Az mtv ajánlója:

Három évtized, amely alatt új generációk váltak felnőtté, nemzedékek sora eszmélt, és annyi minden megváltozott. Egyetlen dolog azonban biztosan nem, Latinovits Zoltán, a zseni iránti tisztelet. Aki csak egyszer is látta színházban, látta és látja filmen, nem felejti alakját. Akik hallották őt egy költeményt előadni, azok számára új értelmet nyert a versmondás.

„Egyre gyorsabban röpülnek az évek, és egyre nehezebb verssé lenni. Mert hiszen mindebbõl az következik; aki verset mond, annak költõvé kell növekednie. Azzá kell lennie, hogy eljátszhassa a költõ szerepét, elmondhassa a verset. Eleinte segít a fiatalság, a frissesség, a rügyfakasztó ambíció, de mikor már a virágból gyümölcs lesz, a mag terebélyes fává terpeszkedik, nehéz a gyökérig menni, a költõ csodáját megidézni. Megélni.
Pedig egy verset jól elmondani, akárcsak a szavakat nem szépen, de jól ejteni, tehát igazul, ízesen, hitelesen, hittel, áttételesen, pontosan és határozottan; magamból kiszakadni, a hallgatóságba belezuhanni: a választottak megkönnyebbülése. Kivételes öröm. Mintha az ember a világ egy kis pontján rendet csinálna.”   Latinovits Zoltán, 1970.

Az alkotás vágya és láza égette. Termékeny rövid életével hatalmas örökséget hagyott ránk, amelyből nehéz a választás. A Magyar Televízió az elkövetkező hetekben a színész alábbi filmjeit mutatja be:

Isten hozta, Őrnagy úr! - szeptember 6., szerda,  20:05 óra,  m1
Oldás és kötés - szeptember 8.,  péntek,  23:00 óra,  m1
Szegénylegények -  szeptember 23.,  szombat,  23:30-kor,  m1

(Szerkesztő: Horváth Márta)