Luc Besson

filmhu: Miért éppen egy animációs, valójában gyerekeknek szóló félig kalandfilmmel, félig mesefilmmel búcsúzik a szakmától?

Luc Besson: Nem ragaszkodnék szigorúan a „búcsú” szóhoz. Ez nem olyan, mint amikor az alkoholista leteszi a poharat és többé egy korty szesz sem gurul le a torkán. Producerként továbbra is aktívan részt kívánok venni a filmipar világában, és már most több projektem fut párhuzamosan. Az ember életében, csakúgy, mint karrierjében, van tavasz, nyár, ősz és tél. Én most az őszt élem meg. Mellesleg gyönyörűnek találom.

Másrészt, mint minden szakma esetében, a rendezők is különböző fázisokon esnek át karrierjük során. Amikor az ember fiatal, levénemberezi az idősebb rendezőket, és csak tör előre, félrelökdösve mindenkit. Aztán ahogy halad a korral, megszelídül, lelassul, végül pedig hirtelen azon veszi észre magát, hogy már nincs előtte senki, mindenki meghalt, és már ő a vénember. Az én meglátásom szerint nagyjából 18 éves korunkig éljük meg a gyerekkort, majd következik a felnőttkor, amikor elfeledkezünk a bennünk szunnyadó gyermekről és körülbelül 30 éves korunkig önmagunk kiteljesedése foglal le bennünket, és az, hogy meg tudjunk állni a saját lábunkon. A harmadik X-nél azonban hirtelen visszafordul az ember és újra a fiatalok felé nyit, legyen szó egy fiatal lányról, vagy gyerekvállalásról. Ez egy természetes folyamat, egyfajta újjászületés, mely során megpróbáljuk megosztani tapasztalatainkat, szeretetünket a következő generációval.

filmhu: Az Arthur és a Villangók a hatvanas években játszódik. Miért pont ezt a korszakot választotta?

LB: Először is, mert én is akkor voltam tízéves, és Arthur karakterét 50%-ban gyerekkori énemből építettem fel. Másodszor, mert az ötvenes-hatvanas években még nem zártuk kerítések közé a természetet, a lakhely, a ház szerves része volt a kert, ami egy gyerek számára rengeteg felfedezni valót, külön világot jelentett. Nem volt szükség videójátékokra, TV-re, internetre ahhoz, hogy egy gyerek lefoglalja magát. Én vidéken nőttem fel, és kitűnően eljátszottam a kertben, levelekből és fából hajót építettem és kalózosdit játszottam. A gyereknevelést nem szabad átengedni a TV-nek és a számítógépnek, mert egy gyerek a szüleitől tud a legtöbbet tanulni. Lehet engedni egy kis tévézést, egy kis videójátékot, de az első helyen akkor is mindig a szülőknek kell állniuk. Nem szabad, hogy az internet és a TV a szülők helyére lépjen. Én mindig is szerettem volna egy felfedező nagypapát és a mai napig vonz az afrikai kultúra. Így kerültek bele ezek a szálak a filmbe.

Kicsit beleszerettem Holdviolába

Ma már a betondzsungelben és az autópályák szövevénye között nem tudnának életben maradni a Villangók. Nem szeretem a XXI. századot, meg akartam mutatni az embereknek, pontosabban emlékeztetni akartam őket arra, hogy hajdan még egységben éltünk a természettel, tettünk-vettünk a kertben, de tisztelettel viszonyultunk a minket körülvevő világhoz.

filmhu:  A filmet nézve, az az érzésem támadt, hogy a hercegkisasszony karakterének a kialakítására különös figyelmet fordítottak.

LB: Igen, ezt jól látja, talán azért történhetett így, mert egy kicsit beleszerettem Holdviolába. Mindig csiszolgattam rajta, „nevelgettem”, mintha mellettem nőtt volna fel.

filmhu: Mintha egy kiskaput vélnék felfedezni abban, hogy kijelentette, nem készít több filmet, de közben az Arthur és a Villangóknak könyv formában még van három része: Arthur és a tiltott város, Arthur, Malthazár bosszúja és Arthur, a világok harca. Ezt a gyanúmat csak megerősíti, hogy a film végén a főgonosz elmenekül.

