Tóth Barna imádja
Triert a zseni kategóriába sorolom. A zseni meghatározása (Koestlernél olvastam, és tetszik) nem az, hogy mindig JÓT csinál, hanem hogy mindig EREDETIT csinál. Szerintem ez rá remekül illik. Nagyon sok filmjét tartom irritálóan ROSSZnak (például az első kettőt, vagy épp a friss Melankóliát), ugyanakkor kifejezetten tetszett pl. a kevésbé ismert Főfőnök, vagy épp az Antikrisztus, ami tipikusan vagy "biztosítékkiverő" kategória, vagy őszinte elismerést vált ki, középút ritka. Trier "teremtő" fajta is: felrázta egész Skandináviát a TV-sorozatával, 20 éve tulajdonképpen él és virul a maga által már hátrahagyott mozgalma (dogma), az Öt akadály meg maga egy új műfaj: a feladatfilm. Az életben tett botrányos megnyilvánulásai és action gratuit-jei is ezt a mítoszt erősítik.
Táncos a sötétben - Björk és a vonat
Nekem ő elsősorban a mai napig a Dancer In The Dark alkotója. Ez az a filmje, amiért feltétel nélkül tudok rajongani, az meg különösen nemes gesztus volt tőle, hogy annak ellenére, hogy ki nem állhatták egymást Björk-kel, a filmet 3 perc sötéttel és az izlandi zenéjével kezdi. Ez szerintem egy nagyvonalú művészi megoldás. A nimfomániástól kicsit félek, főleg az előzetese miatt. De természetesen megnézem.
Szirmai Márton is rajongó
Trier merész újító, de más tekintetben is bátor alkotó. Ja, és imádnivaló a humora.
A Birodalom és a Dogville miatt előre is meg tudok neki bocsátani minden filmért. De erre nincs is szükség.
Nicole Kidman és Paul Bettany a Dogville-ben
Trier sokat tudhat az emberi jellemről, a pszichéről, karakterei tűpontosan vannak kidolgozva, sokat lehet tanulni tőle rendezőként is. Tükröt tart elénk majdnem minden filmjében, ezért lehet néha fájdalmas a nézés folyamata és a felismerés pillanata.
Madarász Istit ki lehet kergetni vele a világból
Bevallom, nem különösebben szeretem "a dán mestert", sőt, kifejezetten idegesít, hogy a "Dán mester"-nek hívják olyan sokan, mert az nekem olyan, mint hogy Havas Henrik a "Tanár úr".
A korai filmjeit különlegesnek találtam és éreztem, hogy valami nagyon újszerűt és frisset akar létrehozni, de míg Thomas Vinterberg szinte minden filmje nagyon bejött, addig az övéi szinte sosem tudtak eléggé megfogni. Ennek ellenére a Táncos a sötétbent nagyon vártam, de aztán az 5. percében elkezdtem utálni ami lassan gyűlöletté fokozódott, ráadásul olyan hasogató fejfájást kaptam a borzalmas kameramozgatástól, hogy azóta se tudtam megnézni belőle még egy kockát.
Örültem, hogy elkezdett mainstream színészekkel dolgozni, azt hittem, ettől fogyaszthatóbb lesz számomra, de nem sikerült jobban megkedvelnem, sőt… Az gondolom, hogy a provokátori szerepe, amiben tetszeleg, erősen öncélú és bár profin magába bolondított egy nagy tömeget - számomra - a filmjei nem adnak túl sokat, csak magát a provokációt, mint jelenséget.
