A júliust Fábri Zoltán életmentő filmje nyitja: az 1954-es Életjelben negyven méter mélyen, egy szénbányában ragad tizenkét ember. A bejáratnál összegyűlnek a szeretteik, megindul a mentés, az egész ország megmozdul. Egy éjszaka aztán lecsap a vihar, de a mentés továbbra sem áll meg. A hősies történetben Várkonyi Zoltán, Darvas Iván, Görbe János, Bánhidi László és Berek Kati is feltűnik. Kedden Bodzsár Márk sötét humorú vígjátéka, a hullákkal kereskedő mentőorvosok is visszatérnek az Isteni műszakban, a rendező második nagyjátékfilmje, a Drakulics elvtárs egy Kádár-korszakba helyezett vámpírtörténet lesz, ami ősszel érkezik a mozikba.

Isteni műszak

Szerdán egy másik fekete humorú történelmi szatíra, a Lajkó - Cigány az űrben lesz műsoron. Hőse Lajkó, aki a 1957-ben a Szovjetunió első űrhajósa akar lenni. Mesterével, Karmazsin Jenővel Bajkonurba utaznak, ahol elindul a mindent eldöntő verseny, a mongol Timuzsinnal, a német Helgával és az észt Ilmarral, a háttérben pedig a dirigáló Brezsnyev elvtárssal. Kritikánk a filmről itt olvasható. Az animációs választékban visszatér a tévébe az Intermaus legkiválóbb ügynöke is a Macskafogóban, és Gauder Áron nyolcadik kerületi Rómeó és Júliája, a Nyóckerben.

Lajkó - Cigány az űrben

1970-ben készült a Gyula vitéz-télen nyáron, Bácskai Lauró István gunyoros médiakritikus vígjátéka. A film középpontjában egy történelmi tévésorozat készítése, és amatőr főszereplője, Prohászka Feri áll, akiért rajonganak a női nézők. A végvári csatákat feldolgozó sorozat azonban olyan nemzeti érzéseket kavar a nézőkben, hogy hamar botrány lesz belőle, a főszerkesztőnek pedig nem marad más választása, mint megölni a sorozat főhősét, Gyula vitézt.

A nagyok mellett több rövidfilm is látható lesz a héten. A 30 perces Falu Fessön című kisfilmben egy divattervező megérkezése teljesen felforgatja a helyi nők és férfiak életét. Cibulya Nikol Irinyijében a híres feltaláló steampunk robottal száll be a szabadságharcba, Szabó Szonja A Mentorban egy fiatal lány és egy ismeretlen online idegen felkavaró kapcsolatát mutatja be. Miklauzic Bence Good Morning című kisfilmje is látható lesz, hőse Sára, aki egyedül neveli a gyermekét és olyan hétköznapi nehézségekkel kell megküzdenie, mint az angoltanulás.

Papírlélek

Vasárnap este mutatkozik be elsőként a televízióban Holtai Gábor Papírlélek című rövidfilmje is. Történetében Ági meghal, de a Földön, pontosabban ugyanabban a tömbházban marad kísérteni, ahol a barátjával, Danival lakott. Miközben a fiú új kapcsolatát próbálja meg szabotálni, furcsaságra lesz figyelmes: egyszer csak arra ébred, hogy egy regény főszereplője, akinek minden lépését előre megírja egy ismeretlen író. A lány felkutatja a szerzőt, hogy válaszokat kapjon. Először lesz a tévében látható Tóth Barnabás Susotázsa is, ami idén télen egészen az Oscar-shortlistig vitte. Interjúnk a rendezővel itt olvasható.

Árulók

A vasárnapot Miklauzic Bence egy másik filmje, A zöld sárkány gyermekei zárja és újra tévében Fazakas Péter és Köbli Norbert történelmi drámája, az Árulók. A történet Illés Béla (Hegedüs D. Géza) író főműve, a Guszev cári tisztről szóló regény körül forog, melyet az író lánya, Illés Tatjána (Sztarenki Dóra) vinne a színpadra. Mikor mélyebben beleássa magát Guszev történetébe, a lány sötét titkokra bukkan. 

július 1., hétfő

Életjel (r.: Fábri Zoltán) / Duna World, 11:05, 02:20
Magyar népmesék (r.: Jankovics Marcell, Lisziák Elek, Horváth Mária, Haui József) / M2, 11:35
Kallós Zoltán 85 éves (r.: Sztanó Hédi) / M5, 15:55, 00:25
Kojot (r.: Kostyál Márk) / HBO2, 01:30

július 2., kedd

Gondolj rám (r.: Kern András) / Filmcafe, 08:55
Isteni műszak (r.: Bodzsár Márk) / Film+, 01:20

július 3., szerda

Irinyi (r.: Cibulya Nikol) / Mozi+, 05:50
Lajkó - Cigány az űrben (r.: Lengyel Balázs) / Cinemax2, 20:30
A holló (r.: James McTeigue) / Filmcafe, 21:00
Nyócker (r.: Gauder Áron) / Filmcafe, 01:35

július 4., csütörtök

Irinyi (r.: Cibulya Nikol) / Mozi+, 05:00
Pappa Pia (r.: Csupó Gábor) / AMC, 12:15
Gondolj rám (r.: Kern András) / Filmcafe, 12:30
Falu Fessön (r.: Simó Ibolya) / M5, 13:40
Lajkó - Cigány az űrben (r.: Lengyel Balázs) / Cinemax2, 13:40
Gyula vitéz télen-nyáron (r.: Bácskai Lauró István ) / Duna TV, 22:35

július 5., péntek

Falu Fessön (r.: Simó Ibolya) / M5, 11:05
Kojot (r.: Kostyál Márk) / HBO2, 21:10
Rákóczi hadnagya (r.: Bán Frigyes) / M5, 21:35, 02:30

július 6., szombat

A Mentor (r.: Szabó Szonja) / Mozi+, 04:25
Good Morning (r.: Miklauzic Bence) / Mozi+, 05:00
Hippolyt (r.: Kabay Barna) / Film+, 08:40
Özvegy menyasszonyok (r.: Gertler Viktor) / Duna World, 11:30, 02:25
Macskafogó (r.: Ternovszky Béla) / Mozi+, 13:45
Lajkó - Cigány az űrben (r.: Lengyel Balázs) / Cinemax2, 15:25
Coming out (r.: Orosz Dénes) / RTL+, 19:00
Argo (r.: Árpa Attila) / RTL+, 21:00

július 7., vasárnap

Nyócker (r.: Gauder Áron) / Filmcafe, 04:40
Good Morning (r.: Miklauzic Bence) / Mozi+, 05:25
Susotázs (r.: Tóth Barna) / Cinemax, 10:05
Toprini nász (r.: André de Toth) / Duna World, 11:20
Coming out (r.: Orosz Dénes) / RTL+, 14:50
Nászinduló (r.: Farkas Zoltán) / Duna TV, 15:25, 02:25
Kincsem (r.: Herendi Gábor) / RTL2, 21:00
Árulók (r.: Fazakas Péter) / M5, 21:30, 00:40
Budapest Noir (r.: Gárdos Éva) / RTL2, 23:30
A zöld sárkány gyermekei (r.: Miklauzic Bence) / TV2, 02:20
Papírlélek (r.: Holtai Gábor) / M2, 23:05