A Duna TV ádventi ajándékul újból műsorra tűzte Marcellino két részes marathoni portréfilmjét. Lehet, hogy a ráncos, köhécselő, tűdőrákjával szarkasztikusan együttérző, csakazért is bagózó olasz ripacs a dolby digital multiplex közönségének nem mond semmit, nem jelent semmit.

Lapozzanak tovább. Mondanám: gyerekek, nem vagytok kötelesek tudni róla, hogy ez a digó fél évszázad, a huszadik század második felének eleven filmtörténete (volt, sajnos). A címben szereplő ópuszok száma kissé meghökkentő (évi három filmszerep + színházi munkák is), Mastroianni két tucatra taksálja a gyengébbeket, amiket muszájból, presztizsokokból, pénzért vállalt. Ha, gonoszul "felezünk" és nyolcvan mozit ítélünk porosnak, felejthetőnek, akkor is marad bőven.

Fellini, Antonioni, de Sica, Visconti, Pietro Germi, Marco Ferreri, Ettore Scola, vagyis a meghatározó olasz filmrendezők (szerényen szólva: a modern filmművészet géniuszai) kulcsszerepeket osztottak rá, holott? - mint leleplezőn mutatja, mondja - csapott volt a homloka, húsos az orra, a szája, nem arisztokratikus a keze, pipaszár a lába. A fiatal amorózóból igyekezett mihamarább karakter figurává átvedleni, lökött, csúnya, groteszk, koránál idősebb alakokat eljátszani. Be is jött neki. Ha standfotóit időrendben követve vizslatjuk: valóságos panoptikuma az itáliai életnek. Africanus Scipiótól a megroggyant Casanováig, az Édes élettől a Ginger és Fredig, - prolik, hülye grófok, buzik, kispolgárok, örjöngő forradalmárok, átszellemült művészek, léhűtők, szenvelgő burzsoák, ami belefért!

És a kudarcok! Próbafelvétel a Mastorna utazásához. Marcello gordonkán játszik. Fellini bizonytalan, hisztérikus, össze-vissza instruál, mint aki sejti, hogy élete legfontosabbnak vélt filmjéből semmi se lesz, idegösszeroppanás lesz. Mastroianni szintén kiborul: Federico miért nem bízik benne, miért nem bíznak egymás megtapasztalt invenciójában?! Elmennek ebédelni, basta. Vagy vegyük az élet kudarcait! - Ruggero, az öccs szintén megszállott filmes volt, vágó. Második otthona ugyancsak a Cinécitta. Mindamellett tudott élni, családi körben privátlénnyé oldódni, míg Marcello mindig és mindenütt színész maradt. Forgatási helyszíneken utazgatva kalandozott. Négy kontinensen, filmvállalkozók pénzén.

Kritikák? Díjak? Ünneplések? - másodlagos velejárói hivatásának. De Csehov figurát játszani autentikus orosz rendező, Nyikita Mihalkov vezérletével több, mint ajándék: a csehovi sors tragikus körülményei s az alkat mélyen komikus meghasonlását átélve.

A bejátszott filmrészletek (pontosan, funkcionálisan válogatták őket) híven érzékeltetik, hogy Mastroianni életút - monológja igaz beszéd. Hivalkodásmentes, sohsem sznob, se szenvelgő. Múltbeli indulatait sem palástolja, történetesen, amikor a "latin szerető" cimkéjével akarták volna beskatulyázni. Tiltakozott, ellenfeladatokat vállalt, a cimkét filmről - filmre levakarta magáról. Maradt egy kedves, profi ember. A forgatások zűrzavarában volt otthonos, óraszám hallgatott "együtt" beszédesen Marco Ferrerivel, két törzshelye: Róma és Párizs, Nápolyért is bolondult, a beltenyész nápolyi emberek kedvességéért, ők nem azt mondják: "megvénültél, öreg!", hanem :"az idő csak eljár!"