Az egyik vizsga-film
Ingmar Bergman A csendMaga az érettségi összetett, az év során mindenkinek össze kell állítania egy projektmunkát, ami részben gyakorlati feladat, valamilyen típusú médiaszöveget: videóetűdöt, képsort, storyboardot, rádióműsort kell létre hozni, részben elemző esszé-feladat. A gyakorlati feladathoz egy munkanaplót is mellékelni kell, amely egyfajta önreflexív elemzés, és azt is mutatja, hogy valóban az adott diák készítette a munkát. Természetesen nem a kivitelezés technikai színvonala az érdekes, hanem a gondolkodásmód. Erre több mint egy fél év áll rendelkezésre, októberben megjelennek a feladatok a neten, amelyeket májusig kell elkészíteni. Nem könnyű, de sok idő van rá, és bárkivel lehet konzultálni.

Így az érettségi jobban tükrözi a valóságot, a diák tényleges tudását! Hiszen egy vizsgán nem csak azt kell mérni, hogy éles helyzetben ki mit tud körülbelül három óra alatt papírra vetni. A mozgókép/mlédia érettséginek ezt az elemét tartom az egyik legfontosabb értéknek. Nincs még egy tárgy, ami így működne!

Nem a nevek, évszámok és filmcímek a legfontosabbak

filmhu: Maga a vizsga mennyire épül a lexikális tudás számonkérésére?

H.L.: Az érettségi vizsga második része írásbeli teszt. Itt a legtöbb pontot egy szövegértési feladattal lehet elérni, ami azt jelenti, hogy a vizsgán egy filmet vetítünk, tavaly az első érettségin egy Bergman-film, A csend első jelenetét. Természetesen a film karaktere egészen másféle is lehet, például egy mostani hollywoodi mozi, vagy akár egy televízióműsor, valóság-show, de amíg az elkövetkező években mindenki tanulja még a rendszert, addig alighanem filmrészletek lesznek.

A körülbelül 6-10 percnyi képsor után néhány olyan részletre kérdezünk rá, ami közvetlenül ott van az ember szeme előtt, könnyen megfigyelhető, de az értelmezés szempontjából fontos tudatosítani. A második részben filmpoétikai, filmnyelvi fogalmak alkalmazására kérjük a vizsgázókat, ami rendkívül sokat segít az értelmezésben. Ez már szabadabb, mint az előző rész, de még mindig egész pontosan körülhatárolható. A teszt utolsó blokkjában pedig olyan kérdések vannak, amelyben azt vizsgáljuk, hogy a diák képes-e a részlet lényegére tapintani, felismeri-e a szereplők közötti és a környezettel kapcsolatos viszonyokat.

filmhu: Van-e tere a teljesen szabad filmelemzésnek?

H.L.: Nincs, az érettségi nem erről szól, de a mozgóképkultúra iskolai oktatása során számos lehetőséget kínálunk, hogy tágabb teret adjunk az értelmezésnek – elsősorban az évek óta megrendezésre kerülő OKTV-t. Az érettségin alapvető cél, hogy az átadott ismeretanyagot és a fejleszteni kívánt készségeket teszteljük. Mindez nem azt jelenti, hogy aki megold egy ilyen kérdéssort, az minden helyzetben képes jól filmet elemezni, azt azonban igen, hogy az illető ismeri a lehetséges módokat, megközelítéseket, amelyekkel a mozgóképi szövegekhez hozzá lehet nyúlni.

 A tárgynak - mint bármely másiknak - két éve van a minisztérium által jóváhagyott követelményrendszere, ennek figyelembevételével kell a kérdéseket összeállítani. A vizsgafeladatokat úgy szerkesztjük meg, hogy egyfelől tanulható ismeretanyagra épüljön, tesztelje a szövegértési képességet, másfelől pedig valamilyen médiával kapcsolatos, gondolkodásra késztető problémára kérdezünk rá. Ez a legszabadabb, de egyben a legnehezebben értékelhető része a vizsgának, mert a választ nyitott esszében kell kifejteni.

Nem szabad filmelemzés a feladat
Aki emelt szinten vizsgázik annak egy szóbeli vizsgát is kell tennie, hagyományos módon: a diák a vizsgabizottság előtti 12 filmmel és 12 médiával kapcsolatos tétel közül húz egyet-egyet. Ezek szintén októbertől ismertek, sőt, az idén ugyanazok lesznek, mint tavaly.

