Arra a kérdésre, hogy „Mondj egy jó karácsonyi filmet!”, általában mindenki hosszan gondolkodik, majd rávágja a Tim Burton-féle Karácsonyi lidércnyomást. Noha tele van a padlás Christmas Carol-okkal, a címek tanúsága szerint már mindenféle karácsony létezik: van Fekete, Fehér, Családi, Falusi, Városi, Európai, Földönkívüli, Első, Utolsó – mégsem ezek emelkednek ki a mezőnyből, hanem azok, amelyek az ünnep fonák oldalát mutatják meg.
Veszélyben a karácsony
A leszámolós filmek a giccsparadé helyett általában azt ábrázolják, hogy milyen szomorú is volna a világ karácsony nélkül. Burton stop-technikával készült szürreális világában, a Karácsonyi lidércnyomás-ban Jack Skellingtont, az unatkozó Csontherceget annyira megragadja Karácsonyváros hangulata, hogy elrabolja a Télapót, és átveszi a helyét. A Karácsonyt már a Grincs is többször elrabolta a mozivásznon: legutóbb Jim Carrey utálta rendületlenül a karácsonyt, és hiába próbálta meg egy kislány bebizonyítani számára, hogy ez valójában a szeretet ünnepe, Grincs inkább ellopta a Karácsonyt. Persze sem a Csontherceg, sem a Grincs története nem lehet annyira elvetemült, hogy örökre leszámoljon az ünneppel: a kibillentett egyensúlynak a befejezésben helyre kell állnia, a karácsony a szeretetről és az együttlétről szól, semmi másról. Ez így helyes és ezt mindenki tudja.
|
|
Az ünnep kötelező Jim Carey a Grincs-ben |
A Kelekótya karácsony (r: Joe Roth) főhősei is hiába próbálnak a házdekoráció és a hóemberépítés borzalmai elől a nyugodt trópusokra menekülni: az ünnep nem ereszt, az ünnep kötelező, az ünnep jó. Marad tehát az ünnepi hajszában való részvétel és a vele járó kényszerűen vállalt idegbetegség. Chris Colombus Reszkessetek betörők!-jében a McAllister család minden tagja annyira el van foglalva saját magával és a karácsonyi készülődéssel, hogy éppen csak azt nem veszik észre, hogy Kevin nem tart velük vakációzni: a kis csirkefogót ugyanis a padláson felejtik. Kevin persze majd kibújik a bőréből, hogy az idegesítő családja nélkül végre a maga ura lehet és egyedül töltheti a karácsonyt, de a mami persze nem hagyhatja magára a kisfiát, úgyhogy azért mégsem lesz teljesen egyedül a happy endben.
Rohadt a karácsony
Hogy miért lehet annyira, de annyira utálni mindenestül a karácsonyt, arra igencsak pontos választ adott tíz évvel ezelőtt Nora Ephron filmje, a Segítség, karácsony! (Mixed Nuts). Ahogyan azt már a jobban sikerült amerikai vígjátékok esetében szinte már megszokhattuk, a Segítség, karácsony! sem amerikai történet: egy 1982-as francia film, a Le pére Noel est une ordure (A télapó egy szemét) című francia film alapján készült, amely annak a Jean – Marie Poiré-nek az egy korai filmje, akinek a nevéhez később olyan klasszikusok kötődtek, mint a Jöttünk, láttunk, visszamennénk. Sajnos a francia eredeti semmilyen formában nem jutott el Magyarországra, de amerikai remake-je is csak videón érhető el a nagyobb tékák polcain. Nagyobb ismertségre azért tehetett szert az új változat, mert a televíziós műsorszerkesztők rendre előszedték karácsonykor, és szinte minden decemberben vetítette valamelyik csatorna. (Idén csak a Sat 1 műsorrendjében kapott helyet karácsony első napján).
|
|
Nem amerikai történet Segítség, karácsony! |
Phillip (Steve Martin) egy öngyilkosokra specializálódott, éppen csődbe menni készülő lelki segélyszolgálat vezetője, és nem indul túl jól az ünnepi szezon: menyasszonya faképnél hagyja, a szolgálatot pedig fel akarják számolni, és megérkezik a kilakoltatási végzés is. A szenteste a szuicid hajlamúak egyik kedvelt időpontja arra, hogy önkezükkel vessenek véget életüknek, úgyhogy az irodában teljes a felfordulás. A visszahúzódó Catherine (Rita Wilson) számára a pösze Louie (Adam Sandler egyik korai, de fergeteges alakítása) készült szerelmes dalokkal, ám Catherine szíve csak a hirtelen facérrá vált Philipért dobog. A nagydarab, női ruhákba öltözött Chris (Liev Schreiber első moziszerepe) hiába próbál meg telefonon segítséget kérni, a lelki gyógyírért cserében kénytelen személyesen felkeresni a szolgálatot. Az i-re a pontot az állapotos Gracie (Juliette Lewis) teszi fel, akinek börtönből szabadult férje, Félix (Anthiny LaPlagia) ez egész film alatt képtelen kiszámolni, hogy matematikailag lehetséges-e, hogy valóban ő az apja a gyereknek. Előkerül egy pisztoly, egyeseket lábon lőnek, mások sokkot kapnak, valaki a liftben ragad egy xilofonnal, és egy hulla teste pont a csengőre dől rá. És közben persze karácsony is van és szól a Jingle Bells.
Ennyi már elég is ahhoz, hogy egy jó karácsonyi vígjáték összeálljon: szó sincs a szeretet ünnepéről, a hullát kellene eltüntetni, de csupa idióta van csak a helyszínen, akik képtelenek megoldani a feladatot. A befejezésben persze egy nagy karácsonyfa alatt futnak össze a történetszálak, ahol a várandós Juliette Lewis egészen Szűz Mária-i magaslatokba emelkedik egy Mikulással és egy fenyőfába csomagolt hullával az oldalán. A béke helyreáll, elvégre karácsony van, mindenki boldog és párra lel.
A karácsonnyal tehát valami rohadtul nem stimmel: sok film próbálta meg már lerántani a leplet a szeretet ünnepéről, de a happy end-től soha sem sikerült még eltekinteni. Úgyhogy jobb híján egyezzünk ki egy boldog karácsonnyal.
