Miután Till Attila mini-performance-e keretében egy öntortadobó szerkezettel saját arcába helyezte az OFF negyedik születésnapját jelképező tortát, megnyitotta az idei fesztivált a még felújítás alatt álló Kultiplexben.
Az OFF-ra, mint az egyetlen olyan hazai filmes rendezvényre, amelyen semmilyen formában nincs előzsűrizés, idén is több mint 140 film érkezett az összes elképzelhető műfajban és hordozón. A garantált bemutatás mellett az a rendezvény másik fő vonzereje, hogy a zsűri minden egyes filmről külön-külön beszélgetést kezdeményez, így az alkotók számára ezeknek a fórumoknak komoly kritikai értéke lehet.
Teljesen értelmetlen vállalkozás lenne trendeket vagy közös irányvonalakat keresni abban a filmes kavalkádban, amit a fesztivál prezentál, hiszen a reklámszpottól a Duplo-figurák főszereplésével készült minifilmdrámán keresztül az áldokumentumfilmekig szinte minden megtalálható a programban. Közös nevezője a legtöbb alkotásnak mégis az a látható öröm, amellyel a rendezők a kamerát a kezükbe veszik. Tulajdonképpen a környező világ újrafelfedezéséről lehetne beszélni, csak éppen a videókamera keresőjén keresztül. Emiatt a leggyermetegebb ötletek, vagy a kamerával mindössze handabandázó operatőrök sem zavarnak senkit, ugyanis a keresetlen filmes gesztusok ilyen tömege esetében az alkotások mívességétől, vagy kidolgozottságától inkább az átütő ötletek felé tolódik a hangsúly.
Az első nap termésében persze bőven lehetett ilyeneket találni, például az dokumentum- vagy áldokumentumfilmek között. Korhecz Imola Vadállat a lakásban című alkotásával egy olyan fiúra bukkant, aki lakótelepi lakásban él családjával, és nem mindennapi hobbinak hódol: kobrákat tart. A rövid riport báját az adja, hogy anyjával teljesen nyugodtan játszák le mindennaposnak tűnő veszekedéseik egyikét a mérgeskígyók miatt – a kamera társaságában. Ügyes kontrasztot épít fel a rendező a főszereplő és családtagjainak a kígyókhoz való viszonyában. A fiú tökéletes nyugalmát az a képsor illusztrálja, amelyen közösen ebédel kedvencével: miközben levesét kanalazza, az asztalon az egyik kobra egy egeret nyel le egészben. Nagyanyja már nem ilyen nyugodt. Az öregasszony a képeken békésen főzöget, ám a közben elhangzó történet szerint mikor az egyik kígyó eltűnt a lakásban, törökülésben töltött több éjszakát. Nem mert elaludni. A film ügyesen emeli ki és finom iróniával mutatja be azoknak a helyzeteknek a tébolyát, amelyek a kobrával való együttélésből adódnak.
Varsányi Pál Kovács József című áldokumentumfilmjében egy világtól elvonult tinédzsert szerepeltet, akit neve miatt üldöznek. Mivel meghurcolásának történetei legalább 50-60 évesek (ősrégi, megsárgult világháborús háborús fényképeket mutogat, amelyek őt ábrázolják menekülés közben), minden Kovács József időtlen képviselőjévé válik, akiket nevük okán diszkriminál a társadalom. Ügyes inzertekkel (a telefonkönyv azon lapjainak közelijei, amelyeken a több ezer Kovács József szerepel), a kitalált figura rezignált hülyeségeivel a filmet remek humora teszi lendületessé.
Persze az első nap menüjében se csak (ál)dokumentumfilmek szerepeltek: jellemzően sok a gegfüzér-film is. A még hátralévő két napon azonban a hangsúlyok változtak.
Míg az OFF kezdő napjának programjában csak elvétve szerepeltek a műfaj-paródiáknak nevezhető alkotások, a továbbiakban a vetítések fő csapásirányát ezek a filmek jelezték. Úgy tűnik, a fiatal amatőr rendezők ellenállhatatlan vágyat éreznek arra, hogy a legmeghatározóbb műfaj-filmeket, a krimi és a kalandfilmet, saját környezetükbe átültetve leforgathassák. Mivel azonban ezek komoly hangvételű kivitelezéséhez tekintélyes apparátusra lenne szükség, a paródia lehetősége önmagát adja.
A paródia azonban valószínűleg nem csak azért olyan vonzó lehetőség, mert amatőr körülmények között technikailag lehetetlen hihető autós üldözéseket, verekedéseket vagy véres leszámolásokat produkálni, melyek az akciófilmek szükséges (és többnyire elégséges) feltételei, hanem azért is, mivel a hazai éledező gengsztervilág provincialitásán való ironizálásra is alkalmat nyújt. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy szinte mindegyik mű végén látható egy „werkfilm”, melynek rövid jelenetei arról tanúskodnak, hogy számos szereplő állandóan elröhögte a szövegét. Nehéz is lehet a város valamelyik paneljének konyhájában felvett gengszter-pókerpartit komoly arccal végigcsinálni. A készítők viszont láthatóan jól szórakoztak!
Ebben a hangvételben fogant filmet készített Molnár Gergely Fegyveres rablás címmel. A békásmegyeri maffia elszántságát, profizmusát ugyan nem sikerül a félórás opusznak bizonyítania, ám vélhetően nem is ez a cél. A főszerepekben négy tinédzser egy alkalmi rablóbandát alakít, akik célja egy közeli bank kirablása. Minden szokásos elemmel találkozunk a filmben, amelynek története senkinek nem okozhatott nagyobb meglepetést: hőseink kitervelik a rajtaütést, fegyvert vásárolnak egy rosszarcú dealertől, lelövik az informátorukat, miután kiszedték belőle a tippet, a bandatagok is halomra lövik egymást a sikeres akció után, majd a végén, miután már tényleg mindenki meghalt, a rablók barátnői elsétálnak egy nagy rakás pénzzel. Remek választásnak bizonyult a klasszikus olasz krimi-sorozatnak, A polip zenéjének a felhasználása. A mindenkinek ismerős dallam a film hangsúlyozottan röhejes képeivel jól kiemeli a sztori banalitását.
Hogy a békásmegyeri leszámolások tettesein kívül Budapest még tartogat néhány szuperhőst, az a további filmekből is kiderült. Egyikük például az Állatkertben bukkan fel a Tilinger Zoltán Attila által készített Indiana Jones: A Droid titká-ban. A címszereplő kezében hatalmas bozótvágókéssel szeli a rettenetes hazai dzsungelek egyikének bokrait, és közben a Csillagok háborúja különböző figuráival küzd. De nem úsztuk meg Darth Maul és Obi Wan Kenobi kardozását sem az aquincumi romok között (Tánczos Zoltán: A Viadal), és a Blair Witch Project kétrészes adaptációja, a Hideglelés I-II. – The Blair Bitch Project (Braun Lajos) is felbukkant, melyben boszorkány helyett az alattomos „szűzfaló blairi örömlány” legújabb rémtetteire derül fény.
Biztos vagyok benne, hogy a közismert kulturális hősök lefokozása a röhejes újrateremtés által remek szórakozást jelenthet. Másrészt viszont az amatőrségnek nem kellene feltétlenül kimerülnie a gagyiban. A sok krimi- és akciófilm-utánzat pedig ebbe a kategóriába írja be magát – akarattal. Sajnos nem találkoztam újabb Csáky Lászlóval az idei OFF-on (az említett úr ebben az évben már a zsűrit erősítette)…