Lili Taylor

De nem kell félni tőle. Szokatlan, mégis bűbájos elefánt-pofijával sorra hozza a lökött karaktereket érdekes független filmekben. Most éppen Charles Bukowski felesége a Tótumfaktum-ban, Matt Dillon oldalán. Bent Hamer (Dalok a konyhából) első amerikai filmjének bemutatóján, a Cannesi Filmfesztiválon beszéltünk vele.

Van valami felforgató a lényében. Heveskedő, szélsőséges figura (egy időben mániákus-depressziósként diagnosztizálták). Amolyan beszólós típus. A férfiak sem maradtak közömbösek iránta (volt pasijai: Matthew Broderick, Eric Stoltz, John Cusack). Egy másik filmbéli partnere, Michael Rapaport (Illtown) kénytelen volt bíróságon beismerni, hogy zaklatta Taylort. Johnny Depp széttört egy asztalt Cannesban a kedvéért. Egy sereg eredeti hangú indie-rendező ment végig rajta a kamerájával: Kusturica (Arizónai álmodozók), Sayles (A senki gyermekei), Waters (Kuki), Ferrara (The Addiction), Nancy Savoca (Háziszentek, Dogfight), Allison Anders (Négy szoba), Stanley Tucci (Ha jó, ha nem jó), Alan Rudolph (Mrs. Parker és az ördögi kör), Fridrik Thór Fridriksón (Hideglelés), Isabelle Coixet (Things I Never Told You), Robert Altman (Divatdiktátorok, Rövidre vágva). Játszott a Sírhant művek-ben; és fősodorbeli mozikban (Élőben Bagdadból, Az átok, Váltságdíj, Pop, csajok, satöbbi, Született július 4-én, Say Anything, Mystic Pizza).

A nőgyűlölő nője

filmhu: Bukowskit nőgyűlölőként könyvelték el. Egyetértesz ezzel?

Lili Taylor: Amikor először hallottam a projektről, láttam, hogy minden ott van, ami kell, jó rendező, színészpartner stb. De mi a fenét fogok én csinálni egy Bukowski-moziban? Majd jól elagyabugyálnak benne, és kész. Kell ez nekem egyáltalán? De aztán kiderült, hogy egy összetett figura vár rám. Ki gondolta volna, hogy Bukowski képes erre? A nők talán nem valami kifogástalan alakok nála, de legalább szó sincs arról, hogy saját magát magasztalná fel, míg a női nemet alacsonyabb rendűnek tartja. Ezek a nőszemélyek éppolyan elcseszett karakterek, mint ő!

De mi a fenét fogok én csinálni egy Bukowski-moziban? Matt Dillon és Lily Taylor a Tótumfaktumban

filmhu: Akik jól visszapofáznak neki…

L.T.: Bukowski nem futamodott meg attól, hogy ábrázolja a nemek harcát. Ő is küzd a dologgal. És e küzdelem elég csúnyán sülhet el. De ami nekem iszonyú fontos benne, az az, hogy az ő példáján láthatod: egyszer összeomlasz, aztán felállsz. Megint szétesel, de újra összeszeded magad. Ezzel nagyon erősen tudtam azonosulni. A maguk módján Bukowski és a nője megpróbálnak egy párként működni. Ezt teszi minden ember, még akkor is, ha olyan gyagyás kívülálló, mint ezek ketten.

filmhu: A film egyik jópofa jelenetében hatalmas magas sarkú cipőben botladozol. Ez kinek az ötlete volt?

L.T.: Nem úgy kezdtem bele, hogy „Na, most aztán én olyan csálén fogok lépkedni…!” Ha egy színész ilyen kimódoltan dolgozik, akkor nagy bajban van! (nevet) Gyakran nagy elánnal készülök a szerepeimre. Erre érdekes módon nem készültem sokat. Mert a lényege az volt, hogy ösztönösen csináljam, ne pedig az intellektus által irányítva. Fizikai fogódzókat sem kerestem, hogy megpróbáljak hasonlítani Lindára (Bukowski feleségére), vagy ilyesmi. Azt akartam, hogy beszippantson magába a figura, hogy kiiktassam magam, és úgy cselekdjek, ahogy ő tenné. Nem is kellett gondolnom a járásra, így adta magát. Vagyis meg tudtam valósítani, hogy a karaktert szolgáljam. Ha őszinte vagy, és a figyelmed a jó felé irányítod, nem hibázhatsz nagyot. Csak a pillanat hitelessége izgatott minket. Mindezt erőlködés nélkül kell elérni. Csakhogy ez a legnehezebb!

filmhu: Milyen volt összeállni Matt Dillonnal?

L.T.: Ismertem régebbről. Tizenöt évvel ezelőtt ugyanabban a színtársulatban dolgoztunk. Mindketten New Yorkban élünk, hellyel-közzel ugyanazok a barátaink, időnként keresztezték egymást az útjaink. Nagyon csípem őt.

