Annecy nemcsak az animációs filmek rajongóinak, hanem a szakmának is fontos gyülekezőhelye. Ugyanakkor a franciaroszági fesztiválon nemcsak a jelenleg a szakmában dolgozók, hanem a jövőben az animációban elhelyezkedni kívánó hallgatók is bőven találnak lehetőségeket, legfőképp a szakmai vásár oldalágaként létrejött MIFA Campus-on, ahol kifejezetten a fiatalok számára tartanak előadásokat és masterclassokat. Ebből a magyar delegáció is kivette a részét: az egyik nagy érdeklődés övezte panelbeszélgetést ugyanis „Presztízs vagy fizetés” címmel rendezték meg hazai alkotók részvételével. Lányi Eszter, a Nemzeti Filmintézet képzési igazgatója vezetésével ült egy asztalhoz Kiss Melinda, a METU animációs képzésének vezetője, Gelley Bálint, Anita Doron és Lazin Damján rendezők.
„Mit jelent számotokra a siker, hogyan gondoltatok rá, amikor elindultatok a pályán, és változott-e számotokra a jelentése azóta?” – indította a beszélgetést Lányi Eszter. Anita Doron Torontóban végzett filmes iskolát, és kezdetben a siker számára egyet jelentett azzal, hogy még harmincéves kora előtt megrendezheti első élőszereplős nagyjátékfilmjét. Ennek hajszolása közben sokat stresszelt, folyamatosan másokhoz méricskélte magát, akikről úgy érezte, előrébb tartanak nála. Nagy változást hozott az életébe, amikor gyermeke született: bármennyire is szeretett filmezni, hirtelen az sem érdekelte, ha soha többé nem rendezhet. De ahogy elengedte a szorongásait, „a siker rögtön megtalált, és azóta sem ereszt.” Nagy leckének tartja az élettől, hogy a dolgokat nem mindenáron kell erőltetni, hanem azt érdemes csinálni, amit az ember a legjobban szeret. „Hálás vagyok azért, hogy el tudtam engedni a sikerről alkotott merev elképzeléseimet, és most már egyszerűen csak teszem a dolgomat.”
Lazin Damján / Fotó: Hunimation
Gelley Bálint a MOME animáció szakán végzett 2012-ben, és diplomafilmjét rögtön beválogatták Annecy-be. Ennek hatására a sikert azzal azonosította, hogy olyan előremutató kisfilmeket készít, amelyek bekerülnek a neves fesztiválokra. Szabadúszóként kezdett dolgozni, majd 2015-ben Szederkényi Bellával közösen megalapította a CUB Animation stúdiót. „Egymástól teljesen függetlenül támadt ugyanaz az ötletünk, hogy stúdiót szeretnénk alapítani. Egy fiatal animációs tehetségekről szóló cikkben mindketten ezt nyilatkoztuk. Utána felvettük a kapcsolatot, és meg is valósítottuk a stúdiót.” Idővel azonban rá kellett jönniük, hogy bármennyire is szeretnek egyedi kisfilmeket készíteni, erre nem lehet fenntartható üzleti modellt építeni. „Emiatt átformálódott a fejemben, hogy mit is jelent a siker.” A stúdió a gyerekeknek szóló tartalmak gyártására állt át, ugyanazzal a vizuális igényességgel, amely a korábbi kisfilmeket is jellemezte. Bálint elkészített egy 13 részes mesesorozatot (Átjáró Másvárosba), amit a hazai közönség is jól fogadott. Ráébredt, hogy számára már nem elsősorban a fesztiválok elismerése a mérce. „Jelen pillanatban azt élem meg sikerként, ha olyat tudok létrehozni, amit megnéznek, és örömüket lelik benne olyanok is, akiknek semmi közük az animációhoz.”
A MOME Anim mesterszakos hallgatójaként, Lazin Damján még az elején tart szakmai útjának. „Engem még fűt a vágy, hogy eljussak nagy fesztiválokra és díjakat nyerjek”. Azonban már azt is sikernek tartja, ha egymagában, nyugiban alkothat, vagy olyanokkal dolgozhat együtt, akikkel jól összeillenek és megvan közöttük a kreatív energia. „Ami néha sikerül is a kis stúdiónkban. Azokat nagyon sikeres pillanatoknak érzem.”
Kiss Melinda az animáció hajnaláig vezette vissza válaszát, szerinte ugyanis már a kezdetektől jelen volt a fizetés és a presztízs is mint motiváló erő a médiumban. Az amerikaiak – akik az analóg animáció technikai alapjait lefektették – üzletként tekintettek az animációra, profitot akartak termelni, széles közönségnek készítették a tartalmakat, és a nézői visszajelzések formálták a további irányokat. Ezzel szemben Európában erősen jelen volt a képzőművészet és az avantgárd szellemisége, az alkotók inkább művészi elismerésre vágytak. Kiss szerint mindkét megközelítés értéket adott az animációnak, és egyaránt fontosak. Bár sokáig meghatározó volt ez az európai művészi szemlélet, ma már úgy látja, az animációs siker már itt sem kizárólag a művészi presztízshez köthető.
