Kordokumentumnak is szánja új tévéfilmjét, a Bulvárt Sára Júlia, aki a magyar mozgókép-készítők jelenlegi helyzetét, az "abszurd valóságot" mutatja be – tudatta a KultúrPart. Sára Júlia elmondta, hogy öt évvel ezelőtt egy véletlen folytán akadt a kezébe a Bulvár, Görgey Gábor 1979-ben írt három felvonásos drámája, és rögtön megfogta a mű abszurd humora. Hozzátette: vonzódik az abszurd műfajhoz, ugyanakkor a film forgatókönyvéhez alaposan át kellett dolgoznia a drámát, mivel az színházi környezetben játszódik. A Bulvárt tíz nap alatt forgatták, mások mellett Trill Zsolt, Gyuricza István, Kern András, Müller Júlia, Scherer Péter, Bezerédi Zoltán, Gáspár Kata, Vallai Péter, Koltai Róbert és Elek Ferenc alakításával. A Bulvár forgatókönyvét Sára Júlia írta, az operatőr Babos Tamás volt, az alkotást a Cinema-Film készítette. A filmet szombat este mutatja be a Duna Televízió.

 

bulvar_500
Bulvár


66 nap múlva itt a Titanic

2011. április 7-ét veszi kezdetét a 18. Titanic Filmfesztivál. A nevezési időszak egészen 2011. február 20-ig tart, és a szervezők szívesen fogadják a közönség ötleteit is. Ha valaki hallott vagy olvasott olyan filmről, netalán még látta is, amelyről úgy gondolja, hogy nem hiányozhat az idei Titanic fesztivál programjából, ne habozzon! A fesztiválon kizárólag olyan, 70 percnél hosszabb játékfilmek szerepelhetnek, amelyek 2010. január 1. után készültek és még nem kerültek Magyarországon nyilvános bemutatásra. Az ötleteket, javaslatatokat hétfőtől juttathatjátok el a szervezőkhöz a Titanic fesztivál honlapján keresztül.

titanic_dij_500
A Hullámtörők díj


Fontosak a Cinemának a magyar filmek

A Cinema City Internationalt meglepte, hogy a Magyar Producerek Szövetsége attól tart, veszélybe került a magyar filmek forgalmazása – olvasható a Kreatív Online-on.  Nem befolyásolja a magyar filmek forgalmazását és bemutatását az, hogy a Cinema City International felvásárolta a Palace Cinemas négy magyar moziját, mivel minden országban fontos szerepet szán a helyi alkotásoknak - közölte a Cinema. A Cinema City International január 20-án jelentette be a Palace West End, Mammut, MOM Park és Campona mozik, valamint nyolc cseh és három szlovák Palace multiplex akvizícióját. Ezt követően – amint azt korábban hírül adtunk - a Magyar Producerek Szövetsége a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordult azért, hogy a hivatal vizsgálja meg, a Cinema City International közelmúltban történt mozifelvásárlása nem sérti-e a magyar, illetve az európai uniós szabályozást. A Cinema City közölte, hogy a felvásárlások után is fontosak maradnak az adott ország filmiparának termékei, azoknak továbbra is kiemelt szerepet szán a műsortervében.