Korszakos, egymásnak mélyen ellentmondó problémákról folyik a több mint vita, mert szabad országunkban nem a pedagógusoké, pláne nem a politikusoké a végső szó, amely eldönthetné, vagy nem dönthetné el, mi lenne üdvös gyerekeink potenciális jövője számára? Például, a nyájas hangütésű PAX televízió műsorán sorra szóhoz juttatják az olyan lázongó pedagógoszokat, mint Popper Péter, mint Vekerdi Tamás, akik jó régóta zengik: „matektudás meg fizika helyett az iskola szabadságra szoktasson, s úgy, mellékesen a tudásvágy élvezetére, aztán majd az ifjoncok eldöntik, miféle életet akarnának élni...?” Az angolszász és a poroszos iskola tradíciója ütközik a vezérlőelvek ügyében.
Ama lerágott csontot nem szopogatnám, hogy a poroszos iskolaelv többszörösen csődöt mondott. Gyakorlatban. Bizonyíthatóan. Így a maradi, lusta, rosszkedvű tanerőktől szájalás helyett jobb lenne minél hamarább megszabadulni. Viszont a konzervatívnak tűnő Hannah Arendt tudásszerzés melletti érveit, a fiatal agyak elképesztő felszívó képességének higgadt méltatását nem lenne szabad negligálni. Nem jó élet az olyan, amely kétezerötszáz év távlatából semmisnek véli Platón, Szokratész, Arisztotelész fiatal barátainak intellektuális, tanítványi sóvárgását. A tekintély klasszikus lenyomatát.
Winkler Márta és a gyerekek |
A bajok rendre otthon kezdődnek. Winkler Márta, élvén a bizalommal, közvetítőként vonja láncba a gyereket és a szülőket, hogy közös ballasztjuktól vagy sérelmeiktől megszabaduljanak.
Nem titok: a nevelésnek eme hiperaktív, figyelmes módja, fölöttébb fárasztó. S a gyermeki szabadságnak/szabadosságnak úgy a hatodik általánosig határt szab a nálunk honos létesítményi követelményrend. Amelynek szigorú kerete az órarend. Látva a dokufilmet, a játékba, szabad társulásba elmerülő szereplőikkel nincs, nem lehet kétségünk afelől, hogy a 6. fölött gondok, bajok lesznek. Egész ún. kultúránknak kellene módosulnia, finomodnia. Min. kalk. háromnegyed évszázad.