Hétfőn még nem kényeztetnek el minket a műsorszerkesztők, a délelőtt (majd másnap hajnalban) látható 1937-es Segítség, örököltem! című romantikus komédia az egyetlen hazai alkotás a kínálatban. Kedden igyekszenek pótolni a kimaradást, a Good Morning című kisfilm köszönti a napot, amelyben Gera Marina egy egyedülálló anyukát alakít. Délben a leányanyaságról szóló 1963-as filmdráma, az Ezer év kerül műsorra Törőcsik Marival és Tolnay Klárival. Ebéd után könnyedebb alkotások követik egymást a közelmúltból, előbb a Coming out című romantikus komédia, majd a Brazilok című focivígjáték. Este ismét meggyőződhetünk Nemes Jeles László Oscar-díjas alkotása, a Saul fia megdöbbentő erejéről.

Nemes Jeles László: Saul fia

Szerda reggel az Irinyi című steampunk kisfilm mutatja be a biztonsági gyufa megalkotójának egy kevésbé ismert találmányát, délben pedig egy csábításokkal teli tévéjáték, az 1979-es Képviselő úr látható Dajka Margittal, Bánsági Ildikóval és Bodrogi Gyulával. Csütörtökön pontban éjfél előtt Makk Károly 1961-es alkotása, a Megszállottak. A film főszereplője egy hidrológus, aki megromlott házasságából vidékre menekült. Az alföldi telepen vizet kell találni, hogy legyen mivel öntözni. A szakértő eleinte nem hajlandó segíteni az állami gazdaság igazgatójának, az első siker után azonban egyesült erővel, hatalmas lelkesedéssel csapnak bele a probléma megoldásába. Még a hivatali utat is megkerülik amikor látják, hogy annak betartásával semmire sem jutnak. A film készítéséről annak idején a rendező videóinterjúban mesélt nekünk, itt lehet megnézni.

Makk Károly: Megszállottak (fotó: Filmarchívum)

Péntek Antal Nimród akciófilmje, A Viszkis pörgeti fel az estét, majd Bacsó Péter örökzöld szatírája, A tanú következik. Szombat délben egy Liszt Ferencről szóló romantikus drámát, az 1935-ös Szerelmi álmokat nézhetjük meg, amelyben egy grófnő a házasság helyett inkább a híres zeneszerző tanítványának szegődik. Délután a Jávor Pál főszereplésével készült Jókai-adaptáció, az 1938-as Fekete gyémántok is a klasszikusok rajongóinak ajánlott. Vasárnap, a nemzeti ünnepen a Széchenyi István életéről szóló, nagyszabású A Hídember megy főműsoridőben. Sára Sándor remekműve, a 80 huszár éjjel látható, ami a Lengyelországból hazaszökő Lenkey század történetét dolgozza fel. A huszárok fordulatos hazaútja során meg kell küzdeniük az ellenséges túlerővel, a természettel, de saját illúzióikkal is. A film főbb szerepeit Tordy Géza, Dózsa László, Madaras József, Cserhalmi György és Oszter Sándor alakították.

Március 9. hétfő

Segítség, örököltem! (r.: Székely István) / Duna World / 11:35

Március 10. kedd

Good Morning (r.: Miklauzic Bence) / Moziverzum / 04:40

Ezer év (r.: Máriássy Félix) / Duna World / 11:25

Coming out (r.: Orosz Dénes) / Film+ / 12:45

Brazilok (r.: M. Kiss Csaba, Rohonyi Gábor) / Film+ / 14:45
Saul fia (r.: Nemes Jeles László) / Paramount Channel / 21:00

X - A rendszerből törölve (r.: Ujj Mészáros Károly) / HBO / 22:55

Március 11. szerda

Irinyi (r.: Cibulya Nikol) / Moziverzum / 05:05

Képviselő úr (r.: Bánki Iván) / Duna World / 11:40

Március 12. csütörtök

Megszállottak (r.: Makk Károly) / Duna TV / 23:55

Március 13. péntek

A Mentor (r.: Szabó Szonja) / Moziverzum/ 04:25

Virágvölgy (r.: Csuja László) / Cinemax / 18:30

Szaffi (r.: Dargay Attila) / Moziverzum / 19:20

A Viszkis (r.: Antal Nimród) / Moziverzum / 21:00

A tanú (r.: Bacsó Péter) / M5 / 21:50

Rossz versek (r.: Reisz Gábor) / HBO 2 / 22:50

Március 14. szombat

Lajkó - Cigány az űrben (r.: Lengyel Balázs) / Cinemax 2 / 07:40

Szerelmi álmok (r.: Heinz Hille) / Duna World / 11:15

Fehér Isten (r.: Mundruczó Kornél) / VIASAT6 / 14:05

Egri csillagok 1/2. (r.: Várkonyi Zoltán) / Prime / 15:10

Fekete gyémántok (r.: Várkonyi Zoltán) / Duna TV / 15:30

A miniszter félrelép (r.: Kern András, Koltai Róbert) / Moziverzum / 17:00

Lúdas Matyi (r.: Dargay Attila) / M2 / 18:15

Vuk (r.: Dargay Attila) / Moziverzum / 19:20

A Pogány Madonna (r.: Bujtor István, Mészáros Gyula) / Moziverzum / 21:00

Üvegtigris 2. (r.: Rudolf Péter) / Prime / 21:00

Március 15. vasárnap

Isteni műszak (r.: Bodzsár Márk) / RTL+/ 00:15

Köntörfalak (r.: Dyga Zsombor) / RTL II / 01:25

Szováthy Éva (r.: Pacséry Ágoston) / Duna World / 11:25

Az erdő kapitánya (r.: Dargay Attila) / Moziverzum / 13:30

Egri csillagok 2/2. (r.: Várkonyi Zoltán) / Prime /14:45

Meseautó (r.: Kabay Barna) / RTL Klub / 15:45

A Hídember (r.: Bereményi Géza) / Duna TV / 19:45

Csak semmi pánik (r.: Bujtor István) / Moziverzum / 21:00

A komáromi fiú (r.: Markos Miklós) / M2 / 21:10

80 huszár (r.: Sára Sándor) / Duna TV / 22:40

Argo 2. (r.: Árpa Attila) / Mozi+ 23:25

 Borítókép: 80 huszár