Esti Kornél csodálatos utazása, A boldogság színe, A vágyakozás napjai, Kék róka, és Majdnem menyasszony - talán a legismertebbek Pacskovszky József közel negyven éves pályafutásából. Már csak ebből a listából is látható, hogy ugyanolyan természetességgel nyúl kosztümös és a mában játszó történetekhez, ahogyan adaptációkat és eredeti forgatókönyvek alapján készült alkotásokat is gyakran készít.


Pacskovszky József (b) a Majdnem menyasszony című film forgatásán
Kép forrása: Pacskovszky József

Legközelebbi tévéfilmjének ötlete tőle fakad, a forgatókönyvet is ő írta. „Vannak felkérések, például a Majdnem menyasszonyt vagy a Kék rókát produceri megkeresésre készítettem el, nem én találtam ki, hogy ezek megszülessenek. Ennek az alkotásnak a megírásához viszont saját indíttatásból fogtam neki, és az előző két filmmel ellentétben a történet a mai Budapesten játszódik” - meséli a rendező.

Az élet olyan, mint a folyó? egy romantikus dramedy, ami két fiatal kapcsolatán keresztül mutatja be, hogy a generációs szakadékok ellenére nemcsak egy fiatal, hanem egy apa is lehet ugyanolyan elveszett, mint a fia. A tévéfilm huszonéves főhőse nehezen hozza meg a felnőtté váláshoz szükséges döntéseket. A folyamatos kajtatással, meneküléssel pont olyanná válik, mint amit a szoknyapecér, filmrendező apjában gyűlöl. A film a különböző generációk párbeszédéről szól, humorral és szeretettel.

Mindig is foglalkoztatott a párkapcsolatok bonyolultsága. A környezetemben lévő események apró mozaikjaiból áll össze ez film, ami néha vicces, néha drámai színt kapott”- mesél Pacskovszky a film alakulásának kezdeteiről. Hozzátette, hogy rendszerint hord magánál egy füzetet, amelybe az aktuális gondolatait, ötleteit jegyzi fel, vagy éppen elkapott mondatokat, jeleneteket.


A rendező által AI használatával készített moodkép
Az élet olyan, mint egy folyó? című filmhez
Kép forrása: Pacskovszky József

Szeretek tömegközlekedni. Ez a kijelentés nem feltétlenül a közlekedés minőségére vonatkozik, hanem arra, hogy utazás közben szeretem nézni az embereket. Illetve olyan helyen dolgozom, ahol nagyon sokféle emberrel találkozom, fiatalokkal, idősebbekkel, tanárokkal, diákokkal. Úgy gondoltam, hogy ezekből a gondolatokból, elcsípett pillanatokból, jegyzetekből összegyúrok valamit, ami betekintést enged a húszéves diákok, illetve a korosabb oktatók életébe is. Ez a két szál kapcsolódik össze a filmben.

A hősöknek meglehetősen nehéz döntéseket kell meghozniuk, amelyek alaposan megviselik az embert, és nem tudhatják, hogy helyesen választanak-e. Két olyan ember útját követjük nyomon, akik hasonló cipőben járnak, de másképp élik meg ezeket a helyzeteket. „Bár talán túlzok, de azt kell mondjam, hogy mintha a fiatalabb jobban csinálná, mint az idősebb. Ugyanakkor, mivel párhuzamosan folyik a két esemény, a helyzeteik reflektálnak egymásra: egy válástörténet az idősebbnél, illetve egy szakítástörténet a fiatalabbnál. További nehézség a kapcsolatukban az, hogy az apa és fia nem állnak szóba egymással. Az apa szeretné felmelegíteni a kapcsolatot, de a fiú elzárkózik. Az egyik fő tét a filmben, hogy egymásra találnak-e, vagy sem.


A rendező által AI használatával készített moodkép
Az élet olyan, mint egy folyó? című filmhez
Kép forrása: Pacskovszky József

Az alkotók dramedy-ként határozták meg a készülő alkotás műfaját, hiszen fajsúlyos kérdéseket boncolgat, azonban humorral itatják át a jeleneteket. Pacskovszky kiemeli, hogy semmiképp se térdcsapkodós poénokra számítsunk: „Referenciaként mondok egy nagyon nagy rendezőt: Woody Allen. A Manhattan vagy az Annie Hall zseniális filmek, komoly dolgokat pedzegetnek, de azért végigmosolyogjuk őket, és nem letaglózva jövünk ki a moziból, hanem azzal a furcsa konklúzióval, hogy az élet nagyon bonyolult és tragikus, de gyönyörű. Sokszor mellényúlunk, sokszor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretnénk, de a létezésünk egyik fő alapja is az, hogy kell, hogy legyen, hogy szeretetet tudunk adni és kapni. Mert talán ennél a manhattani fickónál is az a központi vágy, hogy elfogadják és szeretve legyen.

