Televíziós képernyőn, beszámítva a türelmetlenül szörfözgető nézőt, negyven percnyi „Tragédia - áttekintés” ideális műsoridőnek tűnik. Föltéve, hogy nem felejtkezünk meg, történetesen Karinthyról, kit egész élete során meg - megújulóan foglalkoztatott Madách magyar - és világtörténeti problematikája. Vagy Arany Jánosról, aki a drámai költemény házidramaturgjaként tevőlegesen is bedolgozott a szerző munkájába. Mert annyira fontosnak vélte. Mégis, úgy gondolom, ez a negyven perc a szerkesztőknek s főleg Mispál Attila okos, gördülékeny rendezésének köszönhetően (+ Duna TV) valóban tévészerűen azaz áttekinthetően metszette végig a szövegkönyv kontra színház fordulatokban gazdag históriáját. Bölcseleti mű? Fausti világszínpad? Kizárólag szövegköltemény? Magyar ihletésű? Túlontúl terjedelmes? Pesszimista kicsengésű? Vallástalan? Teológiailag kétes? Bizakodó a végkifejlete? S a főkérdés: színpadra vihető - e? Színpadra engedhető - e ?

A műsorban mintegy refrénszerűen tűnnek át az „Angyali üdvözlet” - Jeles András és Kardos Sándor gyerek - madáchos filmjének látomásai. Megejtő édeni jelenetek. Hangok. Pozitúrák. A teremtés igazolásául, a szó átvitt és szcenikai értelmében véve is. Ez egykor vetített nagyjátékfilm volt, jó lenne ma is látni valamelyik kis büdös moziban. Multiplexről álmodni sem mernénk.

Magát, a polémikus vonulatot színháztörténészek közvetítik: históriai nevek sorjáznak: Paulay Ede, Jászai Mari, Hevesi Sándor, Németh Antal, Márkus Emilia, Oláh Gusztáv - mindannyian szent hivatásuknak és gigászi feladatnak érezték, hogy az eredeti művet, a színházat és a közönséget (változó korszakok közönségét) szinkronba hozzák. Így módunk nyílik változó korszakok ízlésvilágába is bepillantani Zichy Mihálytól a neoklasszicista, neoexpresszionista, előmodernista változatokig. Érdekesség: Németh Antal a harmincas években három színpadi változatot is tervezett: monumentálisat, utaztathatót, kis kamarai variánst. A jelen már elválaszthatatlan a közelmúlttól. Rákosi - Révai elvtárs, Lukács Gyuri bácsi rühellték Madáchot. Ideologikusan kártékonynak tartották. Major elvtárs viszont többször is neki lendült. A 6O-as években bőrbe öltöztette Kálmán Györgyöt, Sinkovics Imrét, Várady Hédit s a többieket. Modern Madáchot akart.

Színháztörténeti tény, hogy a modern Madáchot, a történelmi tablóktól megtisztított létezés drámát Észtországi társulat hozta el mihozzánk is. ők bátorították rendezőinket (hosszú a soruk: Ruszt József, Lengyel György, Csiszár Imre, Kerényi Imre, Garas Dezső, Jankovics Marcell animátor...ki tudja, kit felejtettem a sorból), hogy alkatuk szerint oratórikusan, kortalanul, szarkasztikus, deheroizáló koreográfiákban, korszerűsítve vagy elvonatkoztatva jelenítsék meg a szövegkönyvet Madách szellemi inspirációjára hagyatkozva. Kortársi Ádámok, Évák, Luciferek sorjáznak így egymás után, néppel vagy plebsszel vagy táncfigurákkal övezve. Gábor Miklós Luciferje (hála a videónak) emlékezetes marad. A bábszínházi előadás különféle méretű bábjait évek múltán is életre kelthetik.

Most, az új Nemzetiben Szikora János próbál(kozik) újdonatúj csapattal, vetített filmképekkel, zenével, nagyvonalú szcenikai föltételek közepette. Szikora curriculum vitae-je: Ádám elhagyja a teremtő Istent a történelemért, hogy a dráma végén ismét visszatérjen az Úrhoz. Eszerint Lucifer veszíteni fog vagy meghátrál. Madách örökéletű. Könnyű megjósolni, hogy mindig lesz közönsége. S a háttérben lesznek figyelmes olvasói.