A cigány meg a stúdió

filmhu: Kusturicával is így vagy? Ő most zsűrielnök itt, Cannesban. Összefutottál vele, hogy elnosztalgiázzatok az Arizónai álmodozókról?

L.T.: Még nem, de utasítottam az összes haveromat: „Mondjátok meg Emirnek, hogy keressen meg!” Szerintem ő kiváló példa napjainkban arra, milyen egy nagy művész. A természete, akár egy cigányé. Mindig a széllel szemben pisál! Mindaz, amit akkor és ott elmondott Amerikáról, nagyon fontos.

filmhu: Te is cigány-természetű vagy?

L.T.: Szeretném hinni, hogy igen. Nem tudom, hogy befogadnának-e maguk közé, de merem remélni, hogy nem taszítanának el.

filmhu: Merthogy gyakran játszol fékezhetetlen, vadóc nőket a vásznon. Ezt a szerepkört a külsőd indokolja, vagy a személyiségedből ered?

L.T.: (nevet) Ilyen szerepek vonzanak. Nők, akik kissé destruktívabbak az átlagnál, jobban össze vannak zavarodva, mint a többiek. Úgy érzem, a női lét egy csomó oldalát nem derítették még fel. Az ő sztorijaikat szeretném elmesélni. Nem hiszem, hogy az emberek igazán megértenék az emberiség eme felének az életét. A legnagyobb baj, hogy mindig a férfiakra osztják ki először a szerepeket. A nők meg csak várhatnak. Ez az egyenlőtlenség elsődleges forrása. Aztán a női szerepek, amiket megírtak, többnyire teljességgel érdektelenek, egydimenziós figurák. Majdnem úgy fest a helyzet, hogy mikor bejössz a képbe, a szerep még annyira kidolgozatlan, hogy lehet harminc, de akár hatvan éves, lehet fekete, de fehér is. „Vagy úgy! Megmondaná végre valaki, mi a francot akarnak kezdeni ezzel a nővel a filmben?” Még ha történetesen nő a forgatókönyv írója, a rá nehezedő nyomás eredményeként férfi-szemszögből kell megírnia a történetet.

Nők, akik kissé destruktívabbak az átlagnál, jobban össze vannak zavarodva, mint a többiek Johnny Depp, Vincent Gallo, Lily Taylor, Faye Dunaway az Arizóniai álmodozókban

filmhu: Mely színésznők a példaképeid?

L.T.: Imádom Bette Davist! Nemcsak a szerepeiért, hanem a keménysége és az őszintesége miatt. Gyakran gondolok erre, amikor küzdenem kell.

filmhu: Gondolom könnyen megy neked a küzdés. A véredben van.

L.T.: Nehogy azt hidd! Nem tekinteném magam született küzdőnek. Csak éppen tudat alatt ehhez kellett hozzászoktatnom magam. A túlélés nagy úr. Mert amellett azért kitartok, hogy csak azt vállaljam el, amit szeretek. Azért pedig meg kell küzdeni.

filmhu: Éles a verseny?

L.T.: Hatalmas. Meglepődtem, amikor nemrég kiderült számomra, hogy még Nicole Kidman-nek is meg kell küzdenie bizonyos szerepekért. Szerencsére remek ügynököm és menedzserem van, akik tíz éve segítenek mindenben. Nagyon tisztelik a művészetet, együtt dolgozzuk ki a stratégiát, ki kivel találkozik, tárgyal, hogy meggyőzzük a producereket arról, én leszek a legjobb az adott szerepben. Amikor a Tótumfaktum-ot csináltuk, egymillió dollárnál kevesebbért, alig huszonnégy nap alatt, végre ismét úgy éreztem, mintha a 90-es években lennék. Azokban az években nagy dolgokat csináltunk. Sajnos, ritkán van részem ilyen élményben.
 
filmhu:Elégedetlen vagy a karriereddel?

L.T.: Csak dolgozni akarok, állandóan. És kikészülök attól, hogy egyes rendezők visszatartanak ebben. Persze az ő kezeiket is megkötik a pénzemberek. Művészi értelemben nem tudom teljesen kibontakoztatni magam – és ezt nagyon unom már. Ha tudnád, milyen trükkökhöz kell folyamodnom…!?

A Dogmától Bush-ig 

Két lábbal jár a földön: a hétvégén  az emeleti szobában fényképezi a szóban forgó Bettie-t. Megkötözve. Lili Taylor The Notorious Bettie Page - ben

filmhu: Ha már olyan céltudatos teremtés vagy, nem lenne kedved megpróbálkozni a rendezéssel?

L.T.: Láttad a Születésnap című filmet? Imádtam! Na, látod, olyasmit szívesen csinálnék! Odavagyok a dogmásokért. Megtisztították a filmezést, őszinteséget hoztak a moziba. Ha rendeznék, valami Dogma-szerűvel próbálkoznék. Nem hiszem, hogy folyamodnék a hivatalos Dogma-elismerésért, nem kell nekem oklevél.

filmhu:Jennifer Jason Leigh is ilyesmit csinált: a Születésnapi parti  kisköltségvetésű digi-film, amit Hollywoodban forgatott.

