A 30-as években készült, sportfilmbe ágyazott romantikus történettel indul a hét: Vaszary László 3:1 a szerelem javára című filmjében Gyuri (Pálóczy László), a magyar fociválogatott egyik tagja viharos románcba keveredik Grete-vel (Bársony Rózsi), aki eredetileg skót vőlegénye után utazott az edzőtáborba. Előtte Sopsits Árpád idézi fel A martfűi rém néhány évtizede történt, hátborzongató esetét, Dyga Zsombor Kész cirkusza pedig egy békesmegyeri lakótelep lakóinak csetlés-botlásait mutatja be.

Dyga Zsombor: Kész cirkusz

Hajdufy Miklós Ingyenélők című filmje egy társadalomkritikus dráma a 70-es évekből, melynek “hősnője egy sohasem élt szabadság-vértanú álözvegye, aki egy hivatásától tisztességtelen üzelmei miatt eltiltott ügyvéddel és egy házasságszédelgő, lecsúszott nemes úrral igyekszik minél többet harácsolni a náluk semmivel sem jobb, léhűtő nemesi társadalomból.“ Az éjszaka Hajdu Szabolcs mágikus realista alkotásával, a Bibliothéque Pascal adásával folytatódik – a kislányát egyedül nevelő Mona (a rendező állandó alkotótársa és felesége, Török Illyés-Orsolya) egy külföldi utazás előtt a nagynénjénél hagyja a gyermekét, majd onnan hazatérve, a gyámhatóság előtt kell elmesélnie, hogy mivel töltötte az időt odakint.

Hajdu Szabolcs: Bibliothéque Pascal

Ádám Ottó romantikus drámája, az Ők tudják mi a szerelem szerda délben van műsoron. Az 1864-ben, Lyonban játszódó történet főhőse a világhírű zeneszerző, Hektor Berlioz (Sinkovits Imre), aki egy viharos sikerű koncertje után, éjjeli szerenádba kezd szíve hölgye, Estella (Schütz Ila) ablaka alatt, a lány kispolgári családjának döbbenetére. Egy órára rá indul Reisz Gábor nagysikerű, generációs filmje, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, az estét pedig Gaál István Cserepek című alkotása zárja. Főhőse “Vígh András 40 éves belsőépítész, elvált. Külföldi sikerei ellenére elégedetlen a munkájával, környezetével, és legfőképp saját magával. Nem találja a helyét sehol, társtalan, depressziós. Végül - visszatérő álma miatt is - szakorvoshoz fordul. A pszichológusnő mellett ő maga is keresi a megoldást: mintegy végigjárja addigi élete stációit.

Reisz Gábor: VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan

Csütörtökre virradóra Gigor Attila A nyomozó című thrillerje, este pedig Gárdos Péter A Porcelánbaba című filmje is műsorra kerül, amelyben egy magyar tanya életét idegenek érkezése kavarja fel. Alapjául Lázár Ervin írása szolgál, a főszerepben Péntek Bálint, Bertók Lajos, Csányi Sándor és Németh Judit láthatóak. Pénteken az egyik legizgalmasabb, posztmodern művet, Monory Mész András Meteo című filmjét vetítik, amit az első és egyetlen magyar cyberpunk filmnek is szokás nevezni. Történetének középpontjában egy kihalt gyárépület áll, amely mini-univerzum furcsábbnál furcsább alakokat fogad be magába. A gyár közepén lévő kádban fürdik Eckermann, amit mindenki Felhőcskének hív. Két barátjával, Berliozzal és Verővel járják a kihalt utcákat, míg egy nap távozásra szólít fel mindenkit az üzem katonai vezetősége. A főszerepben Eperjes Károly, Kistamás László, Varga Zoltán és Esztergályos Cecília láthatóak.

Szász Péter: Szépek és bolondok

Hétvégére mindenkinek jut valami néznivaló. Szombaton megy a Szépek és bolondok, amely Szász Péter drámája a foci szeretetéről és a kitartásról; Szurdi Miklós Vademberek című feszült thrillere régi barátokat követ, akik a civilizációtól elzárva kerülnek szembe egymással; A piros bugyelláris című századeleji vígjáték Pásztor Béla rendezésében látható, és műsoron a Három testőr Afrikában is, ami Rejtő Jenő híres regényét dolgozza fel. Vasárnap szintén a 30-as évekből idézik fel a Döntő pillanat című vígjátékot, Ladilao Vajda rendezésében, de látható Hajdu Szabolcs westerne, a Délibáb, Dargay Attila animációs filmrendező Ludas Matyi feldolgozása, és Herendi Gábor Valami Amerika 2 című filmje is, ami jó bemelegítés lehet a most készülő harmadik rész előtt.

július 3., hétfő

3:1 a szerelem javára (r.: Vaszary László) / Duna World, 02:25
A martfűi rém (r.: Sopsits Árpád) / HBO, 20:00
Kész cirkusz (r.: Dyga Zsombor) / Film Mánia, 21:00

július 4., kedd

Ingyenélők (r.: Hajdufy Miklós) / Duna World 11:30
Hurok (r.: Madarász István) / HBO, 22:35
Bibliothéque pascal (r.: Hajdu Szabolcs) / TV2, 02:40

július 5., szerda

Ők tudják mi a szerelem (r.: Ádám Ottó) / Duna World, 11:50
VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (r.: Reisz Gábor) / Filmcafe 12:50
Cserepek (r.: Gaál István) / Duna Televízió, 23:00
A nyomozó (r.: Gigor Attila) / RTL Gold, 02:15

július 6., csütörtök

A Porcelánbaba (r.: Gárdos Péter) / Duna Televízió, 22:35

július 7., péntek

Meteo (r.: Monory Mész András) / M5, 21:10, 23:55
Cinematographer (r.: Novák Emil) / Mozi+, 02:30

július 8., szombat

Vademberek (r.: Szurdi Miklós) / AMC, 08:45
A piros bugyelláris (r.: Pásztor Béla) / Duna Televízió, 11:25
Szépek és bolondok (r.: Szász Péter) / Duna Televízió, 14:45
Három testőr Afrikában (r.: Bujtor István) / Duna Televízió 19:30

július 9., vasárnap

Döntő pillanat (r.: Ladislao Vajda) / Duna World, 11:40
Délibáb (r.: Hajdu Szabolcs) / TV2, 02:45
Fizessen nagysád (r.: Ráthonyi Ákos) / Duna Televízió 15:45
Lúdas Matyi (r.: Dargay Attila) / M2, 18:18
Valami Amerika 2 (r.: Herendi Gábor) / TV2, 21:45

Idézetek: port.hu