4988 JOBB NA kérdésre fájdalmasan nehéz a válasz, pedig semmiféle rendőr-rejtély, büntetendő bűnügy nem történt. Szörény Rezsőnek 1974-ben mutatták be első játékfilmjét, 1982-ben az ötödiket. Ez – a iTalpra, Győző!/i, mely most látható a Duna Televízió életműsorozatának záródarabjaként – rendkívül rossz kritikai visszhangot keltett, és a közönség sem vitte semmiféle sikerre. Sőt… - lehetne még hozzátenni fejcsóváló nyomatékkal: sőt, nagy bukás volt. Mielőtt azonban pátosszal teli vagy siránkozó mód túldramatizálnánk, hadd emlékeztessek rá, hogy az akkor negyven éves rendezőnek ötödik filmje volt már ez: az előző négyből hármat is jól fogadott szakma, kritika, sőt a nézők sem maradtak el. Szörény Rezső nem volt – mint ma – ismeretlen név: felkészültségét, ízlését, tehetségét mindenki elismerte, számon tartották. Egy pályájának még mindig nem a zenitjén levő rendező ötödik opuszként gyenge filmet produkál, és megbukik vele – hát ez egyáltalán nem rendkívüli és példátlanul roncsoló esemény, ezt általában, kisebb-nagyobb megtorpanással, önbizalom-vesztéssel és válsággal, de túl szokták élni. Ilyenkor kollégák, és általában az alkotóműhely, a szakmai és magánéleti barátok segítenek, ha nagy a baj, falanxként összezárnak. brAkkorra Szörény Rezsőnek elfogytak a barátai, falanxként összezárt szinte mindenki, de nem azért, hogy támogassák. Az érdektelenség és közöny fala zárult össze. Most jogos pátosz következik: Szörény Rezső nem élte túl. brNagy magánéleti tragédiák érték. Elmagányosodott. Kérni, könyörögni nem volt semmifajta képessége: ellenkezőleg, még barátaiba is bele tudott marni. (Ellenségeibe kevésbé.) A Köllő Miklós és Soproni János vezette Hunnia Stúdió is megbecsülte, még inkább a Marx József irányította második alkotóműhelye. Mikor azután egy számára alig ismert és a filmgyárba is nemrég bekerült új stúdióvezető – kiváló színházi szakember – el sem volt hajlandó már olvasni, ki tudja, hányadik újabb forgatókönyvét, sőt megalázóan viselkedett vele – jogosan érezte úgy: minden lehetőség bezárult előtte. brbrAz 1941-ben született rendező egy roppant érdekes és persze betiltott dokumentumfilm miatt csak jóval később kapta meg rendezői diplomáját. Egy ideig a dokumentumfilm-stúdióban dolgozott, közben néhány novellája is megjelent. Főiskolai tanára és mestere, Makk Károly asszisztense volt a iMacskajáték/i roppant nehéz forgatásán. A Duna Televízió életműsorozata önmagáért beszél: a friss elsőfilm (iIdegen arcok/i), a lélektani kamaradráma (iTükörképek/i), a hetvenes évek könyörtelen állapotrajza és hőseinek metsző lélekrajza (IB.U.É.K!/I), a iBoldog születésnapot, Marilyn!/i hasonlíthatatlan tragikomédiája – aki végignézte az elmúlt hetekben e filmeket, igazi értéket látott a képernyőn. Sajnos, a iTalpra, Győző!/i forgatókönyvében már nem dolgoztak vele addigi barátai-munkatársai, s talán az író kiválasztása (téves tanácsadók? lankadt figyelem? Szimpla melléfogás?) egyértelműen tévedésnek bizonyult. Bevallom, a iTalpra, Győzőt!/i én sem szerettem: itt-ott felcsillan benne Szörény színészvezetői és ironikus történetmesélési tehetsége, de a szikrák hamar kialszanak. Nem szerettem, de bizonyos vagyok benne, hogy mai szemmel látok benne annyi értéket, mint sok korabeli filmben, és szeretném hinni, a mai néző sem tehetségtelennek tartja majd – hanem furcsa, botló kudarcnak. Nagy különbség. brbrA Duna Tévé csütörtökön vetíti a iTalpra, Győzőt!/i, de szombaton láthatjuk Siklósi Szilveszter dokumentumfilmjét – a sorozat valódi záródarabjaként – iMi lett a Szörénnyel/i? címen. Magam is részt vettem e film készítésében: amikor Szörény meghalt, a legtöbb egykori barátja – így én is – nem voltam már vele közeli kapcsolatban, és halálhírét is jóval később tudtam meg. Évek óta terveztük, hogy valamilyen módon – ez a „valamilyen mód” csakis film lehetett – megemlékezünk róla. Siklósi filmjében megszólalnak a barátok és munkatársak, most nem sorolom fel őket (mégis, Kútvölgyi Erzsébet