia vezetője, és vállalta el a Lányok produceri munkálatait.)

A Nuker tulajdonképpen (az eredetileg szintén rövidfilmnek induló) Lányok kicsiben. Egy fiú és egy lány, Mundruczó Kornél és Wéber Kata találkozik és ügyetlenkedik egymással tizennyolc percen át. Piti kis zsebtolvajok ők, pénzhez akarnak jutni, táskát lopnak, betörnek, ha valami gond lenne, a jelszó „nuker”. A probléma persze leginkább egymással van, esetlenül keresik az egymáshoz vezető utat, de persze csak össze-vissza bénáznak. A nyers filmnyelv, a realisztikus ábrázolásmód, a színészvezetés, a dialógok kezelése egyértelműen mutatja, hogy egy, a téma iránt elkötelezett, és saját stílussal rendelkező új hang jelent meg a magyar film palettáján, nem is értem, miért nem forgalmazzák együtt a két filmet.

Olyan arc, mint a főszereplő Fulvia Collongues-é, egyetlen egy van

A nagyjátékfilm, a Lányok sztoriját a tíz évvel ezelőtti hírhedt taxisgyilkosság ihlette, a máig indulatokat kavaró téma tehát adott volt, a hiteles kidolgozás azonban a főszereplőkön állt vagy bukott. Faur Anna valóban nem talált volna ilyen színésznőket Magyarországon, és ez a kijelentés semmiképpen sem a honi színjátszás dehonesztálása, csupán annak megállapítása, hogy olyan arc, mint a főszereplő Fulvia Collongues-é, egyetlen egy van. Vonzza az ember tekintetét, a nyitójelenetben belenézünk a szemébe, és máris érdekel a film, mi történhet ezzel a lánnyal. De nem szabad megfeledkeznünk csendestársának, Helene Francois-nak a teljesítményéről sem, hiszen a Fulvia által alakított Dini szerepe hálásabb, de a háttérben meghúzódó Anita önmarcangolására legalább akkora feladat.

Klasszikus értelemben nem túl sok minden történik a Lányok-ban, talán még ki is lóg az eredeti kisjátékfilm terve a nagyjátékfilm szövete alól. Nyilván a hasonló témájú filmek (Kölykök, A gyermek, Elefánt, Kurva Amal) sztorija sosem erős, így Faur sem a történetmesélésben, hanem a hangulatteremtésben és a miliő-ábrázolásban remekel inkább. Főhőseink életterének, környezetének, motivációjának ábrázolása tölti ki a film háromnegyedét: ezek a lányok nem akarnak Semmit, vagyis Valamit akarnak, Bármit, mindegy mit, a lényeg, hogy úton legyünk, ahogy a film során kétszer is felcsendülő dal refrénje is mondja: „Innen vigyél el”.

Tökéletesen válogatott, befásult helyszínek

A taxidrosztba torkollik ez a semmibe vezető út – noha a film valós alapokon nyugszik, nyilván a folyamatosan úton lévő, ám utas hiányában üresjáratokra kényszerített taxisábrázolás már írói eredmény. Szintén a valóságból átemelt elem a kergemarhakór-hisztéria, valamint a mára már kordokumentum értékű patacipők - a film valós ideje elvileg 1997, Faur Anna filmje mégis az „itt és most”-ról mesél nekünk.

Sok helyen hallom a Lányok kapcsán, hogy jellegzetesen magyar, káeurópai sztori, holott véleményem szerint Faur filmjének legnagyobb erénye, hogy jó értelemben véve, de egyáltalán nem magyaros. Furcsamód ebben kiemelt szerepe van a szinkronizált főszereplőinek, amennyit veszített a film az eredeti hang lecserélésével (noha a két szinkronhang, Nagy Cili és Balla Eszter kiváló teljesítményt nyújtott), annyit nyert is a hangvilág stilizálásával. Egy szexualitáson, elfojtáson, agresszión alapuló univerzális történetet, amely bárhol megeshetett volna.

Ettől függetlenül persze megvannak a maga kis magyaros-elsőfilmes hibái is, itt-ott életlen, itt-ott belóg a mikrofon, itt-ott túl hosszúak a jelenetek, itt-ott kiesik az amatőr szereplők szájából a szöveg, és a zárásban (az eredetileg tervezett Sway helyett) felcsendülő Oláh Ibolya dal engem személy szerint az őrületbe kerget.

Nem hatásvadász, nem ítélkezik, és nem veszi megúszósra

Faur filmjétől mégis beszakad az asztal: mert Gondár András operatőrével gyönyörűre fényképezteti az éjszakákat, mert tökéletesen válogatott, befásult helyszíneken forgat, mert olyan színészekkel pakolja tele filmjét, mint Mundruczó Kornél, Vajdai Vilmos, Rába Roland, és Péterfy Bori, mert meghagyja nekik a mozgásteret, mert képes megcsavarni a mindenki által ismert sztorit, és mert nem hatásvadász, nem ítélkezik, és nem veszi megúszósra a zárlatot.