San Sebastian 3.

A legjobb színésznő díja Geislerovának
Ana Geislerová és Tatiana VilhelmováA legjobb rendezés díját Zhang Yang kapta a Xiang Ri Kui (Napraforgó) című filmjéért. Zhang Yang már második alkalommal nyerte el a legjobb rendezőnek járó Ezüst Kagylót San Sebastianban. (Először 1999-ben a Shower című filmjéért vehette át a díjat.) A három évtizedet felölelő családi történet középpontjában egy apa és fia közötti konfliktus áll, amelyet áthatnak a háttérben zajló politikai és társadalmi események.

„A hullámhegyek és hullámvölgyek az apa és fia kapcsolatában az évtizedek során, azokat a változásokat mutatják, amelyek az egész generációjukat megrázták. Az apa képviseli Kína régi, hagyománytisztelő generációját: az értelmiséget, amely átvészelte a Kultúrális Forradalom viharos éveit. A fiú, Xiangyang képviseli a fiatalok új generációját, amely azután érte el a felnőttkort, hogy Kína bevezette gazdasági reformjait. Ezek a fiatalok a történelem egy átmeneti időszakának a szülöttei, akik egy új, más életmódra vágynak.” –nyilatkozta filmjével kapcsolatban a rendező. A Xiang Ri Kui megkapta a legjobb operatőrnek járó díjat is.

A legjobb forgatókönyvért Wolfgang Kohlhaase a Sommer Vorm Balkon (Nyár Berlinben) forgatókönyvírója kapott elismerést. Egyszerre humoros és könnyed ugyanakkor szívbemarkolóan valósnak tűnik a két fiatal nő története, akik a nagyváros forgatagában keresik a boldogulást és a boldogságot.

A zsűri különdíját, amint az várható volt, Tristán Bauer Iluminados Por El Fuego (Tűztől megvilágítva) című filmje kapta, amely elkészülését a fesztivál Films in Progress programja támogatta. Nem csoda hát, hogy saját gyermekükként kezelték a filmet, amely pedig korántsem kiemelkedő alkotás. Az egyedüli és legnagyobb erénye maga a témaválasztása, mivel a Falkland-szigetekért folyó háború majd negyedszázaddal a történtek után is újdonságnak számít a filmvásznon. Az ott harcoló katonák embertelen körülményeivel, és a keserű kudarc mai napig tartó hatásával még nem igen foglalkozott a filmművészet. 
 

Juan José Ballesta, a legjobb színész Alberto Rodriguez: 7 Vírgenes

A díjazottak között volt még Jan Cvitkovic második nagyjátékfilmje, az Odgrobadogroba (Gavehopping), amely tipikusan balkán tragikomédia, és Jo Sol El Taxista Ful (A taxitolvaj) című alkotása is. Ez utóbbinak hőse egy taxisofőr, aki saját autó híján a másét veszi el, hogy ledolgozza a műszakját, majd otthagyja a lopott autót az útszélen, benne az aznapi kereset egy részével. 
 
Hany Abu-Assad filmje, az október végén nálunk is moziba kerülő, Berlinben már díjazott Mennyország most (Paradise Now), fájdalmasan aktuális, és nem csak a végeláthatatlan palesztin-izraeli konfliktus miatt. Két öngyilkos merényletre készülő palesztin fiatalt láthatunk, akik mély elszántsággal és lelki nyugalommal készülnek a szörnyű tettre, és csupán egyikükben kezd feltámadni a kétely, vajon tényleg megoldást jelent-e az erőszak.

A programban nem egy film rögtön pár nappal a torontói világpremier után érkezett, így voltak, akik már alig várták a Torontóban díjazott Look Both Ways-t. Az ausztrál Sarah Watt megrendítő története a játékfilm és az animáció elemeit ötvözi teljesen egyedi módon. Watt, aki hosszú évekig animátorként dolgozott, úgy érezte, hogy a rajzok segítségével könnyebben és sűrítettebben lehet elmesélni bizonyos dolgokat. A sors különös fintora, hogy az élet utánozta a forgatókönyvet és a felvételek során magát a rendezőnőt is rákkal diagnosztizálták, aki így a saját bőrén tapasztalta a szörnyű betegség stádiumait, amelyeken filmbeli hőse is keresztül megy.
 