LB: Szerintem lesz második része az Arthur és a Villangóknak, hiszen nagyon jól debütált a film. De számomra a folytatás nem számít majd 11. filmnek, inkább azt mondanám, hogy egy hatórás filmről beszélünk, aminek eddig csak az első két órája készült el, és majd következnek az újabb fejezetek. Ugyanazok lesznek a szereplők és ugyanazzal a csapattal fogok dolgozni. És nem fogom átadni senkinek a rendezői széket. Csak azért nem fogok egy újabb filmet csinálni, hogy kaszáljak egy nagyot, és harminc év filmezés után már jóval kevesebb erőm, energiám van belevágni valami teljesen újba. De ez más. A tízes szám akár egy szimbólum is lehetne, a két kéz tíz ujja. De talán most bebizonyosodik, hogy a tízes szám nem feltétlenül kerek.

filmhu: Őszintén visszatekintve, melyik a kedvenc filmje?

LB: Ki tudna választani tíz gyermeke közül?

filmhu: Akkor máshogy teszem fel a kérdést: a sajátjai közül melyik három filmet nézte meg utoljára?

LB: Általában el kell, hogy teljen 2-3 év, míg meg tudom nézni a friss filmemet, de azt hiszem legutóbb a Jeanne d’Arc-ot (1999), az Angel-A-t (2005) és az Arthur-t néztem meg.

filmhu: Mit tekint sikernek? A kritikusok véleményétől függ, a bevételtől-nézettségtől, vagy mondjuk a gyerekei véleményétől?

LB: Semmiképpen sem a kritikusoktól függ, főleg nem a francia újságírók véleményétől. A bevétel nagysága sem meghatározó a számomra, különben már rég Hollywoodban élnék egy palotában. A legfontosabb, hogy amikor befejezek egy filmet, azt érezzem, hogy 200%-ot teljesítettem, mindent beleadtam a film elkészítésébe. Ha üresnek érzem magam, és hiányérzet nélkül mondhatom, hogy a film kerek, az számomra a legnagyobb siker. Mármint abban a pillanatban, amikor elkészült. 24 évesen persze teljesen más megélni egy film elkészítését, mint 45 évesen, hisz mi is és a feltételek is változnak. A jelenben megélt érzés a lényeg. Visszatekintve erre kell emlékezni. Én pont ezért tudom felvállalni mind a tíz filmemet.

Inkább Európa van hatással Hollywoodra

filmhu: Milyen kritériumok szerint választ ki egy ötletet, egy forgatókönyvet, és mondja azt, hogy igen, ezt kell megvalósítani?

LB: Ilyenkor mindig azt latolgatom, hogy mi érdekli az embereket, mire ülnének be a nézők. Nem vagyok híve a magamutogató önkifejezésnek. Persze azon is múlik a dolog, hogy mennyi pénzből lehetne megcsinálni és mennyit hozhat a konyhára.

filmhu: Ön sokat tett a francia film megerősödéséért, de ennek az volt az ára, hogy a francia film elamerikaiasodott. Vállalja ezt a bélyeget?

LB: Egyáltalán nem. Sőt, visszautasítom. A francia újságírók támadnak ezzel folyton, de minduntalan elfelejtik, hogy a látványos akciók, a speciális effektek nem Hollywood kiváltságai. Miért kellene beletörődni ebbe a tévhitbe? Ezek eszközök, amiket az emancipálódó európai filmesek felhasználhatnak. Az Ötödik elem-et (1997) például átszövik az európai szimbólumok. Az amerikaiak árgus szemekkel követik, hogy mi, európai rendezők, milyen filmeket készítünk. A Nikita (1991) előtt Amerikában nem voltak női főhősök. Ha ezt a forgatókönyvet bevittem volna egy hollywoodi stúdióba, megvették volna, de a főhős karakterét biztos, hogy átírják, és mondjuk Bruce Willis-re osztják a szerepet. A Nikita óta azonban egymás-után jelennek meg főhősnők az amerikai filmekben is. Az új James Bond film nyitójelenetét mellesleg egyértelműen a Yamakasi-ból (Ariel Zeitou, 2001) lopták. Tehát az én véleményem az, hogy inkább mi vagyunk hatással Hollywoodra. Ezt mindenképp szeretném kihangsúlyozni ebben az interjúban.

filmhu: Hogy érzi magát Budapesten?

LB: Ó, ide mindig öröm visszatérni! Budapest benne van az öt kedvenc városomban.