Gelley Bálint és Anita Doromn / Fotó: Hunimation
Hogyan tudnak relevánsak maradni az animációval foglalkozó egyetemek a villámgyorsan változó technológiai trendek közepette? Mire számíthatnak a diákok, amikor beiratkoznak egy ilyen intézménybe? Kiss Melinda szerint az egyetemeket komoly kihívás elé állítják a gyors technológiai változások. A diákok nagyon eltérő elvárásokkal érkeznek az animációs felsőoktatásba, van, aki művész, rendező vagy éppen environment artist szeretne lenni. Nehéz feladat mindenki számára olyan tananyagot biztosítani, ami egyszerre illeszkedik mindannyiuk érdeklődéséhez és hasznos is számukra. Ugyanakkor szerinte a legfontosabb, hogy a hallgatókat megtanítsák kíváncsinak és nyitottnak lenni.
„A technológiai fejlődés ellenére a MOME Anim filmjeinek legnagyobb erőssége mindig is az egyedi nézőpontokban és a művészi önkifejezésben rejlett” – mondta Gelley Bálint, aki annak idején még papírra rajzolva kezdte meg tanulmányait az egyetemen, majd fokozatosan tértek át a digitális 2D-s animációra. „Nagyon örültünk, mert rájöttünk, hogy sokkal gyorsabban meg tudjuk csinálni a féléves feladatokat.” A munka jellegét szerinte azonban nem változtatják meg az új technológiák, ha mögötte megmarad a vízió, inkább a pepecselősebb folyamatokat teheti könnyebbé a technológiai kísérletezés. Az oktatás és az ipar között viszont lát egy jelentős szakadékot, mégpedig a szakosodás hiányát. Amikor egy specifikus feladatra keresnek szakembert, például karakteranimátort, gyakran olyan portfóliókat kapnak, amelyek túlságosan széles spektrumot fednek le: storyboardokat, karakterdizájnokat és így tovább. Szerinte ez akkor lehet előnyös, ha valaki kifejezetten rendező szeretne lenni, és szeretné átlátni a munkafolyamat egészét. Egy konkrét feladatra viszont olyan jelentkezőt választanak, akinek az adott területen van valódi tapasztalata. Az animációs oktatás viszont általában nem egy-egy konkrét szerepkörre fókuszál.
Anitát az élőszereplős filmezésről az animációra történő váltásról kérdezte a műsorvezető „A szerencsének köszönhetem, hogy megírhattam a A kenyérkereső című egész estés animáció forgatókönyvét, és szerelembe estem az animációval.” (Jelenleg készülő filmjéről, a Tündér Lala animációs adaptációjáról itt írtunk bővebben.) De mire készüljön fel az, aki pont fordítva, az animációból szeretne egyszer élőszereplős filmre váltani? „Az élőszereplős filmezés rengeteg adrenalinnal jár. Ha valami kihívás adódik, azt azonnal meg kell oldani, különben nincs film” – mondta. Olyanoknak ajánlotta, akik bírják ezt a tempót. „Állandó őrületben és katasztrófahelyzetben kell dolgozni. De imádom.” Az animációban ezzel szemben a kollaboratív, ráérősebb munkát szereti. Több idő van elmerülni minden egyes jelenetben, részletben. „Biztos előfordul az animációban is őrület, de nem olyan, mint amikor hajnalban, öt órakor ott állsz a szettben, százfős stábbal, biztosítással, valami félremegy, a színésznő nem érzi jól magát, ezerfelé kell figyelni. Akkor nem feltétlenül tudsz olyan átgondolt döntéseket hozni, mint az animációban.”
Kiss Melinda és Lazin Damján / Fotó: Hunimation
A MOME Anim mesterszaka mellett Lazin Damján a PIROS Animation stúdióban dolgozik, amelynek társtulajdonosa is. Hogyan tud egyensúlyozni a kettő között? „Négy barát vagyunk az egyetemről, mindannyiunknak hasonló ötletei és céljai vannak.” Mivel a többiek már elkészítették a diplomafilmjüket, támogatólag állnak hozz engem, és „hagyják kergetni az álmait.” Nincs stúdióvezetjük, együtt hozzák meg a döntéseket. Bár elég nehéz feladatnak tartja egy stúdió létrehozását, szerencsésnek érzi magát ebben a helyzetben.
