filmhu:Hogyan jött az ötlet, hogy trilógiát készíts a dán társadalom három fő rétegéről?
Per Fly: 1993-ban végeztem a Dán Filmfőiskola filmrendező szakán. Nagyon nehéz volt pénzt szerezni az első nagyjátékfilmre. Munkát általában talál az ember, elmehet valamelyik televízióhoz dolgozni, vagy csinálhat dokumentumfilmeket stb. Én viszont mindenképpen játékfilmet akartam csinálni, akárhogy is. Fiatal filmesként a Zentropánál volt a legjobb esélyem arra, hogy támogatást kapjak. Ők pedig elsősorban az alacsonyabb társadalmi osztályokkal foglalkoztak és azzal, hogy az embereket a valóságos környezetükben mutassák meg. Úgyhogy egy szociális munkás nyomába eredtem, 4 hónapon keresztül készítettem interjúkat, ebből állt össze a forgatókönyv. Nagyon kevés pénz volt rá, de maga az ötlet az volt, hogy kimegyek az utcára, és azt filmezem, ahogy a valóságban élnek ezek az emberek. Három filmet akartam ezzel a módszerrel megcsinálni, az első A pad, mely a legszegényebb réteget vizsgálja, a második Az örökség, mely a leggazdagabbakat. A harmadik a dán középosztályt mutatja be, most írom a forgatókönyvet, a forgatás várhatóan augusztus 16-án kezdődik.
filmhu: Mennyire kellett más módszert alkalmazni A pad illetve Az örökség esetében?
P.F.: A padnál a színészekkel együtt mentünk ki a helyszínekre, és folyamatosan velük együtt dolgoztunk. A gazdag rétegnél ez nem ment, majdnem egy évig csak beszélgettem emberekkel, rengeteg időm elment vele. Néhányuk látni akarta a forgatókönyvet, sokkal kevésbé voltak nyitottak. A rituálékat akartam megismerni, és erre gyakran várnom kellett.
filmhu: Mennyire tartod magad, illetve a megközelítésed dokumentaristának?
P.F.: Egyáltalán nem. A filmjeim teljesen fikciók. Én elsősorban történetmesélő vagyok, ezek olyan történetek, amiket én találtam ki. Semmi sem így történt a valóságban. Azért folytattam ilyen alapos előtanulmányt, hogy a miliő és a figurák pontosak legyenek. Ugyanakkor a figuráim kicsit elrajzoltak is, tipikus hősökké válnak, fölötte állnak a mindennapoknak.
filmhu: Tehát a filmeknek semmi közük a dokumentarizmushoz. Mi a helyzet a politikával?
P.F.: Politikai filmnek sem gondolom őket. Nem olyanok, mint Michael Moore vagy Ken Loach filmjei, nincs bennük politikai állítás. Csak azt szeretném megmutatni, hogy a szereplők szemszögéből nézve milyen ez a világ. Ítéletet nem mondok. A 70-es években az volt a trend, hogy ha van egy politikai nézeted, csinálj egy filmet, ami bizonyítja azt. Én sose szerettem az ilyet. Csinálj egy filmet, legyenek benne szereplők, de ne ítéld meg őket.
filmhu:A teljesen különböző közeg ellenére a két történet meglepően hasonló fordulatokat vesz. Mennyiben más és mennyiben hasonlít egymásra a két film?
P.F.: Az alapötlet az volt, hogy három filmet készítsek, melyek mindegyike maszkulin szemszögből tekint a társadalomra. Mindhárom filmben összeomlik a főszereplő, mert az akaraterő és az érzelmek ütköznek egymással. A pad és Az örökség két főhőse majdnem ugyanaz az ember. Az előbbiben egy olyan embert látunk, aki elzárkózott minden érzelemtől és most megnyílik. Az utóbbi pedig épp ezt az elzárkózási folyamatot mutatja meg.
filmhu:Dánia egy gazdag ország, ahol az állam segíti a legszegényebbeket. Nem gondoltál arra, hogy egy másik országot keresel, ahol nagyobb a szegénység?
P.F.: Tudom, hogy nálunk a legszegényebbek is több pénzt kapnak, mint például Magyarországon. De a film elsősorban az elszigetelődésről szól. Dániában a szegények kapnak valamennyi pénzt, meg van lakásuk, de közben beskatulyázzák őket. Bekerülnek egy dobozba, ahonnan lehetetlen kitörni. Például szinte semmi esélyük arra, hogy munkát kapjanak. Ez egy nagyon komoly probléma. Az az általános nézet, hogy ha szegény vagy, az a te hibád. A dán társadalom egyre keményebb és keményebb, bizonyos embereknek nem adatik meg, hogy erkölcsi tartásuk legyen. Pedig a tartás minden embert megillet.
filmhu:Véleményed szerint A pad és Az örökség főhőse közül melyik a nagyobb áldozat?