L.T.: Úgy tűnik, a Dogmás filmezés kifejezetten passzol a színészeknek. Mert itt végre nem kényszerítenek ránk annyi megkötést, szabályt, és akadályt. Az egész maga az egyszerűség. Évekkel ezelőtt írtam egy forgatókönyvet a szüleimmel együtt, és akkor úgy volt, hogy film lesz belőle. Meglátjuk…

filmhu:Nemrég újra együtt dolgoztál az Amerikai pszichó rendezőnőjével, Mary Harron-nel, akivel a Lelőttem Andy Warholt (1996) készítettétek. Ismét egy újabb rázós film?

L.T.:Nem annyira. A The Notorious Bettie Page-ben (hamarosan a 2006-os Berlinalén mutatják be – K.L.) egy hétköznapi zsidó asszonyt játszok, Brooklynból, aki fotózással foglalkozik. Az a fajta nő, aki két lábbal jár a földön. A hétvégén az emeleti szobában fényképezi a szóban forgó Bettie-t. Megkötözve. Hát, az ügyfélnek furcsa kívánságai vannak. Ha valami rázós a filmben, talán ez. (nevet)
<
filmhu:Úgy tudni, hogy a politikában sem hagyod, hogy mások befolyásoljanak.

L.T.: Meg vannak a magam nézetei. Azt tudom, hogy erőteljes figurákra van szükségünk, mert nagy bajban vagyunk. A baloldal még nem ocsúdott fel a vereségből. A republikánusoknak viszont piszkosul jól megy a gépezetük. Elvégre ’68 óta élesítik…! De nem akarom, hogy Hillary Clinton legyen a következő elnökjelölt. Nem hiszek benne, hogy egy centralista figurára lenne szüksége a demokratáknak. Régebben talán ezt elfogadhatónak tartottam volna, de ma már nem. Fel kell izzítani a vitát! Más nyelvezetet kell használni! Olyan vezető kell, aki ki meri mondani az igazat. Olyasvalaki, mint (Howard) Dean. Ezzel nem azt mondom, hogy ő lenne a megfelelő ember a feladatra, de mindenképp hozzá hasonló politikus, aki nem fél kinyitni a száját.

filmhu:Mit szólsz ahhoz, hogy az emberek fanyalognak, ha politizálni látják kedvenc színészeiket?

L.T.: Néha úgy érzem, mintha ezzel minket, színészeket cenzúráznának. Milyen alapon mondják azt, hogy fogjuk be a pofánkat?! Én biz’ Isten visszakiáltok: Fuck you!!!

Johnny Depp védőszárnyai alatt

filmhu: Bukowskival kapcsolatban nem mehetünk el szó nélkül a pia és a drogok mellett.

L.T.: A drogokat max. fél óráig szeretem. Aztán legszívesebben elmenekülnék. De addig a félóráig, baromi jól elvagyok velük. Meg tudom érteni, ha másoknak kell, hogy erőt merítsenek belőlük.

filmhu: Vegyük például Johnny Depp-et, akivel együtt játszottál az Arizónai álmodozókban. Ő is vad életet élt. Ma viszont a gondos családapák mintapéldája.
L.T.: Irtó boldog voltam, amikor megváltozott. Mert könnyen eláshatta volna magát, ha kitart a korábbi irányvonal mellett. Mint River Phoenix (akivel Taylor együtt szerepelt a Dogfight-ban –K.L.).

filmhu: Jól kijöttél Johnny-val? Merthogy elég destruktív tudott lenni néha.

L.T.: De csakis önromboló! Nála ez nem mások felé irányult! Mindig tudtam, hogy Johnny milyen tehetséges és tüneményes fickó, és ezt végre mindenki más is láthatja. Johnny nagyon hűséges volt ahhoz, amit elhatározott. Csak nézd végig a rendezők listáján, akikkel dolgozott. Akikhez kötődött, azokat nem bántotta. Csak önmagát.

filmhu:Az Arizónai álmodozók forgatásán együtt száguldoztatok egy autóban, és lemeszeltek a rendőrök. Aztán meg Cannesban kerültetek bajba.

L.T.: Igen, az Hotel du Cap-ban (legendás hírű luxuszálló Cape d’Antibes félszigetén, ahol a legnagyobb filmsztárok laknak, távol a fesztivál zajától – K.L.). Az az incidens is azt példázza, hogy mennyire kitart az emberek mellett: az Arizónai álmodozókkal jöttünk a fesztiválra. Egy fickó nyaggatott engem. Johnny mondta neki, hogy szálljon le rólam. De az csak nem akart lekopni. Erre Johnny széttörte az asztalt! (nevet) Csak meg akart óvni!

filmhu:A pasast is ketté törhette volna… De nem, ő az asztalt választotta.

LT: (nevet) Ja! Hát éppen erről beszélek! Ő soha nem a másikat bántotta.