25 éves Magyarország egyik legkedvesebb fesztiválja, a Művészetek Völgye, ahol idén is zenétől, irodalomtól, képzőművészettől és persze filmektől lesz hangos a Balaton-felvidék békés vidéke. Összegyűjtöttük a legjobb filmes eseményeket, úgyhogy fröccs a kézbe és irány valamelyik udvar, ahol klasszikus és kortárs filmek tömkelegéből válogathatunk vasárnap estig.
A Design Terminál nem csupán remek koncertekkel és izgalmas beszélgetésekkel várja az érdeklődőket, hanem kortárs animációs filmekkel is. A Pajta Mozi a Moholy Nagy Művészeti Egyetem legfrissebb animációs filmjeit hozza el kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az udvarban minden nap dél és délután 6 között (kivéve augusztus 2, amikor 11 és délután 2 óra között) harminc perces blokkokban vetítik le a MOME hallgatóinak rövidfilmjeit, minden órában más és más válogatással.
“A MOME Animációs közössége a magyar animáció egyik meghatározó kreatív műhelye és szellemi centruma. A Pajta mozi animációs filmjeinek kiválasztásában a fő szempont az volt, hogy a program minden korosztály számára élmény legyen: gyerekek és felnőttek egyaránt örömmel töltsék a Design Terminál udvarában az időt.” - mondta a Filmhunak Bánhalmi Kata, a Design Terminál kommunikációs vezetője. “A közel 50 rövidfilm között szerepel többek között Vácz Péter Nyuszi és Őz című filmje, ami az idei Oscar díj 10-es listájára is felkerült, a Mime Appetite, a 2014-es Berlinalen debütáló Bucsi Réka egy újabb filmje, illetve a Mese, Bertóti Attila 2014-es Kecskeméti Animációs Fesztivál díjnyertes filmje.”
A kapolcsi Gólya Udvarban minden este fél 8-tól várják a filmekre (is) szomjazó érdeklődőket. Az ezerszínű kínálatban Monthy Python és Charlie Chaplin filmet, sőt japán animét is találunk, de a nemzetközi alkotások mellett magyar kedvencek is a vászonra kerülnek. Augusztus elsején, szombaton a Macskafogó című 1986-os filmet vetítik, augusztus másodikán, vasárnap, este hét órától pedig Szomjas György 1992-ben készült Roncsfilmjét láthatjuk, Szirtes Ágival, Mucsi Zoltánnal és Gáspár Sándorral a főszerepben. A filmben Szőke András is feltűnik, a Művészetek Völgye kultikus alakja, az Ősök Házának házigazdája.
A Hello Wood Projekt mini-falujában építészeti filmeket vetítenek, de nem csupán az építész közönséget várják szeretettel, hanem mindenkit, akit érdekelnek a dokumentumfilmek. Az első filmes program kedd este 9-kor kezdődik, a Lengyel trilógia című alkotással, amely a korai cionista propagandafilmek, az avantgárd művészet és a szocialista realista festészet stílusát idézve mutat be egy politikai fikciót. “Yael Bartana filmjét kifejezetten ajánljuk képzőművész köröknek, hiszen az alkotó is képzőművész, ezzel a filmmel nyerte meg a velencei biennálét, ráadásul Magyarországon még sosem volt egyben látható a trilógia.” - mesélte a Filmhunak Janata Orsi a Hello Wood project managere.
Szerda este kilenc órától Nagy Dénes 2013-ban készült Másik Magyarország című dokumentumfilmjét vetítik, Bukta Imre képzőművésszel a középpontban. A művész több mint tíz éve költözött vissza szülőfalujába, a Heves megyei Mezőszemerére, hogy ott szemléletmódjával megújulásra inspirálja a falusi közösséget és saját magát. A humoros, abszurd alkotás ezt az utat mutatja be. A magyar film után 10 órától a Hometown Mutonia című filmet vetítik, csütörtök este 9 órától pedig három film követi egymást, a Thomas Hirschhorn - Gramsci Monument, a Torre David és a Mumbai: Nagyváros nyomás alatt.