P.F.: Szerintem nem áldozatok, hanem bűnösök. Az áldozatokat egyébként is unalmasnak találom, az áldozatoknak nincsen tartásuk. Drámai szereplőkről beszélek, akik azonban nem áldozatok. A valóságban vannak áldozatok, ezekben a filmekben nincsenek. Az egész a szociális örökségről szól. Azért érzed őket áldozatnak, mert ezek az emberek csakis a saját származásuk szűrőjén keresztül képesek szemlélni a világot. Ez egy őrületes korlát minden ember számára. Én például az alsó középosztályból származom, majdnem, mint A pad szereplői. Ez meghatározó. Ha a szüleid alkoholisták voltak, az is egy társadalmi örökség. A pad főhőse, az öregember, azáltal, hogy meghal, megszabadítja a lányát attól a szociális örökségtől, amit ő rakott rá korábban. Megadja neki egy normális élet lehetőségét.
filmhu:Miért kellett egy idősebb férfinek játszania A pad főszerepét és miért fiatal Az örökség Christofferje?
P.F.: Nem tudom. Egyszerűen így történt. Először ugyanazt a színészt szerettem volna mindhárom film főszerepére. Végül is az első és a harmadik film főszereplője Jesper Christensen lesz. Az örökség történetéhez túl öreg volt, az a fajta ártatlanság, ami neki van, nem illik Christoffer figurájához. Így lett Ulrich Thomsen a főszereplő, aki a Születésnap főszereplője volt, ő nagyszerű színész.
filmhu: Az örökség tehát egy bűnös emberről szól és nem egy ártatlanról, aki a körülmények áldozata?
P.F.: Ez a film egy igazi tragédia, semmi pszichologizálás nincs benne, tiszta dráma. Semmi kétség, hogy rosszul fog végződni, nincs más lehetőség, nincs alternatíva. Christoffer bűnös, mert elnyomja a tudást. Tudja, hogyan fog végződni, de elnyomja. A film azt mutatja meg, ahogy ez a végső állapot fokozatosan megvalósul, miközben ő egyre jobban és jobban fojtja el az érzelmeit. Ott rontotta el, hogy nem tört ki a szociális örökségéből. A stockholmi élete csak egy látszat-kitörés, csak arrébb ment, semmi több. Könnyen veszi az életet, de a végzet eljön érte. Az anyja azt mondja, hogy neki kell átvennie a gyárat, megvan hozzá a képessége. Ez egy áldozat, amit nem tud visszautasítani.
filmhu: A padot is jól fogadták, de Az örökséget még sokkal jobban. Miért lehet ez?
P.F.: Így van, Az örökség a legnézettebb dán film volt tavaly, többen látták, mint a Dogvillet, és kétszer annyian, mint A padot. Nem tudom miért lett ez így. Az emberek inkább néznek gazdag embereket. A padról sokan kijöttek a vetítés alatt, a szegények nyomorúságát nem olyan jó nézni. Meg Az örökség egy szerelmi történet… nem tudom…ilyeneket tudok mondani rá, könnyű lenne okoskodni, de én tényleg nem tudom, mi lehet az oka.
filmhu: És mi a helyzet a következő filmmel?
P.F.: Az egy nagyon kemény film lesz. De nem nagyon tudom, hogy az előző kettőhöz képest milyen, nehéz így gondolkodni. Szórakoztató filmet akarok csinálni, amit sokan megnéznek. Nem szeretném untatni az embereket. Ugyanakkor kompromisszumokat sem köthetek. Úgy gürcölök, mint egy ló, hogy izgalmassá tegyem, hiszen én is utálom, ha untatnak.
filmhu: A dán filmről elsőre mindenkinek a dogma jut eszébe. Soha nem merült fel benned, hogy dogmát csinálj?
P.F.: A nagy dogma rendezőkkel együtt jártam a filmfőiskolára, Lars von Trierrel, Thomas Vinterberggel, Lone Scherfiggel és a többiekkel. A padra nagyon nehéz volt pénzt szereznem, megkerestek a Zentropától is, hogy legyen dogma film. Én nemet mondtam, mert mindenképpen akartam zenét használni. Nagyon szeretem a dogmát, de nem hiszem, hogy valaha is csinálok egyet. Meg egy kicsit nekem túl sok is már a propaganda körülötte. Thomas a legjobb barátom, biztos, hogy hatottunk egymásra a dogmás rendezőkkel. Együtt tanultuk meg, hogyan koncentráljunk a történetre és a figurákra. Megnézzük egymás filmjeit, közösen írjuk a forgatókönyveket, azt mondhatjuk tehát, hogy hatott rám a dogma. Hogy mennyire, azt mindenki döntse el maga.