Felmerült az a kérdés is, hogyan készüljenek fel a jövőre az animációs alkotók. Kiss Melinda a megfelelő tudás átadása mellett a csapatmunka fontosságát is hangsúlyozta. Az animáció hosszú folyamat, nagyon rendezett workflow szükséges hozzá. A vizsgafilmek készítésénél az egyetemen egy stúdió működését próbálják modellezni, az adott diákoknak rendező, animátor, háttérrajzoló stb. feladatkörben kell ilyenkor dolgozniuk. „Fontosak a soft skillek, az, hogy hogyan kommunikálunk egymással.” A production manager szerepét a tanárok töltik be, ami részükről is nagy energiabefektetés. Azt viszont, hogy a Gelley Bálint által említett szakadékot be lehet-e fedni az oktatás és a szakma között, nem tudja, szerinte ezért a stúdióknak is kell tenniük. Az oktatásban viszont fontos feladatnak tartja elérni, hogy a hallgatók higgyenek a saját értékeikben. Doron erre reagálva konkrét tanácsot adott a fiatal alkotóknak a jövőre nézve: „Ne csak magatokban higgyetek, hanem legyetek egy kicsit őrültek. Örömből alkossatok, és menjetek előre úgy, mint egy traktor, ne hagyjátok, hogy megállítsanak a nemek és az elutasítások.”
A technológiai változások kapcsán elsőszámú kérdés az animációban is az AI alkalmazása. Gelley inkább optimista ezzel kapcsolatban, mint említette, a pepecselős feladatok kiváltására tartja alkalmasnak. A copyrighttal kapcsolatos kérdések viszont nem érintik, mert generatív céllal nem akarja használni a mesterséges intelligenciát. „A stúdiókban hiába használunk számítógépeket a projektek készítéséhez, a filmjeinkben mindig is megvolt az analóg, személyes jelleg. Szerintem az ilyen tartalmak fel fognak értékelődni, pont azért, mert egy kicsit tökéletlenek. Nem aggódom, de lehet, hogy én is meg vagyok őrülve, és már meg is fogadtam Anita tanácsát.” Saját tanácsként azt javasolta a fiataloknak, hogy nem feltétlenül rendezőként lehet csak sikert aratni, mert például az ország legjobb karakteranimátorának is nagy presztízs tud lenni.
Fotó: Hunimation
Hogyan lehet túllépni a visszautasításon, a nagy NEM-en? Hogyan tudja az ember másnap folytatni? Amikor Gelleynek nem jött össze az a kisfilm, amit a diploma után szeretett volna elkészíteni, helyette belevágott a gyereksorozatba. „Hosszú ideig kudarcnak éltem meg, de egy idő után rájöttem, hogy ez sokkal menőbb. Ha szembejön egy NEM, mint ezzel a kisfilmmel, akkor úgyis lesz valami más, csak nyitottnak kell lenni a jövővel szemben, és nem szabad feladni.” Damján szerint a NEM-nél csak az a rosszabb, ha az ember egyáltalán nem kap visszajelzést. „Jó próbálkozni, mert 10 NEM után biztosan jön egy IGEN." Kiss Melinda szerint az animációban rengeteg irányzat létezik, mivel lényegében minden mozgóképes műfajban megjelenik, akár reklámokban, videójátékokban is. „Szerintem az animációs iparág elég nagy ahhoz, hogy minden szakember megtalálja azt az irányvonalat, ahol sikeres lehet.” Úgy véli, ha nem is azonnal, de idővel lehetséges megtalálni azt a területet, amiben valaki igazán érvényesülhet. De mit csinál Anita, ha elutasítást kap? „Adok magamnak két napot. Ha nagyon nagy NEM ér, akkor egy hetet – szenvedek és sajnálom magam. De semmi többet. Tovább kell lépni, másik projektet találni, kikapcsolódni, kimenni a természetbe.”
A beszélgetés lezárásaként jöttek a közönség kérdései, amelyek közül a résztvevők leginkább azon gondolkodtak el, hogy most sikeresnek tartják-e magukat. Gelley elégedett azzal, ahol van, szerinte ez a legnagyobb siker. Doronnak az a siker, ha amikor felébred, akkor izgatja az, amivel foglalkozik, és őt nagyon is izgatja. Damján bizonyos napokon sikeresnek érzi magát, máskor nem, szóval változó. Kiss Melinda elmondta, hogy ugyan az egyetemen dolgozik, de eredetileg ő is művészként indult, viszont diákokkal foglalkozni sok időt és energiát emészt fel, amit így nem tud alkotásra fordítani. Ebből a szempontból nem érzi magát annyira sikeresnek alkotóként, de másrészt tanárként viszont annak tartja önmagát, kap energiát a diákoktól, ahogy látja őket előrelépni a pályájukon. „Ha látom a sikerüket, azt a mi sikerünknek is érzem.”
