Az 51. Goai Nemzetközi Filmfesztivált a járvány miatt a szokásos novemberi időpont helyett január 16-24. között rendezik meg, a magyar filmdrámát az elsőfilmes versenyben vetítik.

A Hasadék egy apa-fiú történet, a magashegyi tájakon játszódó dráma a balladák hangulatát idézi meg. Egy erdélyi származású magyar orvos az édesapja temetésére tér vissza Budapestről a Máramarosi-havasok hegyei közé, szülőfalujába. Hazatérése során találkozik a tizenhét éve nem látott kamasz fiával, és rövidre tervezett utazása végzetes fordulatot vesz.

Krasznahorkai Balázs filmje a családi kötődés erejéről és ellentmondásosságáról, a bűn és bűnhődés végzetszerűségéről, az újrakezdés és megváltás lehetőségéről tesz fel kérdéseket. A főszereplő Molnár Levente mellett a filmben Babai Dénes, Kovács Lajos, Orbán Levente, Lovas Rozi, valamint más magyarországi és határon túli színészek is láthatóak.

Krasznahorkai Balázs (fotó: Pipacsfilm)

A Hasadék operatőre Réder György, producerei Reich Péter és Szántó Gábor. A forgatókönyvet Krasznahorkai Balázs, Lengyel Balázs és Lovas Balázs írta, a vágó Politzer Péter, a zeneszerző Fügedi László, a hangmester Zányi Tamás volt.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával az AGA Media és a Pipacs Film gyártásában készült Hasadék 2021 tavaszán a Budapest Film forgalmazásában kerül a mozikba.

Forrás: NFI