Nem hiányozhattak a San Sebastian-i összeállításból az igazi nagy nevek sem, mint például a Velence-i Fesztivál díjazottja Abel Ferrara, akinek Mary című filmje talán eddigi legkiforrottabb alkotása. De itt volt Woody Allen Match Point-ja is, főszerepben napjaink legígéretesebb fiatal színésznőjével Scarlett Johanssonnal. Jim Jarmusch pedig élete talán legkommerszebb filmjével rukkolt ki, amely bár jócskán eltér a tőle megszokott klasszikus Jarmusch filmektől, mégis szerethető és élvezetes alkotás. A korosodó Don Juant alakító Bill Murray mellett olyan színésznők tűnnek fel a vásznon, mint Sharon Stone, Jessica Lang, Tilda Swinton, vagy a függetlenfilmek üdvöskéje Chloé Sevigny. Hasonlóképpen nem okozott csalódást Kim Ki-Duk Hawl (Az íj) című filmje sem, bár meg se közelíti a Bin-Jip-et (3-Iron). Ez utóbbi ugyanis méltán nyerte el az év legjobb filmjének kijáró FIPRESCI Grand Prix díjat.

A zsűri különdíját a Falkland-szigeteki háborúról szóló film kapta Tristán Bauer: Iluminados Por El Fuego (Tűztől megvilágítva)

A nagy nevek mellett természetesen volt jó néhány újonc is, akik több kellemes meglepetést is tartogattak, mint például Dominique Abel, Fiona Gordon és Bruno Romy filmje a Jéghegy (L’Iceberg). Hősnője, Fiona, miután egy éjszakát töltött egy hűtőházban, a jég megszállottjává válik és családját hátrahagyva, addig nem nyugszik, amíg el nem jut egy igazi jéghegyre. Mindhárom alkotó színházi és cirkuszi múlttal rendelkezik, amely nyilván sokat segített a burleszkjeleneteknél. A legnagyobb hatással a némafilmkorszak komikusai voltak az alkotókra, aminek köszönhetően a film története nem annyira a párbeszédekből, sokkal inkább a mozdulatokból bontakozik ki.

Szintén első nagyjátékfilmje a mongol Byambasuren Davaanak A sárga kutya barlangja (Dien Hoehle Des Gelben Hundes). (Bár alkotója nem számít újoncnak, hiszen dokumentumfilmje, A pityergő teve története már szép sikereket mondhat a magáénak.) Szintén nem ismeretlen a filmszakmában Stephen Woolley neve sem, akinek bár a Stoned az első nagyjátékfilmje, már több mint húsz esztendeje tevékenykedik producerként és olyan filmek létrejötténél bábáskodott, mint például a Neil Jordan rendezte Síró játék. Woolley első rendezését majd’ tíz éves kutatómunka előzte meg, annak érdekében, hogy minél pontosabban elevenítse fel a Rolling Stones alapító tagjának, Brian Jonesnak az életét, és halálának különös körülményeit.

A legjobb rendezés és a legjobb operatőri munka Zhang Yang: Xiang Ri Kui (Napraforgó)

Szintén elsőfilmesnek számít az amerikai multimédia művész Miranda July, akinek az Én meg te, és mindenki, akit csak ismerünk (Me and You and Everyone We Know) című filmje már a Sundance fesztiválon megtartott premierjén is elvarázsolta a közönséget. „Ezt a filmet az a vágy inspirálta, amit már gyerekkorom óta hordozok magamban. A vágy a boldogabb jövőre, arra, hogy valaki rám találjon, arra, hogy valami varázslat szálljon az életemre és megváltoztasson mindent. A felnőtté válásom során ez a vágyakozás kicsit félelmetesebb, kicsit torzultabb lett, de egy hajszállal sem lett kevésbé fantasztikusan reményteljes, és ez meg is mutatkozik a filmben.” – nyilatkozta Miranda July.

Különös érettségről tett tanúbizonyságot Fein Torch első alkotása az Een Ander Zijn Geluk (Másvalaki boldogsága), amely egy tragikus baleseten keresztül nyújt bepillantást egy kis közösség életébe, amelynek minden tagjára, közvetlen vagy közvetett módon hatással van a szomorú esemény, és amiért szinte mindenki felelős.

Mindemellett külön szekció foglalkozott a latin-amerikai, illetve spanyol filmekkel, a Velodrome pedig elsősorban a gyerekeknek kedvezett olyan alkotásokkal, mint a Spy Kids 3-D: Game Over, vagy a Wallace & Gromit és az Elvetemült Veteménylény (október végén ezt is láthatjuk). A retrospektív vetítések során pedig Abel Ferrara és a nemrég elhunyt Robert Wise életműve elevenedett fel. Változatosságban és jó filmekben tehát nem volt hiány idén San Sebastianban. Illusztris vendégek is akadtak szépszámmal, mivel jó néhány rendező és producer érkezett a tengerparti városkába, hogy filmjeiket reklámozzák. Azoknak azonban, akik nagy sztárokat vártak a vörös szőnyegre, talán csalódás lehetett, hogy viszonylag kevés igazán nagy híresség tette tiszteletét a fesztiválon.