Ebben a filmben mindenki önmagával is küzd” - teszi hozzá a rendező. A főhősök felteszik a kérdést maguknak, hogy hol tartanak éppen az életben, rátaláltak-e a saját útjukra? „Az a tapasztalatom, hogy ez elég nehéz, mert nagyon komplex kérdés. Én belülről érzek valamit, valaminek látom magam, de a környezetem másnak lát engem, nem mindig érti a döntéseimet, és néha nehéz elmagyarázni nekik, hogy valójában mit miért cselekszem.

Érdekessége még az alkotásnak, hogy az idősebb főhős foglalkozása filmrendező, aki éppen aktuális filmjét készíti, így belelesünk az ő alkotói folyamatába is. „Ez lehetőséget ad nekünk arra, hogy különböző stílusokat, műfajokat próbáljunk ki. Vagyis lesz némafilm, lesz szürreális álom és lesz romantikus jelenet is, hiszen a betétek, amik által belelátunk a filmrendező éppen bemutatott filmjébe, különböző stílusban készültek. Egy szürreális, egyben komikusnak szánt példát hadd mondjak: a filmrendező a lelkiismereti válságát nem tudja emberként megélni, ezért néha borneói hosszúorrú majommá változik. A filmbéli filmjének is ez a címe, A borneói rém.


A rendező által AI használatával készített moodkép
Az élet olyan, mint egy folyó? című filmhez
Kép forrása: Pacskovszky József

Pacskovszky hűséges alkotótárs, többször dolgozott együtt Kardos Sándor operatőrrel, de legtöbb filmjét Gózon Francisco fényképezte. „Franciscóban nagyon szeretem, hogy ő nemcsak operatőr, hanem kiváló dramaturg is. Rengeteg jótanácsot kaptam tőle a forgatókönyvet illetően is, ráadásul nyolc-tíz produkcióban dolgoztunk már együtt, úgyhogy pontosan tudja, hogy mire gondolok.

A rendező régóta tanít a Színház és Filmművészeti Egyetemen, és mivel jelenleg filmrendező osztálya is van, ebbe a produkcióba bevonja a tanítványait is. Használni fogják az egyetem épületének adottságait, a stáb munkájában is részt vesznek majd hallgatók, és bár még nincsen konkrét szereposztás, de a fiatal karaktereket is az SZFE színésznövendékeiből készül kiválasztani.

Természetesen ennek részben pedagógiai oka is van, hiszen testközelből láthatják, hogy hogyan készül egy vizsgafilmnél nagyobb produkció, de azt gondolom, hogy ez a felállás nagyon izgalmasan összefogja rántani a diákokat és az oktatókat.” De nem csupán SZFE-s diákok fognak dolgozni a filmen, mivel Gózon Francisco a METU-n oktat, onnan is várnak hallgatókat, sőt, még a MOME-ről is.

Mivel a stábban - az oktatók mellett - kifejezetten sok diákot tervez alkalmazni, Pacskovszky ezt tartja a legnagyobb kihívásnak is: „Az idő lesz a legnagyobb ellenség. Hiszen a rendezés mellett folyamatosan magyaráznom is kell, hogy mit miért csinálunk. De azt gondolom, hogy bele fog férni, mert tudni kell, hogy valójában a rendező egy forgatási napon csak néhány órát rendez aktívan, a többi alatt várja, hogy elkészüljön a smink vagy a világítás.


A rendező által AI használatával készített moodkép
Az élet olyan, mint egy folyó? című filmhez
Kép forrása: Pacskovszky József

Budapest is fontos szerepet tölt be Az élet olyan, mint egy folyó? című alkotásban - akárcsak New York Woody Allen Manhattanjében. A rendező megfogalmazása szerint nem is játszódhatna más városban, mert úgy kezdődik a film, hogy keresnek egy utcában egy konkrét épületet, a végén pedig egy ikonikus budapesti helyszínnek lesz dramaturgiai jelentősége. Hozzátette, hogy a tévéfilmjében a helyszínek „lelki tájak” lesznek, amelyek a szereplők hangulatára, belső vívódásaira reflektálnak.

Bár a casting folyamat még tart, ezért Pacskovszky a szereplők nevét sem árulhatta el, a stáb főbb tagjai már biztosak. A már említett Gózon Francisco mellett több SZFE-s tanár megtalálható a csapatban, a hangmérnök Bobák Bence lesz, Koncz Gabriella fogja vágni az alkotást, a zenét Brandenburg Ádám szerzi, Berzsenyi Kriszta a jelmezeket, Esztán Mónika pedig a jelmezeket tervezi. Az élet olyan mint egy folyó producere Hábermann Jenő.

Az élet olyan, mint a folyó? a Magyar Nemzeti Filmtézet 190.000.000 forintos gyártási támogatásával valósul meg. A forgatás is a tanrendhez igazodik, a téli vizsgaidőszakban, január 4. és 28 között kerül rá sor, a kész filmet pedig előreláthatóan 2026 őszén láthatjuk majd a képernyőn.

 

Címlapfotó: Pacskovszky József / Kép forrása: Pacskovszky József