A mozgóképkultúra és médiaismeret érettségivel kapcsolatos sarkalatos probléma, hogy aki emelt szinten vizsgázik, az jelenleg nem kap plusz hét pontot, vagyis a felvételi pontszámítás nem jutalmazza érte. A változtatás nem egyszerű, mert az, hogy milyen tantárgy érettségijét fogadja el plusz ponttal a felsőoktatás, az a különféle egyetemekről delegált dékánok grémiumainak jogosítványa. Noha elvileg jó megközelítés volt, hogy ebben a kérdésben a felsőoktatás képviselői döntsenek és ne a minisztérium, az sajnos már más kérdés, hogy a közép- és felsőfokú oktatás évtizedek óta nincs rálátással egymásra.

Az egyetemi, főiskolai dékáni bizottságok évekkel ezelőtt, amikor még csak készültek a kétszintű vizsgára, nem voltak tisztában azzal, hogy mi történik a középiskolákban – olykor azzal se, hogy milyen új szakok indultak az elmúlt években! - vagyis a felsőfokú oktatás megítélte a középszintűt, de a döntéshozók annak már nem néztek utána, hogy pontosan mit is ítélnek meg!

Megszólaltak az érintettek, csak nem mindenki!

H.L.: Mindez azért súlyos probléma, mert ha most történik változás a rendeletben, akkor annak hatása csak két év múlva érezhető. Most azon vagyunk, a 2008-as érettségin az említett anomália megszűnjön, és az emelt szintű mozgóképkultúra és médiaismeret után megkaphassák a diákok a plusz pontokat, ha szabad bölcsészetre jelentkeznek.

filmhu: A film- és média ilyesfajta diszkriminációjának egyik oka, hogy még mindig nem tartják egyenrangúnak a hagyományos tanegységekkel?

H.L.: Ez csak sejtés. A rossz döntés talán inkább az említett kommunikációs hiánynak köszönhető. Egy bölcsész dékáni kollégiumi tanács 2003-ban napirendre tűzte a kérdést, döntött, ahogy döntött, akkor még szinte senki volt tisztában a döntés következményével.

Sok dékán úr úgy érzi, egy új és gyanús tantárgyról van szó. Létezik ez a tudomány egyáltalán? – kérdezik. A maguk részéről maradnának a magyar és a történelem mellett, mert azt ismerik. De más, olyan megkérdőjelezhetetlen hagyományú, tekintélyes diszciplinák, mint a filozófia vagy a művészettörténet, hasonló helyzetben vannak. Remélem, e tekintetben az illetékes dékáni kollégium napokon belül kedvező döntést hoz. A minisztérium felső vezetői vita nélkül egyetértenek, hogy ezen a helyzeten változtatni kell.

A Dealer mint tananyag
Az oktatáspolitika évek óta fontosnak tartja és kinyilvánítja a film és média tárgy megjelenését, fejlesztését, miközben rossz döntési mechanizmus felé terel, ami negatívan hat az egész középiskolai film-és médiaoktatásra. Hiszen, ha diákok látják, hogy a tantárggyal nem tudnak plusz pontokat szerezni, akkor miért fektessenek bele komoly energiát. Másfelől mindez visszahat a tanárokra is, akiknek éppen ezekben az években kell komoly energiát, időt és nem utolsósorban pénzt áldozniuk arra, hogy valóban szakképzett pedagógusként, felkészülten tanítsák a tárgyat.

filmhu: Mennyire jellemző, hogy a tanárok szeretnék letudni a mozgóképkultúra oktatását, és nem veszik igazán komolyan?

H.L.: Bíztató, hogy egyre több iskola veszi komolyan, de sajnos sok helyen még csak igyekeznek túl lenni rajta vagy csak papíron oktatják, a valóságban nemigen. Nagyjából sejthető, hogy a gimnáziumok kb. 10%-ában foglalkoznak komolyan a tantárggyal, 20%-ában tanítják elfogadható szinten, a maradékban pedig, a saját olvasatomban egyáltalán nem, de az adminisztrációban úgy tűnik, mintha mégis oktatnák.

Félévente 18 órát kell kötelezően leadni a gimnáziumokban, a szakközépiskolákban pedig a média csak választható tárgy. Osztályozni sem kötelező, ebben az értelemben nincs erős kényszer az iskolarendszeren, hogy ezt komolyan vegye. Külső kényszerek nélkül nem lehet megcsinálni, de csak külső kényszerekkel nem lehet jól végrehajtani.

