Hallottuk a sajtótájékoztatón, hogy biciklivel érkeztél ide. Mindig kerékpározol a városban?
Persze, mindig. Környezettudatos ember vagyok, és szeretnék erre rávenni másokat is. Ha látják, hogy Nagy Zsolt is biciklizik, akkor lehet, hogy ők is előveszik a biciklijüket. Vegyék is elő. A környezetvédelmet nem halogathatjuk tovább. Nincs több időnk.
Mindenki vegyen példát rólad. Baleseted volt már?
Volt. Pont két hónapja ragadtam fenn egy Citroën Picasso hátulján, nekicsapódtam és brutálisan szétment a mellkasom. A biciklisávból előztem egy taxist, és előttem befékezett egy idős úr a Citroënnel, mert elé vágott egy Opel Corsa, ami aztán lehajtott a hídról és otthagyta az egészet. Szanaszét tört a biciklim, ki is jött a rendőrség meg minden, mentőt akartak hívni, de mondtam, hogy nincs időm, próbám van. Sántítva, vérezve bementem a színházba, húztam magam után a bringát. Aztán éjszaka elmentem a Fiumei úti baleseti sebészetre, az egy jó hely, ha anyagot akartok gyűjteni. Brutális, borzasztó.
Nagy Zsolt / Fotó: Pozsonyi Janka
Most meg két hete fenn ragadtam a falra, mentem át egy passzázson, ahol az út közepén mennek az emberek. Éjszaka, társulati ülés után mentem haza, és hiába csöngettem nekik, nem húzódtak félre. Balról kikerültem őket, de így felmentem egy üzlet lépcsőjére, megpattant az első kerék… Teljesen szétzúztam a balkezemet, a vállamat. Ez van. Van sisakom. Ez ilyen, no risk, no fun.
Térjünk át a filmre. Köbli Norbert, a film forgatókönyvírója azt mondta, hogy ez volt életed alakítása.
Hát szerinte.
Hogy viseled, amikor szembe dicsérnek?
Zavarba jövök. Ez az ő lelkesedése, ő így lelkesedik.
Te mit tartasz a legjobb alakításodnak?
Nem számozom őket, nincsenek rangsorolva. Vannak jobban sikerültek, meg kevésbé jól sikerültek. Ez egy jobban sikerült alakítás, de látok benne rengeteg hibát, amelyek még javíthatóak, és szeretnék rajtuk dolgozni.
Nagy Zsolt és Staub Viktória A játszmában / Forrás: Intercom
A Markó és Jung közti ellenséges viszony ellenére is nagyon feltűnő, hogy a karaktered mennyire felnéz Markóra. Mit jelent számodra a mentorság, milyen volt fiatalon, amikor a színházi közeg befogadott?
Nagyon szerencsés voltam mindig, nagyon jó emberek tanítottak. Nekem Gáspár Tibor volt az igazi mentorom, aki megtanította a munka alapját. A létezést, hogy hogyan kell és érdemes dolgozni, ő készített föl ezekre. Soha nem éreztem, hogy egy tanítvány vagyok, hanem hogy partnerként kezelnek. Azzal együtt, hogy ha tanulsz valamit, és ott van valaki, aki nagyon sok mindent tud arról, te meg még kevesebbet, akkor ha egészséges az elméd meg a lelkületed, egyszerűen kialakul felé egy tisztelet. Ezt a partneri légkört próbálom megteremteni akkor is, ha esetleg a másik szerepbe kerülök. Most már a koromnál fogva egyre több alkalom nyílik arra, hogy én legyek az, aki befogadja a fiatalabbakat, és próbálok úgy viselkedni, ahogy velem viselkedtek. Ez nagyon egyszerű, ha tiszta a kommunikáció, akkor működik.
Tanítasz is most, vagy arra gondolsz, hogy egy próbán vagy forgatáson tanácsot kérnek a fiatalok?
Nem, ahhoz azért nincs elég önbizalmam meg tudásom, hogy emberek életébe és sorsába tanárként beleszóljak. Csak munka közben, ha valaki megkérdez, vagy esetleg én megkérdezem, hogy megengedi-e, hogy hozzászóljak és javaslatot tegyek valamire. Így szívesen, de az oktatás nem csak a technika átadásáról szól, hanem arról, hogy hogyan bánsz a tanítványok lelkével, már ha van ilyen, hogy lélek, de érted mire gondolok.
Persze. Ha már lelki dolgokról van szó, Köbli Norbert azt is mondta, hogy a film ugyan kémekről szól, de hétköznapi szinten is lehet értelmezni, általánosságban a bizalmatlanságról, a megalkuvásról szóló történetként nézni. A te életedben hogyan jelennek meg ezek a terhek?
