És hogy milyen lett? A Nomen est Omen – nevében a végzete műfaji besorolásként a filmgroteszket jelöli meg: valóban az is, a horrorfilmeken nevelkedett Szalay Kristóf megfelelő érzékkel használja ki a műfajkellékeket, és a stílusparódia néhol már-már burleszkbe fordul a vége felé. Túlnyomórészt valóban vicces, és ötletes, általában pörgős, és csak néhol nyögvenyelős egy csöppet – és ez még nem a végleges változat, hangsúlyozzák az alkotók, de mindenképpen élvezhető és szórakoztató alkotás. Kissé belterjes ugyan, mint minden amatőrfilm, de nem zavaróan, pont annyira csak, hogy jó esetben még kultfilmmé is válhat - márpedig ennél többről nem is álmodhat a magyar „független” filmes: underground jellegű kultfilmet farag, amit a célcsoportként definiált 30-as korosztály akár még magáénak is érezhet, és legfőképpen: szerethet. A filmzene a nyolcvanas évek zenei repertoárját elég széleskörűen idézi meg, de az még kérdéses, hogy mennyire maradhat meg a végleges változatban. A promócióhoz szorosan kapcsolódik egy videóklip is: a főszereplő Fezó és Zemlényi Zoltán által közösen írt Vadállatok című dalt a székesfehérvári Chickbilly band hangszerelte, az ebből készült videóklipből pedig Fezó múltját illetően tájékozódhatunk: hiszen Fezó valóban elsőfilmes színész, de azért nem a semmiből bukkant elő.