Ugyanakkor, az anyagi kockázat csökkentése érdekében, Forgács Gábor szerint is be kellene vonni a gyártásba a teljes filmes kört. Nagyon fontos lenne, hogy például a forgalmazói oldal is részt vegyen a produkciók elkészítésében, hiszen ők ismerik a piacot, ők tudják, hogy mire van igény.
Angliában mindez úgy történik, hogy a forgalmazó és a gyártó előre megállapodik, vagyis a forgalmazó előre megveszi a filmet – hivatkozik működő külföldi példára Forgács. A forgalmazó ismeretei, tapasztalatai alapján három kalkulációt végez, egyet a legjobb esetre, egy másodikat, ha minden az elképzeléseknek megfelelően alakul, és végül egy harmadik, legrosszabb verzióval is számol. A legkedvezőtlenebb piaci megtérülés alapján a forgalmazó pénzügyi garanciát vállal, erre pedig már banki hitel is felvehető. Így a pénzintézeti fedezettel és a korábban említett állandó forrásokkal, valamint a teljes filmes kört egyesítő kamara etikai rendjével nálunk is elérhető lenne, hogy egyre több befektető számára vonzóvá váljon a filmkészítésbe való befektetés.
Jogos a kérdés, hogy miként lehetne a forgalmazókat, terjesztőket rávenni, hogy ők is vállaljanak kockázatot? Hiszen jelenleg semmi és senki nem kötelezi őket erre, és nem is érdekeltek túlságosan a kockázatvállalásban, így viszonylag kényelmes helyzetben vannak. Ha egy filmre bejönnek a nézők, akkor a forgalmazó és a mozisok örülnek, ha nem, akkor leveszik a műsorról, és kész. Forgács szerint az jelentheti a tárgyalási alapot, hogy a forgalmazók is részesülnek állami támogatásból, és ennek fejében nekik is ki kellene venniük a részüket a kockázatvállalásból.
„Ha mindenki érdekelt egy film sikerében, akkor megszűnik a gyártás >egyszemélyi< felelőssége. Többször volt már arra példa, hogy nem kellően átgondolt forgalmazói döntés és a rossz stratégia miatt megbuktak olyan produkciók, amelyek szerencsésebb időzítéssel és átgondoltabb promócióval magasabb nézőszámot is elérhettek volna, mint például 2004 decemberében a Világszám!”