Van öt gyerekem. Van egy feleségem, van egy idősödő anyám. Van egy kulturális helyzet most ma Magyarországon. Rengeteg bizonytalan pont van. A gyerekek nőnek, és egyszer csak kikerülnek az iskolából. Az egyik most hagyja el az országot, elmegy Amerikába. Feleségem, Oltai Kata művészettörténész és kurátor, ő is kíváncsian és aggodalommal figyeli, hogy mi történik ebben az országban. Figyelünk mindannyian, hogy mi fog következni, hogy mi lesz a következő lépés, mit fognak beleírni az ország vezetői még az alaptörvénybe.
De ez egy demokrácia, az emberek döntöttek, és ezt el kell fogadni. Azon vagyok, hogy konstruktívan tudjak részt venni ebben az egészben. Én nem akarok már köpködni, nem akarok fújolni, nem akarom azt, hogy nem megyek ide meg oda, hanem felelősségteljesen szeretnék ebben dolgozni. Elegem van abból, hogy az egyik oldal köpköd a másik oldalra, azok meg ugyanazt a nyálat visszaköpik. És közben semmi nem történik, megy az értékes idő a gyűlölködéssel, és közben semmit nem oldottál meg, semmiről nem beszéltél.
Én most már le szeretnék ülni, és hallgatni a javaslatokat. Vagy esetleg, ha azt mondja valaki, hogy figyelj, nem jól gondolod, és akkor arra azt tudom mondani, hogy értem, és akkor nyissuk ki, hogy miért. Nekem most már az kevés, hogy menj a picsába, mert te a másik oldalon vagy, ez most már nem elégít ki. Kihagyhatatlanok ezek az aspektusok, hiszen a film is erről szól.
Igen, mintha a továbblépés és a konszenzus fontossága lenne az üzenet A játszma végén. Vita övezi A besúgót a hitelességét illetően. Milyen elvárások igazságosak szerinted egy szórakoztató történelmi filmmel szemben, mint A játszma, illetve miért érdemes megnézni a kikapcsolódáson túl?
Nincsenek új történetek. Újrarendszerezünk dolgokat, és 2022-ben mi úgy mutatjuk meg ezt a korszakot, ahogy mi látjuk. Mindig az új nézőpont az érdekes, mert tényleg minden történet le van már játszva, semmi új nincs. Talán új nemek lehetnek még, mint férfinő, nőférfi, szarvasasszony, varázslóember. És persze rengeteg technikai újdonság is lesz még, amelyek lenyűgöznek minket, kiterjesztik a lehetőségeinket. Történetekben azonban nincsenek újdonságok, alaptörténetek, archetípusok vannak, ezeket variáljuk. Nem tudsz máshogy szerelmes lenni, megszületni, meghalni.
Most mit lehet ezzel a filmmel elmondani a múltról? Mindenki kiválasztja magának, hogy ő mire akar fókuszálni ebből a történetből. Van, aki egy egyszerű kémfilmet fog benne látni, ami nem baj. Ennek az igénynek megfelel, azt gondolom. Van, aki a családi válságát akarja elemezni benne, arra is van lehetőség. Annak is ad valamit, aki épp kilépett egy szerelembe egy elrontott házasságból. Természetesen ez nem olyan film, ami elsősorban ezekről szólna, ez egy kémsztori, nem is akar több lenni, ez a jó benne. A magánéleti szál pedig a drámai feszültséget emeli.
Nagy Zsolt és Kulka János / Forrás: Intercom
Ha már a múltat említed: a filmográfiád áttekintésekor feltűnt, hogy megtalálnak, vagy talán vonzanak is azok a filmek, amelyek a múlt rendszerben játszódnak. Milyen érzés ebben a légkörben mozogni? Van esetleg olyan korabeli színész, akin keresztül beszédmódokat próbáltál elsajátítani?
Nincs, mert nem is volt célja ennek a filmnek ez a fajta igény, hogy próbáljunk meg valamilyen szlenget lelopni. Nincs különösebb vonzódásom ezekhez a figurákhoz. Megtalálnak, igen. Sokszor első blikkre ítélnek az emberek. Egy alakítás nem egy nap alatt, nem egy ilyen utánzásból épül föl. Eleve nem hiszek a nagy dolgokban, a csúcsokban. A konstans, folyamatos, állandó figyelemben hiszek. A sok edzésben. Nem egy nap alatt leszel világbajnok, hanem minden nap edzel, reggel, délben, este. Ez a lényeg, nem a siker, ami persze nem jelenti azt, hogy ne örülne az ember a sikernek.
