A magyar filmélet elmúlt másfél évének nagy részét egyértelműen a Saul fia határozta meg, sőt, Nemes Jeles munkája átlépte a határokat és a nemzetközi filmvilágban is maradandó nyomot hagyott. Elképesztő sikerszériája az Oscar-gálán érte el a tetőpontját, de már a tavalyi Cannes-i Filmfesztivál - ott pedig a Zsűri Nagydíjának bezsebelése - után érezni lehetett, hogy május után egy új korszak kezdődik a magyar film megítélésében. Bármilyen nemzetközi filmes eseményre látogattunk, mindenhol Saul nevével azonosították be a magyar filmet, kis időre teljesen leváltva az eddigi Béla Tarr- vagy a nehezen kiejthető Miklós Jancsó-kategóriákat. A februári Oscar-gála előtt ugyan minden fogadóirodában toronymagas esélyesként jegyezték Nemes Jeles filmjét a Legjobb külföldi film kategóriájának győzelmére, a 30 éve mellőzött aranyszobrocska elnyerését mégis nehezen akarta elhinni az egyébként kitörő örömmel ünneplő ország. Mi sem győztünk eleget foglalkozni a a filmmel: az elsők közt láthattuk Cannesban, interjúztunk Erdély Mátyás operatőrrel, a Filmhéten Röhrig Gézát kaptuk el egy rövid beszélgetésre, februárban pedig a Filmalap hivatalos Oscar-váró buliján drukkoltunk a díjért.

 

Annak, aki esetleg nem tudná: a történet középpontjában Saul Ausländer (Röhrig Géza) áll, aki az auschwitzi haláltábor Sonderkommandojának a tagja. Az embertelen munkát végző férfi a fiát véli felfedezni a holttestek között, és mindent megtesz azért hogy tisztességes módon eltemesse őt. A Saul fia idén márciusig több mint 220 ezres nézőszámot produkált, ami a magyar filmekre járó mozinézők számához képest hihetetlen eredmény, különösen annak figyelembevételével, hogy mennyire súlyos és nehezen befogadható témával foglalkozik. Most szombaton akár a többszörösére is nőhet ez a szám: 21:50-kor az RTL Klub szállítja a tévépremiert, megszakítás nélkül vetítve a 107 perces filmet.

 

Ezzel együtt persze a többi napra is jut néznivaló. Hétfőn Zomborácz Virág túlvilági vígjátékával, az Utóélettel indul a hét, amely kedden Málnay Levente 1986-os filmjével, Az aranyifjúval folytatódik - Málnay szerelemmel és intrikával fűtött bűnügyi filmjének főszerepében Ernyey Bélával találkozhatunk. Szerdán Mátyássy Áron Víkendjén a sor, míg csütörtökön Gábor Pál klasszikusa, az Angi Vera kerül képernyőre. Pap Vera játssza a címszereplő árva lányt, aki 1948-ban egy vidéki kórházban segédápolónő. Miután nyíltan bírálja a munkahelyén lévő tűrhetetlen állapotokat, a vezetés bentlakásos pártiskolába küldi a szókimondó lányt. Néznivaló tehát hétközben is van, hétvégén pedig a Saul fiával ünnepelhetjük újra a magyar filmművészetet.

 

szeptember 19., hétfő

Utóélet (Zomborácz Virág, 2013). Cinemax2, 14:15

szeptember 20., kedd

Az aranyifjú (Málnay Levente, 1986). Duna World, 11:25

szeptember 21., szerda

Víkend (Mátyássy Áron, 2015). HBO3, 23:05

szeptember 22., csütörtök

Angi Vera (Gábor Pál, 1979). Duna, 23:30

szeptember 24., szombat

Saul fia (Nemes Jeles László, 2015). RTL Klub, 21:50