Pénz, pénz, pénz?!

filmhu: A jelenlegi helyzet megváltoztatásban mennyire fontosak az anyagiak, egyáltalán ezek a legfontosabb összetevők?

H.L.: Ugyan nem teljesen, de a pénz valóban rendkívül fontos része a tanár-továbbképzésnek, különösen a diplomás képzés esetében, ami jóval drágább. Vagyis elsősorban a tanárok felkészítése az, ami sokba kerül. Amikor a minisztérium nem biztosít plusz pályázati forrásokat, ahogy ezt idén tette, akkor önerőből nem lehet egy tanfolyamot elindítani, ez nem finanszírozható piaci alapon, ilyesmire nincs fizetőképes kereslet. Amikor azonban egy extra pályázható pénz megjelenik, varázsütésre tanárok százai tűnnek fel a képzésen.

filmhu: A mára alaposan újraszerkesztett tankönyvnél megfigyelhető, hogy a benne hivatkozott hazai alkotások régebbi magyar filmek, míg a külföldiek sokszor a friss hollywoodi produkciók.

H.L.: A tematika, az ismeret- és példaanyag nemcsak a tankönyvben jelenik meg, amely persze nagyon fontos kályha-szerepet tölt be, hiszen mindenki onnan indul. Azonban ott van az OKTV és az érettségi a maga feladataival. Az OKTV-n az utóbbi két alkalommal kortárs magyar filmre vonatkozó feladatok voltak. A tanárok képzése során nekik is kell esszét írni egy-egy magyar filmet elemezve, például a Sátántangóról, a Dealerről vagy a Kontrollról. A tankönyv az oktatás látható része, de sok olyan kevésbé látható mozzanat is van, amellyel a tanárokat és a diákokat a kortárs magyar film felé tereljük. Másfelől – praktikus okokból - azért is van kevesebb hivatkozás a tankönyvben hazai filmekre, mert sok alkotó a kollégánk és nehezen magyarázható konfliktusok forrása lehet, ha bizonyos szerzők belekerülnek, mások pedig kimaradnak a könyvből.

Hamarosan egy valóság-show is
lehet érettségi tétel
filmhu: A mozgóképkultúrán belül van-e tere a legkorszerűbb integrált interaktív médiumok oktatásának?

 H.L.: Nyilvánvaló, hogy a tantárgy belső tematizálásán változtatni kell, éppen úgy, ahogy a média világa is változik. Egyértelmű, hogy a film és a média oktatásában egyre inkább jelen kell legyen az interaktív média és a hálózati kommunikáció, de ez lassú folyamat. Attól, hogy valami fontos, sőt alapvető, még nem azonnal iskolaképes. Tantárgyfejlesztőként azonban kétségkívül ez az egyik legfontosabb megvalósításra váró feladatunk az elkövetkező évtizedben.

Nemcsak a televíziót és a filmet, hanem az új médiumokat is integrálni kell a tantárgy oktatásába. Másfelől a tanárokat sokkal erőteljesebb gyakorlati képzésben kell részesíteni, vagyis legalább elemi szinten meg kell tanítani őket ezekkel az eszközökkel bánni. Használniuk kell kamerát, vágó programokat és más software-eket. Mindez pedig drága, ezért is szükséges a támogatás.

Éppen nemrég indítottunk egy ilyen jellegű, egyhetes workshopot tanároknak, ami nagyon tanulságos volt, és ezért szeretnénk jövőre akkreditált programként folytatni. Dióhéjban: azt néztük, hogy 16 ez ügyben a nulláról induló tanár hova jut el ennyi idő alatt, négy csoportban. Moderátorok segítségével filmet, dokumentumfilmet, adaptációt és fikciót kellett készíteniük. Ugyan nem erős produkciós kényszerrel, de már vállalható formáig kellett eljuttatni az anyagokat a tervezéstől a megvalósításon át a közös vetítésig.

Tapasztalatlan, de rendkívül érdeklődő és odaadó tanár-hallgatóink voltak. Ekkor derült ki, mint az egyik végzett mozgókép tanár, aki sokat olvasott filmről, médiáról, elmondta, úgy érzi, valójában semmit nem tud az általa oktatott tantárgyról. Mindannyiunknak megvilágosító élmény volt szembesülni azzal, hogy más dolog valamit kipróbálni, megtapasztalni, mint csak beszélni róla megtanult, elméleti ismeretek alapján. A következtetés egyértelmű: folytatni kell ezt a képzést is, amihez pénz kell, és ezt logikusan az MMK-tól is várjuk.