Ez a szakma akkor kezdődik el, amikor belépsz a kapun, és ez tizennyolc éves koromban történt, vagy talán még előbb, de az még komolytalan volt. Igazán komolyan tizennyolc éves korom óta csinálom, most negyvenhat éves vagyok. Minden napomat azzal töltöm, hogy figyelek, gondolkozom figurákon, mozdulatokon, fejlesztem magam, a testem, a tudásom. Tájékozódok, művelődök, utazok, inspirálódok folyamatosan, meghallgatom a tőlem sokkal okosabb emberek véleményét és gondolatait. Ezekre fókuszálok, hogy feltöltött állapotba kerüljek akkor, amikor a színpadra vagy a kamera elé lépek. Hogy ne legyek üres, ez erről szól. Nálam erről szól. Van, aki szereti azt a játékot, hogy lemegy cipésznek két évre Szicíliába egy szerep miatt, igen, van ez is. Nekem erre nincs lehetőségem.
És van ez a csodálatos történet Laurence Olivier-ről és Dustin Hoffmanról a Maraton életre-halálra című filmből, hogy Dustin Hoffman ott állt a végkimerülés határán, izzadtan, lepusztulva, napok óta nem aludt. Erre Olivier kérdezte, hogy ugyan mi történt, mire Dustin Hoffman mondta, hogy hát a szerep, a szerep, és akkor Olivier válaszolt, hogy miért nem próbálod meg eljátszani? Csodálatos. Kurvára igaza van. Többféleképp meg lehet közelíteni, csak azt felejtik el a method emberek, hogy nem gyilkoltak még, és a filmben azt is kell. Azt is le fogod gyakorolni? Minden fejben dől el.
Ez a harminc éve tartó figyelem nagyon látszik ezen az alakításon is. Megjelenítesz sok érzelmet, amellyel meghaladod azokat a veled, vagy külsőddel szembeni előítéleteket, amelyeket említesz. Persze Jung karaktere is kemény, de gyengeséget és félelmet is mutat. Az egész életművedben látványos, ahogy a szélsőségeket felszínre hozod, ahogy a katonás, felelősségteljes, fegyelmezett alakokat ellenpontozzák a széteső, szenvedélybeteg, hebrencs figurák.
Igen, azt gondolom, hogy mindannyian ilyen játszóterek vagyunk, ha fogalmazhatok így. Iszonyatosan sok minden van bennünk. Gondolj magadra. Rengeteg szín van benned is. Az egyik pillanatban te vagy maga Buddha, és mindent átitat körülötted ez a lebegés. A következő pillanatban meg szétütnél valamit egy baseball ütővel. És még rengeteg minden, ezek csak a legszélesebb ecsetvonások. Az egyik pillanatban megkönnyezed, hogy egy szitakötőt meglátsz a tavirózsa fölött, és tökéletes egységet érzel, rögtön utána már a traktorral játszol a gyerekeddel a homokban, és ott tütüzöl teljes odaadással. A következő pillanatban te vagy a szexisten, egy másik pillanatban egy előadóteremben beszélsz a tizenhetedik századi francia irodalomról.
Neked mi adja a tökéletes egységet a szitakötővel?
Nekem az egész kell. Én elfogadtam már azt is, hogy lobbanékony természetű ember vagyok, és sokszor elgurul a gyógyszer. Sokáig nagyon szégyelltem ezt. Persze próbálok nem robbani, de ha megtörténik, most már megpróbálom elfogadni, hogy ez is hozzám tartozik, ez is én vagyok, ez a sötét része az énemnek. Olykor rosszindulatú vagyok, irigy, gonosz, hazudok is. Nem szeretem ezeket a tulajdonságaimat, de nem tudok ezekkel mit kezdeni. Emberi dolog ez, bennem van, balfasz is vagyok sokszor. De ugyanúgy bennem van az az emelkedettség is, amelyhez hozzátartozik a szerelem, a szeretet, a másik ember megbecsülése, a büszkeség. És ezt muszáj a karakterben is mind ötvözni. Nem úgy megyek a forgatásra, hogy erről nem gondolok semmit, hanem pontosan megvannak, hogy mit szeretnék belevinni, hogy minél árnyaltabbnak mutathassam a figurát.
A játszmában melyik volt az a jelenet, amelyben különösen meg tudtad jeleníteni a figura összetettségét?
A zárójelenet, de ez egy nagyon nagy ajándék egy színésznek, hogy egy ekkora közeliben ott vagy a vásznon fél percig. Ez nagyon hosszú idő. Azon nagyon sokat gondolkodtam. Nagyon összetett kép, arra büszke vagyok, és nagyon köszönöm, hogy megkaptam ezt a lehetőséget. Ami ott történik, arra igazán érdemes odafigyelni, ott sok minden játszódik le. Ezeket a helyzeteket szeretem a legjobban. A film egy vizuális műfaj, én nem nagyon szeretek beszélni a filmben, kell sokszor, de inkább azt szeretem, amikor nem a verbalitás formálja a karaktert.
