Rudolf Péter: - Mindenképpen fontos számunkra, hogy ennyien érdeklődnek a film iránt, mert bármilyen snasszul hangzik is, a film árucikk. És az eladáshoz az is hozzátartozik, hogy a filmről nagy-nagy szeretettel beszéljünk.
- Egyik újságnak azt nyilatkoztad, hogy nem volt célotok, hogy a film kasszasiker legyen.
R.P: - Az újságíró valószínűleg félreérthette, amit mondtam. Ha valaki jó filmet szeretne csinálni, akkor ez fontos szempont, és nincs mit szégyellni rajta. Ha valaki ebben az országban, arra törekszik, hogy sokan nézzék meg a filmjét, akkor azonnal rásütik a felületesség és a kommersz bélyegét. Nem hiszem, hogy az a minőség fokmérője, ha a készítőknek csak az anyja meg az apja hajlandó odaülni a mozivászon elé. Csak egy költő gondolkozhat így a saját verséről, de egy filmkészítő, aki sok millióval gazdálkodik, nem.
- Hogyan indult el végül a film előkészítése? Ahogy a forgatókönyvírótól hallottam nyolc hónapot kellett várnia arra, hogy felfigyelj a sztorira.
-
R.P.: - Hát én akkor éppen a Salemi boszorkányokat rendeztem a Vígszínházban, és azt se tudtam, hogy hová kapjak. Búss Gábor Olivér elküldte a könyvet és bevágtam sok más cuccom közé, és szégyen szemre csak nyolc hónap múlva vettem elő. Viszont amikor újra a kézbevettem, akkor annyira el voltam bűvölve, hogy azonnal nekiálltam a szervezésnek.
- Történt már veled ilyen, hogy csak úgy, ismeretlenül felhívott valaki, és lerakott eléd egy forgatókönyvet?
R.P.: - Nem, szerintem ez kifejezetten hollywoodi történet. Egy vadidegen ember személyesen neked szán egy történetet, és ezt ráadásul olyan színvonalon írja meg, hogy ebből film is készülhet. Kapitány Ivánnal éppen előtte beszéltem arról, hogy jó lenne valami izgalmas ügybe fognunk, erre hazamegyek és a saját könyvespolcomon belebotlok a rég elfeledett forgatókönyvbe. Arra egyébként sem számítottam, hogy ha filmet forgatunk, akkor rögtön az első történetre rábólintok.
Kapitány Iván: - Talán éppen erre a meglepő fordulatra volt szükség, ahhoz, hogy a film valóban elkészüljön. Ha egy olyan pillanatban olvassa Péter az Üvegtigris forgatókönyvét, amikor nincsen eszközünk a megvalósításhoz, akkor lehet, hogy semmi nem lett volna az egészből.
- És mi tetszett meg ennyire ebben a forgatókönyvben?
R.P.: - Ilyen humoros könyvet én már régen nem olvastam. Ez az ember olyan stiláris bravúrokra képes, mint Karinthy, Örkény vagy Szép Ernő. Végig röhögtem az egészet és azt gondoltam, hogy ezzel más is így lesz.
- Miért döntöttetek úgy, hogy megosztjátok a rendezői munkát? Ilyenkor fennáll annak a veszélye, hogy széteshet a rendezés.
R.P.: - Ettől mi is tartottunk egy kissé. Ha két ember egyszerre beszél, az baj, ha ketten hallgatunk, az is gáz, mert rossz esetben akár működésképtelenséghez is vezethet. Itt szerencsére nem ez történt, ami komoly szakmai múltunknak is köszönhető. Barátokként kezdtük a munkát, és így is fejeztük be.
Kapitány Iván: Túlságosan akadémikus az a felosztás, amely mereven elkülöníti egymástól ezeket a szerepeket. A forgatáson közös munka folyik, amelyben mindenki tevékenyen részt vesz, ezért én szívesebben mondom azt, hogy filmkészítők vagyunk. De azért persze nem egy kommunáról van szó. Másfél évig csócsáltuk ezt a könyvet, az utolsó hónapban pedig pontról pontra átbeszéltük a teendőket, hogy ne kelljen improvizálni a forgatáson. Komolyan felkészültünk abból, amit szeretnénk, és innentől részletkérdés volt, hogy ki artikulálja ezt az elhatározást.
- A szinopszist olvasva az volt az érzésem, hogy a 80-as évek filmjeinek a hangulata köszön vissza a történetben.
R.P: - Nem helyeztük el a filmet a filmhistóriában. A történetben szereplő pasasok azok, akik benne ragadtak abban a korban, ők még tudják, hogy mit jelent az, hogy “Tanulni, tanulni, tanulni!”. De nemcsak azokhoz szeretnénk szólni, akik még emlékeznek erre a világra, hanem arra törekedtünk, hogy minden korosztály számára szórakoztató legyen a film.
K.I.: - Vígjátékot készítettünk, lehet rajta jókat röhögni, de ez nem jelent felületességet.
- Kokó megjelenése csak a reklám szempontjából volt fontos, vagy ennek dramaturgiai funkciója is volt?
R.P.: - A megírt anyag szerint egy nagy sztárnak kell felbukkannia ebben a jelenetben. A helyiek hihetetlenül szeretik és tisztelik ezt a személyt, akiről szinte elképzelhetetlen, hogy megjelenjen egy ilyen isten háta mögötti helyen. Jelenleg Kokó a legnagyobb kuriózum ebben az országban, ezért választottuk őt erre a szerepre.
- A többi színészről mi alapján döntöttetek?
R.P.: - Hosszas válogatás és próbafelvételek előzték meg a munkát. Akármennyire fantasztikus egy színész nem biztos, hogy a filmnek ebben a furcsa világában megállja a helyét.
K.I.: - Sokan idegenkednek a próbafelvételektől. Pedig mi sem tudjuk pontosan előre kitalálni, hogy akit elképzeltünk, az valóban jól mutat-e a szerepben, pláne azt, hogy a színészek képesek-e hatékonyan együttműködni.
- A te filmes múltadban megszokott dolog, hogy próbafelvételre jársz mielőtt megkapod a szerepet, vagy ez derogál neked?
Reviczky Gábor: - Valamikor ez szinte kötelező kűrként szerepelt a színész életében. Nekem szerencsém volt, mert eddig minden próbafelvételen beválasztottak a filmbe. De azért hiába szokásos a próbafelvétel, minden színésznek rossz érzései vannak ezzel kapcsolatban, tart tőle. Egyébként az Üvegtigrisben nemcsak ettől függött a szereplésem, hanem attól, hogy a Bajor Imre, Hernádi Judit meg a Gálvölgyi éppen szabadságra mentek és nem kellett a Pasik forgatásán lennem.
- Ahhoz, hogy színvonalas produkció jöhessen létre elég volt a rendelkezésetekre álló 115 millió forint?
R.P.: Nem jelentett ideális körülményeket, főleg azért, mert ezt a filmet negyven nap alatt lehetett volna kényelmesen leforgatni. A csapat jó hangulata tényleg azért is volt csoda, mert a túlóra senkinek nem volt probléma. A csúcsnapunkon reggel nyolckor kezdtünk és éjjel egykor még mindig dolgoztunk. De nem akartunk lemondani a színvonalas technikai eszközökről és a profi színészgárdáról sem.
