Pontosabban: Forgács Péter filmjét megnézve mondom ezt, amivel azt is állítom, hogy immár így és csakis így tudom látni Nádas írását, amit korábban csak olvasva tudtam elképzelni. Látni és – azonnal hozzáteszem – hallani, Nádas Péter hangján, aki igyekszik semmit sem interpretálni (vagyis nem színészkedik), és éppen emiatt interpretál pontosabban, mint bármely színész. E filmben a hang és a látvány együtt éri el azt, hogy ne csak tudásom legyen arról, hogy a részletek mögött ott húzódik valami, ami túl van rajtuk, megfoghatatlanul és mégis mindennél érzékelhetőbben, hanem hogy e tudás élményszerűvé is váljon. Az ilyen élmény az előfeltétele annak, amit Európában katarzisnak neveznek. A katarzis az embernek félelemben és együttérzésben való megedzése – mivel ezek révén nyílik lehetősége arra, hogy élete addigi szűkösségéből átlépjen máshová. Hogy hová? A görögök szerint egy olyan tágasabb világba, ahol az emberi rend az istenit kezdi másolni. A zsidó-keresztény kultúra szerint oda, ahol az ember Istennel érintkezik, és az ő végtelenségében fedezi föl saját határait.” Földényi F. László

E filmben a hang és a látvány együtt éri el azt, hogy ne csak tudásom legyen arról, hogy a részletek mögött ott húzódik valami, ami túl van rajtuk, megfoghatatlanul és mégis mindennél érzékelhetőbben, hanem hogy e tudás élményszerűvé is váljon.