filmhu: Egy klasszikus párbaj-jelenetet dolgozol fel. A sorsdöntő pillanatban azonban nem a hatlövetűk, hanem a távirányítók kerülnek elő a pisztolytáskából. Honnan az ötlet?
Regula Gergely: Több válaszom is van. Egyrészt arról akartam filmet készíteni, hogy a televízió mennyire meghatározza az életünket, a távirányító szinte állandóan a kezünk ügyében van. Másrészt manapság majdnem mindenhez a rendelkezésünkre áll egy távkapcsoló. Miért ne lehetne egymáshoz is távirányítónk?! Szerettem volna a gondolataimat képben megfogalmazni, több szinten értelmezni. Arról se feledkezzünk meg, hogy a film lakótelepen játszódik. A lakótelep számomra különleges atmoszférával bír, ezt a különös világot, ha úgy tetszik panelromantikát, is szerettem volna visszaadni.
filmhu: Elég ironikusra sikerült.
R. G.: Ez volt a cél. Azt szerettem volna, ha az emberek elmosolyodnak, és gondolkozni kezdenek.
 |
| Szerettem volna a gondolataimat képben megfogalmazni, több szinten értelmezni |
filmhu: A filmnek nem csak írója, rendezője voltál, de te is fényképezted, vágtad, sőt még a zenét is Te szerezted. A két főszereplőt leszámítva csak a Te neved olvasható a stáblistán.
R.G.: Ez a második filmem, egyelőre élvezem, hogy mindent én csinálok. Ráadásul nem is volt olyan ismerős operatőr, aki épp ráért volna. Amatőrfilmes vagyok, a szükség is azt indokolja, hogy több mindent meg tudjak oldani. A Panel Párbaj esetében a színészeken és rajtam kívül csak Anyukám működött közre: készített vagy kéttucat szendvicset, hogy a forgatás alatt ne haljunk éhen.
filmhu: Cateringként feltüntethetted volna a stáblistán. Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
R.G.: Keresem a helyem, a témát, az ötleteket. Mindenesetre nem csak ezért várok a következő filmemmel, hanem azért is, mert az Iparművészeti Egyetemen, ahová járok, kicsit keményebbek lettek a feltételek, ott is helyt kell állnom. Tulajdonképpen az is egyfajta párbajtörténet, bár abból nem szeretnék filmet készíteni.