A Roboraptor Blog és a Lőke Kúria Vendégház pincemozija az elmúlt évek legjobb magyar filmjeit gyűjtötte össze a Művészetek Völgyére. Július 25 és augusztus 1 között minden délután változatos programokkal várják a filmrajongókat: animációs film, nagy- és kisjátékfilm is szerepel a repertoárjukban, a vetítéseket pedig beszélgetések követik. Július 28-án délután 5 órától Császi Ádám első nagyjátékfilmjét, a Viharsarok című 2014-es alkotást vetítik, szerdán Kerkégyártó Yvonne Free Entry című filmje kerül a vászonra, csütörtökön és pénteken a BKF hallgatóinak animációs és kisjátékfilmjeit nézhetik meg az érdeklődők, augusztus elsején pedig Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjével zárják a fesztivált. A vetítések minden délután 5 órakor kezdődnek.
A Momentán Társulat idén először saját udvarral lesz jelen a fesztiválon, ahol improvizációs előadásokkal, slam poetryvel és koncertekkel várják a látogatókat, kedd és szerda este pedig filmes programmal is készülnek: az utóbbi évek legjobb magyar rövidfilmjeit vetítik le. “Az egyik társulati tagunk Tóth Barnabás, az Újratervezés című kisfilm rendezője, az ő válogatásait vetítjük le. A kisfilmek mind fiatal magyar rendezők alkotásai, az utóbbi pár év díjakat nyert rövidfilmjei.” - mesélte a Filmhunak Aszalós Kinga, a társulat egyik tagja.
Kedd este Ferenczik Áron Miért vannak olyan messze egymástól a Hév megállóba a székek?, Milojev Zsanett Vénusz átvonulása, Szirmai Márton Bocs! és Dobrovszky Linda Hetvenes című filmjét nézhetjük meg. Szerda este pedig Papp Gábor Zsigmond Én is téged, nagyon, Szirmai Márton Legenda, Tóth Barnabás Az Elmenetel illetve Dési András és Mórai Gábor Valaki vacsorára című alkotásait tűzik műsorukra. A vetítések kedden és szerdán is este 10 órakor kezdődnek.
Ferenczik Áron: Miért vannak olyan messze egymástól a Hév megállóba a székek?, részlet
TörzsKávéHáz, Mártapista Udvar, Kapolcs:
Márta István, a fesztivál igazgatója idén saját udvarral jelentkezik, ami személyes beszélgetésekkel és nosztalgiával várja a völgylakókat. Az udvarban a Völgy elmúlt 25 évét elevenítik fel a fesztivál nélkülözhetetlen művészei, többek között Hobo. A beszélgetések és kiállítások mellett a fesztivál történetének mozgóképes dokumentumait is közszemlére teszik a Garázs Moziban, a felvételek 1989-től egészen napjainkig mutatják be a Művészetek Völgye történetét. Július 30-án, délután hat órától hat filmrendező nosztalgiázik az udvarban: Gödrös Frigyes, Szomjas György, Sólyom András, Pesty László, Bartal Csaba és Tolvaly Ferenc.
November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó fogja prezentálni terveit. Idén hét játékfilm, két dokumentumfilm és egy rövid animáció közül választja ki a szakmai zsűri és a közönség az öt nyertes projektet, amelyek megvalósításra kerülnek. Idén is bemutatjuk az alkotókat és filmterveket.
Tasnádi István egy polgári lakásban zárta össze Molnár Áront, Lengyel Tamást, Mucsit Zoltánt és Staub Viktóriát. Október 22. óta látható a mozikban, Az örökség egy fokozatosan kinyíló kamaradráma, ami időskori magányról, transzgenerációs traumákról és terhelt családi viszonyokról mesél, néhol a kisrealizmus eszközeivel, máskor harsány műfaji elemekkel.
Október 24. és november 1. között zajlik a III. Budapest International Film Festival, a Corvin moziban és külső helyszíneken idén összesen 45 filmet lehet megnézni, és több mint 60 vetítést tartanak bő egy hét alatt. A BIFF szokás szerint a nemzetközi filmfesztiválok legjobbjaiból válogat, így harmadjára pedig már azt is megszokhattuk, hogy a sokak által várt filmek mellett rejtett kincsekre is bukkanhatunk a programban.
Átalakulóban a magyar filmszakma. A kormányváltás új helyzetet teremtett, alulról szerveződve, közel negyven filmes szakmai szervezet részvételével létre jött a Filmreform2026, Nagy Ervint kinevezték kultúráét felelős államtitkárnak, Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztosként ad irányt a reformoknak.