filmhu: Milyen a személyes viszonyod a Scampolo zenekarhoz?
Kisfaludy András: A Keksz, aztán a Radics Béla zenekarnak voltam alapító tagja, s mint ilyen, én magam is hivatásos zenészként éltem az életemet’68 és ’73 között, tehát belülről láttam a tipikus gondokat. Örültem volna annak, ha a kollégáim az elmúlt években több ilyen témájú filmet készítenek. De nem nagyon tették, így ez bizonyos részben énrám hárult.
filmhu: Miért tartottad fontosnak, hogy a Scampoloról filmet készíts?
KA: Ez a zenekar a hatvanas évek elején a legjobb, leglendületesebb magyar zenekar volt, amit tulajdonképpen - és ez a film története - az akkori körülmények, hatalom, lehetőségek illetve lehetetlenségek tettek tönkre. Itt ugyanazok a problémák merültek fel, amik más zenekaroknál: zenekar és hatalom, lemezgyár és a zenekar, az egész ifjúsági és kultúrpolitika. Érdekelt, hogy amit nem tudtam se a Keksz-filmben, se a Radics Béla-filmben megcsinálni, az vajon itt megvalósítható-e. Azt kell, hogy mondjam: igen, itt sikerült. Mert megismertem azokat a kapcsolatokat, azt a háttérrendszert, ami az egész zenei életet irányította és mozgatta.
filmhu: Szerinted a film kiket fog a leginkább érdekelni?
KA: Azt vettem észre, hogy a fiatalokat ugyanúgy érdekli, mint azokat, akik benne voltak. Rengeteg új dolgot tudnak meg belőle, ezért úgy gondolom, hogy ez a film, csakúgy mint a többi filmem, nem réteghez, hanem sokakhoz szól. Hozzáteszem, hogy rock ’n’ roll van benne!
